A New Holland gépek 125 éves története

Hogyan lett egy amerikai feltaláló kisvállalkozása világmárka? Miként reformálta meg az agrártörténelmet egy teljesen új szemléletmóddal élő ember, akit elmondása szerint egész életében az a küldetéstudat hajtott, hogy a gazdákat kiszolgálja? A siker kulcsa épp ebben rejlik: pont azt adta a termelőknek, amire igazán szükségük volt. Örökségét pedig ugyanez a misszió jelképezi.

Szenvedély és erő Olaszországból

Metszés különleges gépekkel és profi metszőollókkal – Segítünk választani!

Közeledik a metszési időszak, aki még nem rendelte meg a gépét vagy metszőollóját a szezonra, ezek az utolsó hetek, hogy még időben megérkezzen az eszköz.

A FA.MA CKP 3 méter maximális vágási magassággal rendelkezik, oldalra és felfelé is 50 cm-t mozdul el, és 25°-ot dönthető.

Őszre stabilizálódott a pótkocsipiac

Már a szeptemberi eladások is azt jelezték, hogy megszűnt a tavasszal-nyáron tapasztalt óvatos stratégia az eszközbeszerzések terén, és követve a korábbi évek trendjeit, az agrárszektor magára talált. Ezt erősítik az októberi értékesítési számok is.

A legkeresettebb pótkocsimárkák top 10-es listája változatlan 2020. előző hó végi összesítéséhez képest.

Rengeteg mezőgazdaságigép-árverés egy helyen!

Mezőgazdasági gépeket venne vagy eladna? Itt a segítség!

Akkor is az Intergavelhez érdemes fordulnia, ha eladó eszközei, gépei vannak.

HARDI Navigator 3000: „Olyan vele permetezni, mintha közúton haladnék!” – VIDEÓ

Két éve dolgozik Lébényben egy HARDI Navigator 3000 vontatott szántóföldi permetezőgép. A gépkezelő elmondja, hogy miért élvezi a DELTA FORCE keret előnyeit munkavégzés közben.

Deutz-Fahr traktor és Hardi Navigator 3000 vontatott permetezőgép munkája Lébényben – fotó: Agroinform.hu

Úgy veszik a magyar gazdák ezeket a traktorokat, mint a cukrot

A szeptemberben látványosan megélénkült vásárlási kedv kitartott októberben, ha mérsékelten is. A traktorpiac egyértelmű éllovasa továbbra is a John Deere márka.

A legfrissebb adatok szerint a világjárvány őszi hulláma egyelőre nem hagyott nyomot a gazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzését biztosító finanszírozási lehetőségeken.

Itt mindent megtalál, ami a magfeldolgozáshoz kell

A CHH Műszaki KFT a magfeldolgozás területén minden szállítási, anyagtovábbítási feladatra tud megoldást nyújtani. Megtervezik, beépítik, szervizelik a gépeket. Az előnyök és hátrányok átbeszélése mellett a kiválasztáshoz minden segítséget megadnak.

Gabonaterítés felsőpályás szállítószalaggal.

Mit tegyél, ha nem indul a gép? – avagy az akkumulátorok pusztulása

Mielőtt rohansz új akkumulátort venni, olvasd el ezt!

Feszültségmérés az akkumulátor pólusai között – fotó: Fecsó Gábor

John Deere gépek a középpontban – Készletkisöprési akció

Spóroljon akár több millió forintot a Gépközvetítő készletkisöprési akciójának keretein belül! A készleten levő új és használt John Deere gépeket most extra kedvezményes áron vásárolhatja meg. Ne maradjon le róla! Kezdje az új évet egy megbízható, új munkatárssal!

Mi történik, ha a drónok egyre okosabbak, és képesek saját maguk kitérni az útjukba kerülő akadályok elől?

A pilóta nélküli repülőeszközök nem reptethetők éjszaka, nem szállhatnak emberek felett, és valakinek mindig szemmel kell követni a mozgásukat – szigorú szabályok akadályozzák meg, hogy a zümmögő szerkezetek vagy gondatlan tulajdonosaik kárt tegyenek akár az emberekben, akár tárgyakban vagy más légi járművekben.

A Skydio kis méretű, de annál többet tudó gépe ezt az akadályt is könnyen teljesíti.

Új megoldások a Claas Cargos kettős célú gyűjtő- és szállítókocsikhoz

Új kormányzási megoldás a Cargos 700 típuson, és IsoBus-működtetés a Cemis 700-zal.

A mobilis Cemis 700.

Vajon megmenti a méheket az okostechnológia?

Az éghajlatváltozás, az intenzív mezőgazdasági termelés, valamint a növényvédő és gombaölő szerek használata nagymértékben pusztítja a méheket világszerte.

Simon Lynch méhész az ApisProtect okosszenzorát használja a kaptárjaiban.

Bővült a Claas Torion rakodógépcsalád!

Újabb típussal bővült a Torion gumikerekes homlokrakodók kínálata, amely immáron 11 tagú lett az 5-21 tonna közötti önsúlyú kategóriában.

Újabb típussal bővült a Torion gumikerekes homlokrakodók kínálata.