A Balaton-felvidéki monostorapáti és a szomszédos Hegyesden próbált egy székesfehérvári vállalkozó a tulajdonosok tudta nélkül földhöz jutni. Bérleti szándékáról tértivevényes levelet küldött a földek tulajdonosainak, majd annak ellenére, hogy nem reagáltak levelére, húsz évre szóló haszonbérleti szerződéseket állított ki – írja a Népszava.

Az agrártárca cáfolta, hogy létezik ehhez hasonló gyakorlat – fotó: Shutterstock

Több esetben a földtulajdonosoknak esélyük sem volt válaszolni a megkeresésre, így tiltakozni sem tudtak a székesfehérvári férfi terve ellen, aki azonban 30 napot adott, hogy reagáljanak a tulajdonosok az ajánlatára, ellenkező esetben elfogadottnak tekinti. A földforgalmi törvény értelmében a bérlő határozhatja meg a bérleti feltételeket, majd elővásárlási joga is keletkezik a földterületre, amivel később valószínűleg élni akart – nyilatkozta a Népszavának Ángyán József volt parlamenti államtitkár, aki évek óta készít tanulmányokat az állami földek elárverezése körüli visszaélésekről.

A vállalkozó szerint a földtörvény 71. paragrafusa lehetőséget biztosít a tulajdonos beleegyezésének mellőzésére, ha az illetővel nem lehet közölni a tervezett megállapodást és a postai megkeresés is meghiúsul. Így a földhivatal engedélyezheti a föld használatát, a bérbevevő által meghatározott bérleti díjat pedig egy erre kijelölt számlán gyűjtik, amiért egyszer a tulajdonosok jelentkezhetnek.

Valószínűleg földspekulánsok állhattak a dolog mögött – fotó: Shutterstock

Az Agrárminisztérium a Népszava megkeresésére közölte, nincs olyan jogszabályi előírás, amely lehetővé tenné ezt a gyakorlatot, ami a tulajdonos rendelkezési, hasznosítási és használati jogait is sértené. Ezen a történeten még Ángyán József is meglepődött, aki már látott egyet-mást. Mint elmondta, félő, hogy a bérlő nem egy gazdálkodó, hanem földügyekben és a hivatali ügyekben is jártas földspekuláns.

A lap a tapolcai földhivatalt és Veszprém Megyei Kormányhivatalt is felkereste, akik elmondták, a jogszabályoknak megfelelően valamennyi kérdéses hatósági ügyben megtagadták a haszonbérleti szerződések jóváhagyását. Ángyán József úgy fogalmazott, a fehérvári vállalkozó megpróbálta – nem jött be.