A Duna vízállása Budapesten vasárnap délelőtt 10 órakor 464 centiméter volt. A következő napokban az egyre melegebbé váló időjárás okozta hóolvadás, valamint a vízgyűjtő legnyugatibb részére jelzett csapadék következtében a vízutánpótlás várhatóan csak lassan csökken, ezért lassú apadásra számítanak a szakemberek a folyón. Budapestnél a vízszint 400 centiméter alá csökkenése a jövő hét második felében valószínű. Közleményük szerint az országban 260 kilométeren van árvízvédelmi készültség.

A Tiszán folytatódik az árhullám lassú levonulása, amelyet a mellékfolyókon kialakult kisebb vízszintemelkedések tovább lassítanak. A folyón az árhullám Csongrádnál tetőzött.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság azt közölte, hogy a belvíz miatt igazgatóságuk nyolc belvízvédelmi szakaszán van készültség. Az elöntött terület kissé csökkent, jelenleg 2125 hektár.