A sajtótájékoztatót Budapesten a Corvin Áruház CBA Príma üzletében tartották szeptember 3-án. A kampány célja az, hogy felhívják a magyar vásárlók figyelmét arra, hogy a hazai előállítású termékek beszerzésével a magyar gazdaság erősítésében is szerepet vállalnak, sőt a helyi érdekeltségű kisvállalkozások is nagyobb teret kaphatnak.

magyar termék

Agrárminiszter: tudatos vásárlói döntésekre van szükség – fotó: Fekete István

Nagy István agárminiszter a koronavírus járvány egyik tanuláságaként említette, hogy az ország önellátóképességének nagy jelentősége van, melyet minden eszközzel erősíteni szükséges. A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő is magyar termékek vásárlására ösztönözte a lakosságot. Kiemelte, hogy a világjárvány nem csak az emberek egészségét sodorta veszélybe, hanem a magyar gazdaságot, a magyar családok megélhetését és a magyar munkahelyeket is.

A hazai és helyi gazdasági szereplők megerősödése tehát a munkahelyteremtés és - fenntartás szempontjából is lényeges kérdés. A koronavírus járvány okozta kedvezőtlen gazdasági folyamatok ellensúlyozásának egyik legkézenfekvőbb és minden hazai vásárló számára elérhető módja az, ha a bevásárlókosárba hazai termékek kerülnek.

Nem elhanyagolható szempont, hogy az itthon előállított termék környezetterhelése a szállítás minimalizálása miatt jóval alacsonyabb lehet, mint az importból származó termékeké.