– Már javában tart a tárgyalássorozat a beszállítóinkkal – mondta el a sonline.hu érdeklődésére Szommer Gábor, a kaposvári tejüzem, a Fino-Food Kft. kereskedelmi vezetője. – Az eddigi egy, illetve két év helyett három esztendőre szólnak majd a megállapodások. A stratégiai partnerek között van a kazsoki, illetve a homokszentgyörgyi telephelyen működő Bos-Frucht agrárszövetkezet, ahonnan naponta közel 80 ezer liter tejet kapunk. Rajtuk kívül a toponári, a szentgáloskéri, a kaposszekcsői, valamint a mosdósi gazdasággal állunk kapcsolatban.

Előreláthatóan egy-két héten belül lezárulnak az egyeztetések. Szommer Gábor szerint korrekt, mindkét oldal számára előnyös szerződést kívánnak aláírni. A hosszú távú megállapodás előnye alapvetően a kiszámíthatóság. A tejtermelő gazdaságok biztosak lehetnek, hogy az általuk megtermelt alapanyagra 2023. december 31-ig folyamatosan számítanak a kaposvári tejüzemben. S utóbbinak is kiemelt kérdés, hogy állandóan megfelelő mennyiségű, minőségű tejet dolgozzon fel.

tej

Jelenleg egy liter tej felvásárlási ára 108 forint körül alakul, 2021-ben enyhe növekedés várható – fotó: Shutterstock

Az árrendszer kapcsán a kereskedelmi vezető hangsúlyozta: átlátható lesz, és az aktuális uniós tejárakhoz igazodik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha csökkennek a nyugat-európai árak, akkor idehaza is hasonló folyamatok játszódnak le, viszont amennyiben emelkedés következik be, úgy ezt a trendet követi le a belföldi piac is.

Szommer Gábor kérdésünkre azt mondta: jelenleg egy liter tej felvásárlási ára 108 forint körül alakul, 2021-ben enyhe növekedés várható, s talán az első félévben lépi túl a 110 forintot ez az összeg.

A kaposvári tejüzemben feldolgozott tej csaknem 90 százaléka somogyi, s kizárólag extra minőségű tejet vesznek át folyamatosan. A szakember kiemelte: a koronavírus-járvány 2020-ban alapvető változásokat indított el a gazdaság minden területén. Ehhez a környezethez lehetőségeikhez mérten gyorsan alkalmazkodnak, s gazdasági érdek a hatékonyságnövelő beruházások folytatása. A fejlesztési projekt döntően hozzájárul a meglévő munkahelyek stabilizálásához. Jelenleg csaknem 200 kaposvári és környékbeli településről ingázó dolgozónak biztosítanak állást.