A szektor válsága a tejkvóta kivezetése óta drasztikusan mélyül, melynek hatásait a hazai tejes gazdák fokozottan tapasztalják. Az Európai Unió régi tagországai Magyarországon helyezik el tejfeleslegüket, vagyis folyamatosan özönlik hozzánk a feldolgozott tejtermék és az áfacsalással behozott UHT tej. Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy enyhült a feszültség és a hazai tejtermelők nem tartották meg a tavaly december 7-re tervezett demonstrációjukat. Akkor a „Magyarok tej akciója” című felhívást követő, a tejtermelők és a kiskereskedelmi láncok képviselői közötti konzultáció eredményeképp a kereskedők elfogadták a termelők érveit és kijelentették, hogy nem várják el az önköltség alatti értékesítést, valamint hajlandóak befogadni a feldolgozók részéről érkező árkorrekciókat.

Azonban a kiskereskedelmi láncok a magasabb profitszerzés és a vevők becsalogatása érdekében továbbra is befogadják ezeket a dömpingárú termékeket, a nagykereskedők pedig szintén az olcsó import termékeket forgalmazzák.

A magyar tejes gazdák önköltségi ára jelenleg 95-100 Ft körül mozog, az AKI adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 77,91 forint/kg volt 2016 januárjában, vagyis a gazdák veszteség mellett termelnek. A nyerstej ára 14 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

"Az Európai Bizottság továbbra sem tesz semmit a tejpiaci helyzet megváltoztatása érdekében, miközben számtalan javaslatot kapott a tejtermelőktől, a nemzeti kormányoktól. Jelenleg a hazai tejtermelők és tejfeldolgozók kivéreztetése, az észak- és nyugat-európai országok tudatos piacszerzése zajlik" – mondta az Agroinform.hu-nak Istvánfalvi Miklós, az akció egyik szervezője.

Egyes hazai tejtermelők a takarmányozási költségek drasztikus csökkentését választották, mások pedig a tejelő szarvasmarha-állományuk felszámolását fontolgatják – fotó: Shutterstock

A válságnak beláthatatlan következményei lehetnek a magyar mezőgazdaságra. Istvánfalvi Miklós szerint a tejtermelőknek kifizetett agrártámogatások elveszhetnek, melynek következtében a telepek nem tudják törleszteni beruházásaikhoz felvett hiteleiket, nem tudják fizetni beszállítóikat és a dolgozói béreket, mindezek eredményeként pedig a hagyományosan magas foglalkoztatottsági szintű tejtermelésben jelentősen csökkenhet a dolgozói létszám.

A Magyarok Tej Akciója szervezői ezért követelik, hogy a nagykereskedők és a kereskedelmi láncok az EU Bizottság valódi intézkedésének hatályba lépéséig – de legalább fél évig – ne forgalmazzanak import alaptermékeket (UHT tej, félkemény sajt, tejföl, túró), hiszen ezek versenyképesen a hazai feldolgozóknál is rendelkezésre állnak.

"Az import árkülönbséget nem ajándékba kapják a vásárlók" – hangsúlyozta a szervező. Ha a magyar tejtermelők végzetesen megrendülnek, akkor a mostani árkülönbséget kamatostul szedik majd vissza a nagy- és kiskereskedők, a mai irreálisan alacsony árnak pedig holnap irreálisan magas ár lesz a következménye.

A szervezők elszántak a demonstráció megtartása érdekében, melynek előkészületei megkezdődtek, a helyszínek egyeztetése folyamatban van.