Czerván György a Pest megyei településen megnyitotta a Bio-Fungi Kft. új gombaüzemét és logisztikai központját, kapcsolódva a cég által szervezett, A gombatermesztés fenntarthatósága Közép-Kelet-Európában című kétnapos nemzetközi konferenciájához. Czerván György a gombaágazatban elérendő célok között említette 60 gombatermesztő farm létesítését, 100 gombakomposzt-előállító és hőkezelő egység felépítését, 15 ezer tonnányi gombakonzerv készítésére képes feldolgozói kapacitás létesítését.

Szavai szerint a jelenlegi komposztkapacitást szeretnék megduplázni, hogy az elérje a 300 ezer tonnát. Az ágazat tervezett bevétel-növekedéséből 50 százalékot exportból remélnek az ágazatban, amely a célok elérése esetén 5 ezer új munkahely megteremtését is biztosítaná.

Hozzátette: fejleszteni kívánják a gombatermesztő szakemberképzést, a jelenleg három helyen folyó felsőfokú képzés mellett szeretnék elindítani a szakmunkás-, illetve a középfokú képzést is; az agrárkutatói hálózat újjászervezése révén pedig az elmúlt években megszűnt magyarországi gombakutatás területének pozícionálását is tervezik.

A Bio-Fungi Kft. által szervezett tanácskozásra mintegy 250 résztvevő jött el és több mint tíz országból, így Horvátországból, Romániából és Boszniából érkeztek ügyfelek, de jelen vannak az iparág képviselői is mások mellett Hollandiából, Lengyelországból és Németországból. Czerván György a cég új fejlesztésével kapcsolatban kiemelte: a termelőüzem létrehozása 900 millió forintba került, amelyhez 300 millió forint támogatást kaptak, a komposztáló üzemmel együtt pedig 2,2 milliárd forintos bővítésről van szó.

Mutsy Árpád, a cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a csiperkeágazatban a cég képviseli Magyarországon az elérhető legmodernebb technológiát, és feladatuknak tartják, hogy meggyőzzék a magyar gombatermesztőket a gépesítés és a folyamatos fejlesztés szükségességéről. A cégvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gasztronómiában nincs a megfelelő helyen a csiperkegomba. A mintegy 23 éve működő, magyar tulajdonban lévő cég tavaly 4,8 milliárd forint árbevételt ért el, idén a várakozások szerint közel 6 milliárdot.

Illusztráció: Piac & Profit