Mindez az OTP sajtóreggelijén hangzott el, ahol a bank vezetői tájékoztatást adtak a magyar agrárhitelezési piac folyamatairól, és bemutatták új terméküket, amelynek segítségével a gazdák még nagyobb forrásokat fordíthatnak innovációra. Az eseményre meghívták Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkárt is, ezzel is kifejezve, hogy az OTP hitelezési gyakorlata, agrárfejlesztése „összhangban van a kormány politikájával”.

Feldman Zsolt: a hitelezési aktivitás további bővülését várja az agrártárca

A magyar mezőgazdaság termelése az elmúlt években látványosan növekedett, kibocsátása 2018-ban elérte a 2720 milliárd forintot. Ez 2010 óta egyharmados emelkedést jelent, a legerősebb növekedést az Európai Unióban – emelte ki az államtitkár. Az agrárium tartós fejlődésében kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés – tette hozzá.

A mezőgazdaság hitelállománya 2019 második negyedévének végén már elérte az 678 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest 12,6 százalékos többlet. Ez jelzi a banki bizalmat és az összességében optimista gazdálkodói jövőképet egyaránt. A meglévő és induló hitelfinanszírozási programoknak, valamint a Vidékfejlesztési Program beruházásainak köszönhetően a hitelezési aktivitás további bővülését várja az agrártárca.

Feldman Zsolt

Feldman Zsolt: "...a hitelezési aktivitás további bővülését várja az agrártárca." – fotó: Agrárminisztérium

A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint a januárban indított, kedvezményes kamatozású NHP fix összes kihelyezésének csaknem negyede – több mint 52 milliárd forint – az agráriumba került, tehát az ágazat képviselői éltek leginkább a lehetőséggel.

Az adatok alapján 2018-ban az utóbbi tíz év legnagyobb fejlesztését hajtották végre az egyéni gazdaságok.

Az egy hektárra jutó beruházások értéke az előző évhez képest 19 százalékkal, 74,8 ezer forintra, a nettó beruházás értéke több mint a duplájára nőtt, összege 25,4 ezer forint/hektár. A nettó beruházás értéke már nyolcadik éve pozitív, tehát az egyéni gazdaságok továbbra is fejlődési pályán vannak – jelentette ki.

Az 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési Program meghirdetett 74 pályázatából 64-et már lezártak, de idén ősszel, valamint jövőre is lesznek új pályázatok. Vannak még nyitott pályázatok is, amelyekre jelenleg is lehet jelentkezni.

Több mint nyolcmilliárd forintot különítettek el tanyavillamosításra, vízellátásra, szennyvízkezelésre. Lehet pályázni öntözésfejlesztésre is, továbbá rövid ellátási láncok, együttműködési lehetőségek kialakítására, borszőlőültetvények telepítésére is.

Az idén ősszel, illetve jövőre megnyitni tervezett pályázatok között szerepel a minőségi rendszerekhez való csatlakozás és a termelői csoportok támogatásának újra meghirdetése – ismertette a lehetőségeket az államtitkár.

Wolf László: kiemelt figyelmet fordítunk az agrárágazatra

Az OTP Bank 2011-ben hozta létre az Agrárágazati Igazgatóságát, és azóta is töretlen figyelmet fordít a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozásokra – hangsúlyozta Wolf László vezérigazgató-helyettes. Ma már 11 országban rendelkeznek összesen 1500 fiókból álló hálózattal. Dolgozói létszámuk több mint 36 ezer. 
Csoportszinten is kiemelt szerepet szánnak az agrárágazat finanszírozásának.

„A határokon átnyúló gondolkodás azoknak az ügyfeleinknek is előnyös, akik több országban is aktívak, tehát a régió más országaiban is igénybe vesznek banki szolgáltatásokat” – fogalmazott a vezérigazgató-helyettes. A leánybankokban 1,25 milliárd eurót tesz ki az agrárhitel-állomány, és Magyarországon is meghaladja a 200 milliárdot.

OTP

A kisebb vállalkozások számára elérhető az OTP Agrár Fejlesztési Hitelének legújabb termékvariánsa, amely a kedvező kamatozású NHP fix lehetőségére épül – fotó: Agrárminisztérium

Benedek Fülöp: készülünk a 2020 utáni időszakra is

Az OTP Csoportban meglévő szinergiák kihasználásáról szólt Benedek Fülöp, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója is. Példaként azt hozta fel, hogy Romániában 90 százalékos támogatásban részesülnek a sertéstelep-beruházások, Magyarországon pedig csak 30–50 százalék erejéig. A finanszírozáson túl nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a csoport adta lehetőségek kihasználásával még átfogóbb szolgáltatásokat nyújthassanak.

Minden leánybankjukban szakértő kollégák dolgoznak, egyre több esetben már önálló, a magyarországihoz hasonlóan üzletágként működő igazgatóságokba szerveződve. Komplex szolgáltatásokat kínálnak partnereiknek:

a nyertes pályázat után biztosítják a finanszírozást, a kivitelezés során felügyelik a pénzek felhasználását, majd a megvalósulást követően finanszírozzák magát a tevékenységet.

Ez a gyakorlat vonatkozik a nemzetközi terepre is. A 2020–2027-ig szóló időszakra pedig az a tervük, hogy az agrárágazat finanszírozásában stabil 20 százalékos részt vállaljanak – mondta el Benedek Fülöp.

otp

A 2020–2027-ig szóló időszakra az a bank terve, hogy az agrárágazat finanszírozásában stabil 20 százalékos részt vállaljanak – fotó: Agrárminisztérium

Szabó István: megoldás a kisebb vállalkozások számára is

Az újonnan kialakított agrár finanszírozási termék részleteit Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatóhelyettese ismertette. Mint elmondta, a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető pályázatok sikeres megvalósításához már régóta igénybe vehető az OTP Zöld folyosó elnevezésű hitelterméke, amely elsősorban a piac nagyobb szereplőinek kínál megoldást.

A kisebb vállalkozások kihívásaira – hogy a gazdák minél szélesebb körben élhessenek a kedvező piaci lehetőségekkel – az OTP Agrár Fejlesztési Hitelének legújabb termékvariánsa ad választ, amely a kedvező kamatozású NHP fix lehetőségére épül.

A csaknem egy éve elérhető konstrukciót eddig termőföld vásárlására és szabad felhasználásra vehették fel az érintettek, az pedig, hogy beruházási és fejlesztési célokra már a kedvezményes kamatozású NHP fixszel is igényelhető, még szélesebb kereteket biztosít az ügyfelek számára.

OTP Agrár Fejlesztési Hitel őstermelőknek is

Az OTP Agrár Fejlesztési Hitelének az NHP fix-re épülő beruházási és fejlesztési célú konstrukcióját minden olyan agrárvállalkozó igényelheti, aki a Vidékfejlesztési Program keretében támogatást nyert, vagy agrárvállalkozói tevékenységének fejlesztése érdekében támogatással nem érintett beruházás megvalósítását tervezi, valamint megfelel a Magyar Nemzeti Bank NHP fix programjában rögzített feltételeknek.

A konstrukció keretében az agrárvállalkozók, őstermelők vagy családi gazdaságok minimum 5, maximum 60 millió forintot igényelhetnek, legalább 5 és legfeljebb 10 éves futamidő mellett. A hitel 100 százalékos termőföld fedezet biztosítása vagy magántulajdonban lévő ingatlan és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezessége mellett vehető igénybe. Mivel a konstrukció az NHP fix programra épül, így a futamidő végéig legfeljebb 2,5 százalékos fix költséggel kell számolniuk az ügyfeleknek.

Vulcz László: dübörög a beruházási kedv

Az OTP Hungaro-Projekt ügyvezető igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett források jelentős része a teljes lekötöttség állapotában áll. Ezen kötelezettségvállalások nyomán 2017 júniusa és decembere között kapták meg a támogatásokat a kedvezményezettek. „Ez azt jelenti, hogy dübörög a beruházási kedv, a 24 hónapos megvalósítási idő lassan-lassan kezd lejárni.”

A kormányzat a lemorzsolódó, meg nem valósuló pályázatokkal kalkulálva tízszázalékos túlvállalást tett annak érdekében, hogy teljes egészében kihasználhassák a forrásokat. „Azt látjuk a piacon, hogy ennél nagyobb volumenben hiúsulnak meg a beruházások. Körülbelül 20 százalékosra taksáljuk. Arra számítunk, hogy lesz még újabb kör ezekre a forrásokra jövő tavasszal. Ezek finanszírozására is készen állunk” – tette hozzá Vulcz László.

Herczegh András: a hitelezési kockázatok 80 százalékát átvállaljuk

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdasági beruházások megvalósításához nagy segítséget jelenthetnek az AVHGA kezességével biztosított banki hiteltermékek, hiszen a bank hitelezési kockázatainak 80 százalékát átvállalja az alapítvány. Így a gazdálkodók kedvező feltételű hitelekhez juthatnak.

„A Zöld Folyosó után az OTP Agrár Fejlesztési Hitel egy újabb kiváló hiteltermék, amit az OTP Bank az AVHGA közreműködésével nyújthat” – hangsúlyozta Herczegh András.