Ismét igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet értelmében, 2018. november 2. és 30. között. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett ez év őszétől lehetőség nyílik a meglévő szőlőültetvények támberendezéseinek megújítására is. A támogatás finanszírozási hátterét a szőlő-bor nemzeti támogatási program biztosítja.

Az igényelhető támogatás nagyságát a jogszabályban meghatározott átalányösszegek alapján lehet kiszámítani. A támogatás mértéke 50% abban az esetben, ha az egyéni terv megfelel valamelyik szerkezetátalakítási tervnek, míg ennek hiányában 40%. A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

szőlő

A most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálják el – fotó: Agroinform.hu

Minden egyéni kérelmet a rendeletben meghatározott szempontok szerint pontoznak. Az elérhető 40 pontból a kérelemnek legalább a 21 pontot el kell érnie ahhoz, hogy a benyújtott terv elfogadható legyen. Az egyéni tervek elbírálásakor nem szempont azok beérkezésének sorrendje. A jogszabály az intézkedésre 45 millió euró (mintegy 14 milliárd Ft) keretösszeget határoz meg. Eddig a gazdálkodók – az első benyújtási időszak (február 15-28.) alatt –mintegy 8 milliárd forint támogatást igényeltek a rendelkezésre álló keretből.

Az egyéni tervben szereplő tevékenységeket csak a terv benyújtását követően lehet megkezdeni. Amennyiben a kérelemben régi ültetvény kivágását is megjelölik, úgy az azzal összefüggő munkálatokat csak annak helyszíni szemléjét követően lehet megkezdeni.

A szőlő-bor nemzeti támogatási program keretében nyújtott szőlő szerkezetátalakítási támogatás mellett a kormány a Vidékfejlesztési Program keretében további forrásokat biztosít az új szőlőültetvények telepítésére.