Növekvő export

Ukrajna június első öt napján 148 ezer tonna gabonát exportált, ezzel a 2021-22-es gazdasági év július-június közötti időszakában 47,2 millió tonnára növelve az exportot - közölte az ország mezőgazdasági minisztériuma június 6-án a Reuters nyomán.

"A minisztérium szerint a teljes mennyiség 18,578 millió tonna búzát, 22,4 millió tonna kukoricát és 5,7 millió tonna árpát jelentett, a júniusi kezdésben pedig a kukorica szállítmányok domináltak."

Ukrajna havonta több mint 6 millió tonna gabonát exportált, mielőtt Oroszország február 24-én megszállta az országot, minek következtében az elmúlt hónapokban a mennyiség 1 millió tonna körülire csökkent, ami már aggodalmakat gerjesztett a globális gabonahiánnyal kapcsolatban is és árrobbanást váltott ki. Ukrajna 2019-2020-ban 54,9 millió tonna búza-, kukorica- és árpaexportot ért el, de ez 2020-21-ben 44,9 millió tonnára csökkent, főként a lecsökkent búzatermelés miatt - derül ki az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) negyedéves jelentéséből. Az orosz inváziót megelőzően Ukrajna 2021-22-ben 63,7 millió tonna gabonafélét exportált volna.

Ukrajna Oroszország inváziója és blokádja miatt kénytelen vonaton, a nyugati határon vagy a kis dunai folyami kikötőkön keresztül exportálni.

Ukrajna Oroszország inváziója és blokádja miatt kénytelen vonaton, a nyugati határon vagy a kis dunai folyami kikötőkön keresztül exportálni. Kép: Unsplash

Úton a segítség

Ukrajna, jelentős mezőgazdasági termelő, és a világ legnagyobb kukorica- és búzaexportőrei közé tartozik, korábban áruinak nagy részét tengeri kikötőkön keresztül szállította, de Oroszország inváziója és blokádja miatt kénytelen vonaton, a nyugati határon vagy a kis dunai folyami kikötőkön keresztül exportálni.

"Mezőgazdasági és közlekedési tisztviselők elmondták, hogy Ukrajna célja a dunai folyami kikötők exportkapacitásának növelése, ami lehetővé tenné, hogy a gabonát a romániai fekete-tengeri kikötőkbe szállítsák."

Az EU is ígéretet tett arra, hogy több lehetőséget teremt a gabonaexportra Ukrajna számára, míg Törökország Oroszországgal együttműködve igyekszik növelni az ország gabonaexportját.

Magyarország szerepe

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár elmondta, hogy az ukrán gabona célpiacokra szállítás kulcskérdés mindannyiunknak. A mennyiségek idén márciusról májusra Záhonynál kocsiban és tonnában számítva egyaránt megduplázódtak, Eperjeskénél pedig egyenesen ötven-hatvanszorosára nőtt a belépő gabonaforgalom. Mindezzel az Ukrajnából érkező gabonaszállítások volumene elérte a heti 20 ezer tonnás nagyságrendet. Magyarországon folyamatos kormányzati egyeztetések zajlanak piaci szereplőkkel, az állam koordinátorként lép fel a szállítási kapacitások megteremtése érdekében.


Forrás: (world-grain)