Szerdával leálló tranzitpont

Ukrajna kedden azt közölte, hogy felfüggeszti a gáztranzitot egy olyan tranzitponton keresztül, ami az Oroszországból Ukrajnán keresztül Európába szállított gázmennyiség közel egyharmadát bonyolítja. A lépésért Moszkvát okolják és kijelentették, hogy máshová irányítják majd át a gázszállítást. Az ukrán gázrendszert üzemeltető GTSOU tette közzé, hogy szerdától felfüggesztik a Szohranovka gázmérőállomáson keresztül folyó gázáramlást, vis maiorra hivatkozva, mely záradék értelmében ha egy vállalkozást valami olyan dolog sújt, melyet nem tud befolyásolni, egyoldalúan is változtathat a szerződéses feltételeken.

A vállalat közleményében azt írta, hogy "a megszálló erők műszaki folyamatokba való beavatkozása" miatt nem tudja működtetni a novopszkovi gázkompresszorállomást, hozzátéve, hogy az érintett áramlást ideiglenesen máshová, az Ukrajna által ellenőrzött területen található Szudzsa fizikai összekapcsolási pontra tudja áthelyezni.

Az ukrán gázrendszert üzemeltető GTSOU tette közzé, hogy szerdától felfüggesztik a Szohranovka gázmérőállomáson keresztül folyó gázáramlást, vis maiorra hivatkozva, mely záradék értelmében ha egy vállalkozást valami olyan dolog sújt, melyet nem tud befolyásolni, egyoldalúan is változtathat a szeződéses feltételeken. Kép: Unsplash

Az ukrán gázrendszert üzemeltető GTSOU tette közzé, hogy szerdától felfüggesztik a Szohranovka gázmérőállomáson keresztül folyó gázáramlást, vis maiorra hivatkozva, mely záradék értelmében ha egy vállalkozást valami olyan dolog sújt, melyet nem tud befolyásolni, egyoldalúan is változtathat a szerződéses feltételeken. Kép: Unsplash

Az oroszok sajnos ezt nem tudják megoldani

Az orosz gázexportot monopolhelyzetben bonyolító Gazprom azonban azt közölte, hogy "technológiailag lehetetlen" az összes mennyiséget a Szudzsa összekapcsolási pontra áthelyezni, ahogyan azt a GTSOU javasolta. Ukrajna még a február 24-i orosz invázió után is az Európába irányuló orosz gáz egyik fő tranzitútvonala maradt. A kelet-ukrajnai Luhanszk régióban található Novopszkov kompresszorállomást nem sokkal azután elfoglalták az oroszok és a szakadárok, hogy Moszkva megkezdte a "különleges katonai műveletet".

"Ez az első kompresszorállomás az ukrán gáztranzitrendszerben a luhanszki régióban, ami napi mintegy 32,6 millió köbméter gáz tranzitálását végzi, vagyis az Ukrajnán keresztül Európába szállított orosz gáz egyharmada folyik itt keresztül"

- közölte a GTSOU.

A Gazprom azt közölte, hogy a maga részéről minden kötelezettségének eleget tesz az európai gázvásárlókkal szemben. Kép: Unsplash

A Gazprom azt közölte, hogy a maga részéről minden kötelezettségének eleget tesz az európai gázvásárlókkal szemben. Kép: Unsplash

Nyilatkozatuk szerint "az európai partnerekkel szembeni tranzitkötelezettségeinek maradéktalan teljesítése" érdekében az "átmenetileg elérhetetlen kapacitást" az Ukrajna által ellenőrzött területen lévő Szudzsa összekapcsolási pontra helyezték át. A Gazprom válaszában közölte, hogy értesítést kapott Ukrajnától arról, hogy az ország május 11-én, helyi idő szerint 7 órától leállítja a Szohranovka-interkonnektoron keresztül Európába irányuló gáztranzitot.

"Az orosz vállalat ismertette az ukrán javaslatot a teljes gáztranzit Szudzsa felé terelésére, hozzátéve, hogy nem lát bizonyítékot vis maiorra vagy egyéb akadályokra a korábbiak szerinti folytatással szemben." A Gazprom azt közölte, hogy a maga részéről minden kötelezettségének eleget tesz az európai gázvásárlókkal szemben.

Leállhat az Ukrajnából Európába irányuló gázszállítás?

A Gazprom válaszában közölte, hogy értesítést kapott Ukrajnától arról, hogy az ország május 11-én, helyi idő szerint 7 órától leállítja a Szohranovka-interkonnektoron keresztül Európába irányuló gáztranzitot. Kép: Unspalsh

Ukrán indoklás

Az Orosz Föderáció Ukrajna elleni katonai agressziója következtében számos GTS-létesítmény került az orosz csapatok és a megszálló közigazgatás által ellenőrzött területekre. Az OGTSU jelenleg nem képes operatív és technológiai ellenőrzést gyakorolni az ilyen területeken található eszközök felett. Ráadásul a megszálló erők technológiai folyamatokba való beavatkozása, a GTS létesítmények működési módjának megváltoztatása - beleértve a gáz illetéktelen kivonását a tranzitáramból - veszélyeztette az egész ukrán gázszállítási rendszer stabilitását és biztonságát.

"Az OGTSU elmondása szerint többször is tájékoztatták a Gazpromot az orosz irányítású megszálló erők akciói miatti gáztranzit-fenyegetettségről, és követelték a létesítmények működésébe való beavatkozás megszüntetését, de ezeket a felhívásokat az oroszok figyelmen kívül hagyták."

Az olajembargó érvénybe fog lépni

Az olajembargó mindenesetre valószínűleg fokozatosan bevezetésre kerül, és valószínűleg a jövő év elejétől fog teljes mértékben érvénybe lépni. Kép: Unsplash

Az orosz energiahordozók európai sorsa most dől el

A lengyel és bolgár gázszállítások már leálltak, az Európai Bizottság pedig esetleg megkímélheti Magyarországot és Szlovákiát a jelenleg megvitatás alatt álló orosz olajvásárlási embargótól, figyelembe véve azt, hogy az említett két ország milyen nagy mértékben függ az orosz nyersolajtól – mondták brüsszeli uniós illetékesek. A hatodik Oroszországgal szembeni nagy uniós szankciócsomag nagy valószínűséggel az orosz olaj vásárlásának tilalmát is magában foglalja majd, mivel az olajexport Moszkva bevételeinek egyik fő forrása.

Az olajembargó mindenesetre valószínűleg fokozatosan bevezetésre kerül, és valószínűleg a jövő év elejétől fog teljes mértékben érvénybe lépni. Oroszország nyersolaj-, és kőolajtermék-exportjának csaknem fele Európába tart, ami hatalmas bevételi forrást biztosít Moszkvának. Összességében az EU olajimportjának 26 százaléka Oroszországtól függ. Szlovákia és Magyarország különösen függő helyzetben vannak, a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint tavaly az általuk importált kőolaj- és olajtermék 96, illetve 58 százaléka Oroszországból származott. Németország, az EU legnagyobb oroszolaj-vásárlója valószínűleg képes lesz az olajembargóra, ma már nyersolajának mindösszesen 12 százalékát importálja Oroszországból.

Szergij Makogon, a GTSOU vezérigazgatója ma elmondta, hogy az orosz megszálló erők megkezdték a gáz kivételét és az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szeparatista régiókba küldését. Kép: Unsplash

Szergij Makogon, a GTSOU vezérigazgatója ma elmondta, hogy az orosz megszálló erők megkezdték a gáz kivételét és az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szeparatista régiókba küldését. Kép: Unsplash

Szerda déli UPDATE

Szerdára virradóra - a beígértek szerint - valóban negyedével csökkent az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gázáramlás. Ez lett az első alkalom, hogy az Ukrajnán keresztüli export csökkent, az invázió kezdete óta - írta a Reuters.

"A leállítással érintett ukrajnai tranzitponton keresztül többnyire Ausztriába, Olaszországba, Szlovákiába és más kelet-európai államokba szállítanak gázt."

A Gazprom közlése szerint a szerdán Európába szállított mennyiség 72 millió köbméterre csökkent a keddi 95,8- millióról. Szergij Makogon, a GTSOU vezérigazgatója ma elmondta, hogy az orosz megszálló erők megkezdték a gáz kivételét és az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szeparatista régiókba küldését, de erre vonatkozó bizonyítékokat nem mutatott be. A vis maior kihirdetése előtt, a gázáramlás Ukrajnán keresztül hétfőn érte el november óta a legmagasabb szintet.

A ma reggeli események miatt az európai irányadó gáz harmadik negyedévi ára 100 euróra emelkedett megawattóránként a nyílt piacon, majd valamelyest korrigált, de az ár így is több mint 250 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet.

kép

A GTSOU válasza az orosz kifogásokra

Az oroszok kifogásaira válaszul a GTSOU ma azt is közölte, hogy 2020 októberében a most kért mennyiséget már átirányították egyszer Szudzsába, amikor a Szokhranovka útvonalon javításokat végeztek. Akkor Szudzsa napi 165,1 millió köbmétert szállított le, ami jóval több, mint a keddi Ukrajnán áthaladó 95,8 millió köbméter teljes mennyiség.

"Következésképpen azok az állítások, miszerint lehetetlen végrehajtani az áramlások Szohranovkából Szudzsa pontra történő átvitelét, valótlanok"

- áll a GTSOU Facebook-nyilatkozatában. A most közvetlenül is érintett országok közül nyilatkozott Richard Sulik szlovák gazdasági miniszter, aki elmondta, hogy stabil a gázáramlás Ukrajnából Szlovákiába, és nincs jele ellátási problémának. Az OMV osztrák energiacsoport azt közölte, hogy gázszállításai az igényeknek megfelelően zajlanak. Németország, Európa legnagyobb gazdasága és a régió egyik legnagyobb orosz gázfelhasználója szintén úgy nyilatkozott, hogy gázellátása biztonságos.

"A Gas Infrastructure Europe adatai szerint az Európai Unió gázkészletei jelenleg mintegy 37 százalékos telítettségen állnak. Egyébként a tárolók még mindig kevésbé vannak feltöltve, mint általában"

- mondta el Barbara Lambrecht, a Commerzbank Research energetikai elemzője, hozzátéve, hogy az ellátás bármilyen megszakítása lelassíthatja az újratöltési folyamatot.

(Forrás: Reuters, Tsoua)