Ursula von der Leyen szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, hogy sikerüljön tompítani a gázhiány miatt kialakuló helyzeten, írta meg az Index.

Egyrészt a várható gázhiány miatt gyorsan kell más beszerzési lehetőség után nézni az orosz gáz helyett, másrészt pedig csökkenteni kell a gázfogyasztást. Ennek érdekében 2 lépcsős vészforgatókönyvet hirdetett meg.

Első lépésben minden tagállamnak csökkentenie kell a gázfogyasztását 15 %-kal.

A forgatókönyv másik fontos eleme a szolidaritás, mivel vannak olyan tagállamok, amelyek esetében nagyon nagy az orosz gázzal szembeni kitettség, ezért szükség esetén ki kell segíteni egymást. A tagállamok közötti energiaszolidaritást uniós koordináció segítségével igyekeznek összehangolni.

Frans Timmermans szerint a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, vagyis a teljes orosz gázszállítás leállására.

Ezt a feltételezést egyébként van is mire alapozni, az orosz elnök pontosan ma jelentette be, hogy az Északi Áramlat-2 vezetéken fele annyi gázt fognak küldeni Európába, mint amit terveztek előzőleg.

Indexkép: Shutterstock