A Bu­da­pest­ről bár­ho­va in­du­ló­nak elő­ször az tű­nik fel, hogy nin­cse­nek ká­tyúk, folthátán folt utak, és a ha­son­ló vá­ro­sok­ban sok a zöld, gon­do­zot­tab­bak a köz­te­rek. Ko­csi­val utaz­va nem lá­tunk sze­me­tet az au­tó­pá­lyák szé­lein, a te­le­pü­lé­sek ha­tá­rá­ban nin­cse­nek sze­mét­dom­bok.

A ki­csit is gya­kor­lot­tabb uta­zó már nem pa­kol fel élel­mi­sze­rek­ből. Tud­ja, hogy ke­le­ten sem, nyu­ga­ton sem, sőt dé­len sem szá­mít­hat hú­zós árak­ra a ha­zai­hoz vi­szo­nyít­va. Ez­zel szem­ben él­vez­he­ti az éte­lek vál­to­za­tos­sá­gát. Már a fel­vá­got­tak, kol­bá­szok sem drá­gáb­bak, de ál­ta­lá­ban zsír­sze­gé­nyeb­bek, do­mi­nál a hús íze a pap­ri­ka, a sok fű­szer he­lyett. Ráadá­sul a sze­le­tel­ten meg­vett nem is esik össze a hű­tő­szek­rény­ben a kö­vet­ke­ző nap­ra. Ál­ta­lá­ban alig ta­lá­lunk füs­tölt hú­so­kat – nem cso­da, hi­szen a hú­sok fe­lü­le­tén meg­ta­padt füst az egyik legrákkeltőbb anyag. Így, megelő­zés­sel is le­het ten­ni a rák­be­teg­ség kiala­ku­lá­sa el­len. Az ár­cím­két fe­lü­le­te­sen néz­ve gyak­ran ér­het a kasszá­nál meg­le­pe­tés ben­nün­ket – több or­szág­ban kü­lön tün­te­tik fel az ÁFA-t, ráadá­sul kis szá­mok­kal. Oda­fi­gyel­ve vi­szont igen el­té­rő ÁFA kul­cso­kat ta­pasz­ta­lunk. Ál­ta­lá­ban 0-5% kö­zött vál­to­zik az alap­ve­tő élel­mi­sze­rek (ke­nyér, tej stb.) ÁFÁ-ja, míg a leg­ma­ga­sab­ba so­rolt a ká­vé, az édes­ség.

Jó pél­da ez ar­ra, hogy a szo­ciál­po­li­ti­ká­ról nem be­szél­ni kell, ha­nem ten­ni ér­te a dol­gun­kat. Úgy se­gí­te­ni a sze­ré­nyebb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­ző­kön, hogy az fel se tűn­jön. Nem kell érez­tet­ni a rá­szo­ru­ló­val, hogy se­gélyt ka­pott, hogy „tá­mo­gat­ják, gon­dos­kod­nak ró­la” – amiért per­sze le­gyen há­lás. An­nál in­kább, mert gyak­ran nem is ő te­het a sze­gény­sé­gé­ről, ráutalt­sá­gá­ról.

Be­tér­ve a nagy áru­ház­lán­cok­ba ál­ta­lá­ban meg­nyug­vás­sal vesszük tu­do­má­sul, hogy ná­lunk is a nyu­ga­tabb­ra lé­vők­höz ha­son­ló szín­vo­na­lon épí­tik meg, sőt az üze­mel­te­tés­ben sem tű­nik fel kü­lönb­ség. Ter­mé­sze­tes­nek tart­juk, hogy min­den or­szág­ban több a sa­ját szár­ma­zá­sú áru. A kü­lönb­ség az „im­port­ban” van. Hoz­zánk va­la­hogy az EU-10-ből szár­ma­zó cik­kek­ből igen sok jön, míg Auszt­riá­ba, Né­metor­szág­ba, Olaszor­szág­ba alig. Mint­ha len­ne egy nem lát­ha­tó vo­nal a tér­ké­pen. Saj­nos a szár­ma­zá­si hely ál­ta­lá­ban ér­zé­kel­he­tő kü­lönb­sé­ge­ket is je­lent, még­hoz­zá a ká­runk­ra, pe­dig az ár ha­son­ló. Ér­de­mes szét­néz­ni a ru­ha- és ci­pő­kí­ná­la­tok kö­rül is. Igaz, jó üz­le­tet ál­ta­lá­ban a leér­té­kelt áruk ese­té­ben csi­nál­ha­tunk, vi­szont így már­kás ter­mé­kek­kel tér­he­tünk ha­za meg­fi­zet­he­tő áron.

A nagy meg­le­pe­tés ke­le­ten ér ben­nün­ket. Moszk­vá­ra haj­la­mo­sak va­gyunk csak úgy le­gyin­te­ni, pe­dig míg Bu­da­pest la­kos­sá­ga 2 mil­lió alá süllyedt a rend­szer­vál­to­zás után, Moszk­va 7-ről 12 –re gya­ra­po­dott. Há­rom kör­gyű­rű ve­szi kör­be, össze­sen 16 sáv­val mind­két irány­ban, su­gár­út­jai is 10-12 sá­vo­sak. A met­ró­há­ló­zat mintegy 12 fő­vo­na­lat szá­mol, 250 fe­let­ti ál­lo­más­sal, és to­vább épí­tik. Mi pe­dig kör­gyű­rű­nek hív­juk a ne­gye­det, a met­ró bő­ví­tés pe­dig legin­kább po­li­ti­kai kam­pány­esz­köz, és ha a kü­lön­bö­ző el­fo­gad­ta­tá­si, kör­nye­ze­ti ta­nul­má­nyo­kat egy ha­lom­ba rak­nánk, na­gyobb len­ne, mint a vá­jat­ból 10 év alatt ki­ter­melt föld­ku­pac. Be­tér­ve ki­csi- vagy nagy élel­mi­szer­bolt­ba, meg­lep­het ben­nün­ket a ha­zai­nál na­gyobb áru­vá­lasz­ték, ráadá­sul igen sok jó mi­nő­sé­gű orosz ter­mé­kek­kel. Tő­ke­hús­ból, hús­ké­szít­mé­nyek­ből, fel­vá­got­tak­ból gaz­dag a kí­ná­lat, tet­sze­tős az áru. Ma­gyar ter­mék­ként csu­pán nyúl­ge­rinc­cel ta­lál­koz­tam - egy he­lyen. A pék­áruk kö­zött fel­tűnt a tú­rós ba­tyu – ma­gyar táska né­ven, orosz ter­mék­ként.

Kü­lön kell szól­ni a Tú­ró Rudiról. Aján­lom a gyár­tók­nak, men­je­nek el Moszk­vá­ba, kós­tol­ják meg az ot­ta­nit – glazirovannij szürok -, és szé­gyell­jék el ma­gu­kat. A tú­ró­ja nem sa­va­nyú és kré­mes, ame­lyik­ben töl­te­lék van, az frissgyümölcs ízű, a kül­ső be­vo­na­ta tény­leg cso­ko­lá­dé­ból van. Ha­son­ló árért. A mun­ká­sok sem ke­res­nek ke­ve­seb­bet, a tej sem drá­gább. Bi­zo­nyá­ra a gép­sor­ban, az alap­anya­gok­ban és a tech­no­ló­giá­ban van a kü­lönb­ség, no meg a vá­sár­lók tisz­te­le­té­ben.

Ar­ról áb­rán­do­zunk, hogy al­mát adunk el Moszk­vá­ban. Az elő­ző me­ző­gaz­da­sá­gi mi­nisz­ter dia­dal­má­mor­ban ér­ke­zett ha­za, hogy meg­nyi­tot­ta a pia­cot. Ész­re sem vet­te, hogy már nem a szo­cia­liz­mus­ban élünk. Ki­vi­tel­re gya­kor­la­ti­lag nem ke­rült sor. Ma kö­rül­néz­ve a kö­zép-­ázsiai gyü­mölcs ver­seny­zik a nyu­gat-­eu­ró­pai­val, és a vi­lág töb­bi ré­szé­ből szár­ma­zó­val. Sem­mi­vel sem könnyebb ott elad­ni, mint Mün­chen­ben. A zöld­ség­ből óriá­si a vá­lasz­ték, és kép­zel­jék el, a Moszk­va mel­let­ti üveg­há­zak ver­seny­ké­pes áron tud­nak ter­mel­ni a dél­lel, il­let­ve a hol­land áruk­kal. Szá­mos 40-50 hek­tá­ros üveg­ház­fe­lü­let­tel ren­del­ke­ző gaz­da­ság mű­kö­dik Moszk­va ha­tá­rá­ban. Va­la­mennyi hidrofóniás mód­szer­rel. A kor­sze­rű üveg­há­zak orosz ter­ve­zé­sűek, igaz a be­ren­de­zés ér­zé­keny ré­szeit ál­ta­lá­ban im­por­tál­ják. Az ered­mény pe­dig, hogy bő­sé­ges a több­fé­le pa­ra­di­csom, ubor­ka és zöld­hagy­ma kí­ná­lat. A jég­sa­lá­tát a kü­lön­bö­ző fű­szer­nö­vé­nye­ket (roz­ma­ring, ba­zsa­li­kom, tár­kony stb.) gyö­ke­res­től, kis mű­anyag edény­ben (ami­ben az öntözőtáp csa­tor­ná­ban vol­tak), ce­lo­fán zacs­kó­ba he­lye­zet­ten áru­sít­ják. A vá­sár­ló két hé­tig is el­tart­hat­ja a hű­tő­szek­ré­nyé­ben, vé­gig friss ma­rad, nem kell ho­mok­szem­csé­től tart­va agyon mo­so­gat­ni. Az át­lag­em­ber is megen­ged­he­ti ma­gá­nak hogy rend­sze­re­sen vá­sá­rol­ja.

Jár­ha­tunk ke­le­ten vagy nyu­ga­ton, észa­kon vagy dé­len, min­de­nütt tem­pós fej­lő­dést ta­pasz­ta­lunk, az em­be­rek meg­ta­nul­ták sa­ját ma­guk épí­te­ni sa­ját or­szá­gu­kat. Nem vár­nak ar­ra, hogy a kül­föl­di tő­ke fel­fe­dez­ze őket. Min­de­nütt üd­vöz­lik a kül­föl­di be­fek­te­tő­ket, de nem tő­lük vár­ják a meg­vál­tást. A kül­föl­di utak ar­ra sar­kall­nak, hogy le­gyünk vég­re mi is ott­hon sa­ját or­szá­gunk­ban.