Nagy érdeklődés övezte az Agrár Kreatív Kft. által szervezett, már hagyományos vetéstechnológiai nyílt napot, amelyet azzal a céllal rendeznek meg évről-évre, hogy a gazdáknak be tudják mutatni a legmodernebb vetéstechnológiai megoldásokat, valamint, hogy meg tudják osztani a szakmai résztvevők az év során szerzett tapasztalataikat.

Az Agroinform.hu portál örömmel tudósított a helyszínről, az élő adást pedig érdemes utólag is megnézni, hiszen még nagyon időben vagyunk a szemenkénti vetéstechnológia megfontolásával, átgondolásával.

Szádeczki Istvánnal, a Precision Planting magyarországi régióvezetőjével és Csányi Árpáddal, az Agrár Kreatív Kft. szakemberével beszélgettünk a rendezvény után. Csányi Árpádot arra kértük, hogy elemezze kicsit az elhangzottakat és foglalja össze a nap tanulságait.

– A szakmai napunkat Szádeczki István mély prezentációjával indítottuk, amely rávilágított arra, hogy  mire kell leginkább odafigyelni a vetéstechnológia során: kezdve a sávtisztító működésétől, a jó magárok létrehozásán át, a magárok lezárásáig – annak érdekében, hogy a legoptimálisabb kelést kapjuk. Ezt követően kivonultunk a szántóföldre, ahol a gyakorlati bemutatónk következett.

A vetéstechnológiai szakmai nap második állomása a szántóföldön

A vetéstechnológiai szakmai nap második állomása a szántóföldön – fotó: Agroinform.hu

A szántóföldön az első saját fejlesztésű szemenkénti vetőgépünket mutattuk be. Az eszköz vázának jellegzetes sárga festése is árulkodik arról, hogy ez a Busa Bt. fejlesztését és gyártását dicséri – az összes többi komponenst pedig a Precision Plantingtől importáltuk Magyarországra, és ezeket építettük fel erre a vetőgépre.

Nagyon büszkék vagyunk erre a Magyarországon – de a világon is – egyedülálló vetőgépre, hiszen a fejlesztés során igyekeztünk azt a célt megvalósítani, hogy minél keskenyebb sortávolsággal tudjunk vetni.

Precision Planting technológiával felszerelt egyedi 6 soros szemenkénti vetőgép

Precision Planting technológiával felszerelt egyedi 6 soros szemenkénti vetőgép – fotó: Agroinform.hu

Ha azt szeretném, akkor 38 cm-es sortávolságtól egészen a 76,2 centiméterig tudjak vetni, akkor ennek a gépnek az átállítása a sortávolság változtatásnál csak néhány percet vesz igénybe. Hidraulikus teleszkóp vázat kapott, így tudjuk könnyen beállítani a saját sortávolságunkra.

Ezzel a demógéppel már vetettünk ebben az évben cirkot, szóját, cukorrépát, és fogunk majd még repcét, és természetesen kukoricát és napraforgót is. – fűzte hozzá Csányi Árpád.

– Mi az komponens ebben a vetőgépben, amely garantálja az egységes, robbanás-szerű kelést?

– A gép lelke, azaz a legfontosabb komponens a Delta Force talajnyomás fokozó rendszer. A technológia lényege, hogy 100%-ban a talajon tartja a mélységhatároló kereket. A működéséről azt érdemes tudni, hogy ahogyan változik a talajellenállás – a sebesség, vagy a talajadottságok függvényében – ezekhez igazodva állítja a rendszer a mélységhatároló kereket. Ez a technológia soronként mér és soronként képes szabályozni – ezért is ez a legfontosabb képessége az eszközünknek.

vetésminőség-elemzés a szántófödön

Csányi Árpád (balra) a gazdákkal közösen elemezte a vetés minőségét a szántóföldi bemutatón – fotó: Agroinform.hu

Az egyik legkeresettebb termékünk továbbá a Furo Force nevű egységünk. Ezt több európai gyártó által forgalmazott vetőgépre is fel tudjuk szerelni – mint például a Väderstad-ra, Monosem-re, Horsch-ra, de akár a John Deere-re, IH-ra is.

A Furo Force nagy előnye, hogy az első eleme egy pár tárcsa, akárcsak egy talajművelő eszköz. Így ez a vetőmagárok tömörített falát vissza tudja lazítani. Ez azt jelenti, hogy például, ha 6 cm-es vetésmélységben dolgozom, akkor ez a tárcsa 5 cm-re beledolgozik a talajba és ennek eredményeként szépen meglazítja a magárkunkat – és össze is fűzi azt – így egy laza, homogén talajréteget fog a mag fölé helyezni.

– Még ennél a 6 soros vetőgépnél is van újabb innovációtok. Beszélnél egy kicsit arról is?

– Új pályára léptünk két évvel ezelőtt, amikor ez a hatsoros vetőgép készült. Viszont szerettünk volna több gazdálkodót is megszólítani, ezért terveztünk egy 12 soros vetőgépvázat, amit fel tudunk szerelni a Precision Planting által gyártott vetőkocsi rendszerekkel, illetve – gyakorlatilag – a Precision Planting összes termékét rá tudjuk szerelni.

Új fejlesztésű 12 soros vetőgépváz a bugaci bemutatón

Új fejlesztésű 12 soros vetőgépváz a bugaci bemutatón – fotó: Agroinform.hu

Nagy előnye, hogy 12 soros gépet kapunk 76,2 cm-es sortávolsággal, de ha szeretném, akkor akár 20 kocsit is fel tudok rá szerelni. Ez azért fontos, hogy akár 45 cm-es sortávolsággal is tudjak ugyanezzel az eszközzel vetni.

Az eltérő sortávolsággal való vetés lehetőségét úgy sikerült megvalósítani, hogy a vetőgép hátuljára egy sínrendszert építettünk. Az európai vetőgépek piacán lehet találni néhány eszközt, amelyeken lehet állítani bizonyos mértékben a sortávolságot – viszont a legtöbbnél nem. Az amerikai vetőgép vázaknál azonban még kevésbé találkozunk ezzel a technológiával, ezért is gondoltuk úgy, hogy komoly létjogosultsága van az új fejlesztésünknek.

Szeretnék még néhány szót szólni a vetőgép szárnyára szerelt szárnykerekekről, hiszen ezeket is fontos megismerni. Az európai gyártású 12/18 soros állítható sortávolságú szemenkénti vetőgépek néhány típusánál a széles szárnykerekeket a szélső sorokon kívülre lehet felszerelni, emiatt nem lehet hozzáférni a táblák széleihez, ami vetetlen marad. Ami még nagyobb probléma, az a már elvetett terület taposásából fakad. A szárnykerekek tervezésekor fontos volt számunkra, hogy vetés közben nyomvonaluk a két szélső sor közé essen. Mozgatásukat természetesen a munka megkezdése előtt hidraulikus munkahengerek segítségével végezzük.

– Milyen márkájú vetőgépeken vállaltok fejlesztéseket?

– A legfrissebb Precision Planting fejlesztések mindig a John Deere márkájú amerikai vetőgépekre jönnek ki először. Utána azonban következetesen haladunk az európaiak felé: most már ott tartunk, hogy a Monosem, Väderstad, vagy akár Massey Ferguson vetőgépeket is át tudunk szerelni, fel tudunk fejleszteni.

A legfontosabb dolognak tartom, hogy a gazdákkal folyamatosan kapcsolatban legyünk. Ez a mai nap is arra hivatott, hogy minél több partnert megismerjünk és minél több tapasztalatot meghallgassunk. A tanácsadás is a hitvallásunk része, hiszen nekünk nagyon fontos, hogy a szakmai konzultációk során hallott hibákra megtaláljuk a megoldásokat, így a következő évben már ki lehet javítani és ezzel is jobbá lehet tenni a vetés minőségét. A termékeink pedig prémium minőségben szolgálják a kiváló minőségű vetés megvalósítását.

Várjuk az érdeklődő gazdák jelentkezését, hiszen aki szeretné, nagyon szívesen kimegyünk és  megvizsgáljuk a területeiket. Vetés után is praktikus egy konzultációt tartani, amely során az úgynevezett Pogo Stickkel felmérjük a vetés minőségét, a vetőgép teljesítményét. Ezúton is szeretnénk felhívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy jelentkezzenek bátran tavasszal a kelést vizsgáló zászló-szettekért, amivel mindenki saját magának is ellenőrizheti, hogyan sikerült megvalósítani az egyenletes kelést.

Kérdésekkel, észrevételekkel kapcsolatban várjuk a gazdálkodók üzeneteit az akrea@akrea.hu e-mail címen, vagy keresse kollégáinkat az alábbi elérhetőségeken:

Csányi Árpád
+06 30 019 7040
info@akrea.hu

Szádeczki István
+06 70 930 8870
iszadeczki@precisionplanting.com