A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások esetében – amennyiben jogszabály nem zárja ki –  a  Kincstár  vis maiorként ismer el olyan,  a 94/2015.  (XII.  23.) FM rendelet alapján igazoltan bekövetkezett rendkívüli   körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani.

jégeső

A Kincstár vis maiorként ismerheti el többek között a jégeső miatt kialakult helyzetet – Fotó: pixabay

A  vis  maior  esemény  bekövetkezésének  lehet  olyan  hatása,  hogy  az  ügyfél  a  mezőgazdasági  és vidékfejlesztési  támogatásokra  vonatkozó  jogszabályban,  pályázati  felhívásokban, vagy a támogatáshoz  kapcsolódó egyéb kötelezettségeknek,  illetve vállalásoknak nem, vagy csak részben tud eleget tenni.

Amennyiben az ügyfél hitelt érdemlő módon bizonyítani tudja a vis maior esemény bekövetkeztét és annak hatását, akkor az  ok-okozati viszony fennállása esetén vis maior alapján mentesülhet (részben vagy egészben) a támogatási feltételek, kötelezettségek teljesítése alól. A  vis  maior  rendeletek  alapján, a bekövetkezett vis maior  esemény megfelelő igazolása esetén a Kincstár vis maior eseménynek ismerheti el többek között

a szélsőséges időjárási körülmények miatt kialakult helyzeteket: árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégeső, felhőszakadás.

Az esemény elektronikus bejelentése során fel kell tüntetni:

  • ügyfél-azonosítási adatokat,
  • vis maior eseményre vonatkozó adatokat (hely időpont, időtartam),
  • esemény leírását,
  • következmények bemutatását, illetve, hogy milyen vállalások teljesítése ütközik akadályba.

A bejelentés határideje:

Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a bejelentést főszabály szerint az esemény bekövetkezésétől számított huszonegy napon belül, de  bármely vis maior esemény tekintetében legkésőbb az esemény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kell megtenni, amely határidő elmulasztása jogvesztő hatályú.

További részletek, illetve a más vis maior eseményekre vonatkozó feltételek a Magyar Államkincstár közleményében olvashatóak.