– Mindezt a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) alelnöke mondta az M1 aktuális csatorna műsorában.

Dérer István megjegyezte, hogy a magyar horgászsport megszervezése a tömeg- és az élsportra, valamint az utánpótlás-nevelésre egyaránt kiterjed. A horgászat hagyományosan európai sport, a nemzetközi versenyek dobogóin rendszerint ugyanaz a 6-8 ország váltja egymást – fogalmazott.

Walter Tamás, a IV. horgász világjátékok aranyérmese elmondta, a magyar csapat az édesvízi kategóriákban sosem csúszott ki az első ötből az utóbbi 10 évben. Magyarország adottságai kedvezőek a horgászsport számára, a versenyzők tapasztalatait és technikáját pedig a szabadidős horgászok is átvehetik és hasznosíthatják – tette hozzá.

A kép illusztráció! – fotó: Shutterstock