Annyira elfajult a zöldséghiány Nagy-Britanniában, hogy a Tesconak korlátoznia kellett a jégsaláta vásárlását. A vevők egy-egy bevásárlás alkalmával maximum csak három fej salátát tehetnek a kosarukba – írja a BBC. Kisebb szupermarketek is úgynevezett fejadagot vezettek be többek között a brokkoli vásárlásánál is. A korlátozásra azért volt szükség a Tesco szóvivője szerint, hogy a még raktáron lévő zöldségekkel tudják feltölteni a polcokat, és ne keletkezzen teljes áruhiány.

A szakértők szerint ezt a problémát később Európa többi részén is érezhetjük. A kontinens téli zöldségadagjának nagyjából négyötöde Murcia környékéről származik, ahol rendkívül kemény volt a tél az eddig megszokott időjáráshoz képest. Ráadásul a spanyolok szerint még másfél-két hónapig fennakadásokra lehet számítani.

Fogytán a zöldség, korlátozva vásárolhatnak a britek — fotó: Shutterstock

Minden baj azzal kezdődött, hogy karácsony előtt az elmúlt harminc év legnagyobb esője esett le azon a környéken, így a termőterület kétharmada használhatatlanná vált, azóta pedig a szokásosnál sokkal nagyobb a hideg. Addig is amerikai zöldségeket tudnak áthozni Európába, de ez az árakat dobja meg. Javulás akkor várható, ha Dél-Európában jóra fordul az időjárás február-márciusban.

Közben teszt jelleggel az egyik brit székhelyű nagy áruházlánc is bevezeti „Perfectly Imperfect” elnevezésű termékkínálatát. Ez azt jelenti, hogy mostantól a hagyományos esztétikai megjelenésnek nem megfelelő, zöldségeket és gyümölcsöket is átvesz egyes szállítóitól, vevőinek pedig az általános kínálatnál olcsóbban adja. Az akcióban 50 közép-európai, köztük 12 magyarországi üzlet vesz részt. A cél, hogy termelői oldalon is segítsenek csökkenteni a pazarlást.