Hatékony kukoricagyomirtás, még az évelő gyomokkal szemben is

A meleg időjárásnak köszönhetően sokan már igen korán elvetették a kukoricát, hiszen a talaj hőmérséklete ideális volt. Ugyanakkor az utóbbi hónapok száraz időjárása megnehezítette a kukorica kelését. Nemcsak a kukorica, a gyomok kelése is vontatottá vált. Ilyen körülmények között nem sokan választották az alapkezeléseket, hiszen bemosó csapadék nélkül ezek nem adnak megfelelő hatékonyságot a gyomok ellen.

A száraz időjárás alapvetően az évelő gyomoknak kedvez jobban, hiszen ezek a talajban áttelelő tarackokból, rizómákból sokkal gyorsabban és csapadéktól függetlenebbül képesek előtörni. Ilyenek a mezei acat, a fenyércirok vagy a szulákfélék. Ezen gyomnövények ellen a védekezés nem egyszerű, hiszen nagyon szívós, kemény ellenfelekről van szó. Nem beszélve arról, hogy ezek sem egyedül jelennek meg a kukorica vetéseinkben, hanem számos más magról kelő gyomnövénnyel együtt.

gyom

A gyomflórának kevésbé ártott a szárazság, mint a kultúrnövénynek

Figyelnünk kell az időzítésre, hogy lehetőleg a legtöbb gyomnövényt elérjük levélen keresztül, és biztosítsuk a gyommentességet a kukoricasorok záródásáig. Ugyanakkor köztudott, hogy a kukorica sikeres termesztésének egyik alapja, hogy lehetőleg minél hamarabb kiiktassuk a gyomkonkurenciát. Kerülnünk kell azt az állapotot, hogy a kukorica és a gyomnövények ugyanabból a talajrétegből vegyék fel a vizet és a tápanyagokat.

Mindezekből következik, hogy az idei évben érdemes olyan gyomirtó szert választanunk a kukorica gyommentesítésére, amely jól boldogul a magról kelő és évelő gyomnövényekkel, ugyanakkor lehetőség szerint tartamhatással is bír és a csapadék megérkezése után kelő új gyomhullám ellen is védelmet nyújtson.

A BASF ajánlatából mind a Jumbo® Ultra, mind a Jumbo® Stomp®-os csomag kiváló választás lehet. Mindkét csomag hatékony a magról kelő és évelő egy- és kétszikű gyomnövények ellen. A kétszikűek elleni hatást a Callam® (tritoszulfuron + dikamba) biztosítja. Kiemelkedő a hatása az évelő gyomnövények ellen, sikeresen gátolja azok újrahajtását is. Az egyszikűek elleni védelem alapját – mindkét csomagban – a Kelvin® Ultra (nikoszulfuron) adja. Az évelő egyszikűekkel borított táblákon érdemes osztott kezelésben kijuttatni ezt. A Stomp®-os csomagban a talajon keresztüli tartamhatást a Stomp® 400 SC biztosítja.

Technológiai tanácsok a napraforgó gyomirtásához

A szárazság a napraforgó vetéseinket sem kímélte. Az elmúlt hónapokban jelentős csapadékdeficitet halmoztunk fel. Ez nehezítette a talajművelést, a vetést és a napraforgó csírázását is. Sok helyütt vontatott, egyenetlen a napraforgó és ezzel együtt a gyomok kelése is. A preemergens kezelések egy része nem kapta meg a szükséges bemosó csapadékot, sok helyen a száraz idő miatt ki sem juttatták a pre szereket, így a gyomok zavartalanul fejlődtek.

Ilyen viszonyok között a poszt gyomirtások időzítése sok esetben még a tapasztalt növényvédősöknek is feladja a leckét. Hiszen a kint lévő néhány gyom – amely időben ki tudott csírázni – már lassan túlfejlett, míg a gyomok zöme a csapadékra vár, hogy utána robbanásszerűen elborítsák a vetéseinket. Felmerül a kérdés mi a jó döntés ilyenkor.

Természetesen a legjobb, ha várunk az eső érkezésére és ezzel együtt a tömeges gyomkelésre. Azonban ezt nem tehetjük a végletekig. Az állománypermetezések akkor a leghatékonyabbak, ha a gyomnövények 2-4 leveles állapotban vannak. E feletti gyomfejlettségek esetén a gyomirtó szerek hatékonysága gyakran csökken. Érdemes megvárni ilyenkor, hogy a már kikelt gyomok a fenológiai korlát felső határánál legyenek.

gyom

Az ideális gyomfejlettség a napraforgó posztemergens gyomirtásához

Clearfield® és Clearfield® Plus gyomirtási rendszerekben a Pulsar® és a Pulsar® Plus gyomirtó szerekkel kiváló hatékonyságokat érhetünk el ilyen esetekben is. A Pulsar® Plus adjuváns rendszerének extra hatékonyságát ilyenkor fokozottabban megfigyelhetjük, hiszen a száraz körülmények között egyes gyomnövények, mint a fehér libatop, erős viaszréteget képeznek a leveleiken. Az imazamox bejutását nagyban segíti a Pulsar® Plus adjuváns rendszere, így a gyomirtóhatás biztosabb, gyorsabb lesz.

Nem kell még temetnünk a preemergensen kijutatott Spectrumot® vagy Wing®-et sem, hiszen amennyiben a poszt kezelés után még megáznak ezek a tábláink, akkor remek tartamhatást biztosíthatnak nekünk a napraforgósorok zárodásáig. Nagyon sok esetben figyeltük meg a kísérleteinken, hogy a Wing® és Spectrum® is képes utánanyúlni a gyomoknak és ezzel jelentős károsodást képesek okozni nekik.

Amennyiben a Clearfield® technológiák valamelyikét választjuk, akkor plusz biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a Pulsar® és a Pulsar® Plus nem csak levélen keresztül biztosít számunkra kifogástalan gyomirtó hatékonyságot, hanem bizony talajon keresztül is erős tartamhatást nyújt számunkra a kétszikű gyomnövények ellen. Ehhez természetesen csapadékra van szükség, de amennyiben levélen keresztül elpusztítjuk a már kikelt gyomokat, akkor a következő gyomhullám csak az esők megérkezésével indul csírázásnak. Ekkor pedig az imazamox és a preemergens szerek együttesen biztosítják számunkra a védelmet.

Miközben ez a cikk készült, már meg is érkezett a várva várt csapadék az országba. Hol több, hol kevesebb eső esett. Egy biztos, a napraforgó fejlődését és a gyomok kelését segíti. A kijuttatott preemergens szerek is aktivizálódnak. A legfontosabb kérdés most, hogy mikor tudunk újra a gépeinkkel a napraforgó táblákra menni? Hiszen a növények fejlődése nem áll meg az eső miatt. Akik a Clearfield® Plus technológiát választották, azok kicsit nyugodtabbak lehetnek, hiszen a Pulsar® Plus adjuváns rendszere plusz rugalmasságot ad a kezelés időzítését illetően. A 2,0 l/ha-os dózissal nagy biztonsággal tudunk védekezni a túlfejlett 6 leveles gyomokkal szemben is.

Dr. Ádámszki Tamás, fejlesztőmérnök, BASF Hungária Kft.