Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója Láng István elmondta, hogy e műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja.

Összesen hét műtárgyat korszerűsítenek 2021 október végéig: a bajai Deák Ferenc-zsilipet, a dunakiliti duzzasztóművet, a Rábán található nicki duzzasztóművet, a Ráckevei-Dunaágon található Kvassay hajózsilipet, a Tiszán lévő kiskörei vízlépcsőt, a Répce folyónál lévő góri tározót és a Tiszán található nyugati főcsatorna beeresztőzsilipét.

A beruházás eredményeként a műtárgyak jelentős térségi szerepet látnak majd el az árvízvédelem, az ívóvíz és az öntözővíz biztosításában, valamint az energiatermelésben és a hajózásban.

Nagy István agrárminiszter beszédében elmondta: feladat az, hogy hogyan tudunk a meglévő vízzel okosan bánni, hogyan tudunk olyan vízszinteket létrehozni, hogy a területeken mezőgazdasági tevékenységeket lehessen végezni, lehessen közlekedni és élni.

vízgazdálkodás

A Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén is lesznek korszerűsítések – fotó: Krizsán Csaba/MTI

Meglátása szerint a vízügyi tevékenység paradigmaváltáson esett át az elmúlt években itthon, szükség van a vízügyi szakemberek tudására és munkájára, "nekünk az életünk függ attól, hogy ők a munkájukat jól végezzék". A Szigetköz jó példa erre, mert újra vizet, szabályozható mennyiségű és kiváló minőségű vizet "varázsoltak" oda – mondta.

Bozóki László, a kivitelező MBH-HÍD konzorcium főépítésvezetője elmondta, hogy a legnagyobb korszerűsítésre váró műtárgy a dunakiliti duzzasztómű, amelyet 1984-ben kezdtek el építeni, de teljesen még nem fejezték be. A felújítással biztonságosabbá válik a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízpótló rendszer felső vízpótlása.