A gazdálkodói tapasztalatok alapján a régi Landini Landpowerek is rendkívül megbízhatóak voltak, de az új 7-T4i széria még azokon is túltesz, és tovább öregbíti majd az elődök által kivívott elismerést. Piacra lépése óta már jó néhány gazdaságban munkába állt az új 7-es család tagjaiból, így kíváncsiak voltunk, milyenek az eddigi tapasztalatok a felhasználóknál.

landini

Landini 7-175 T4i traktor – fotó: Agroinform.hu

A KUHN-demótúra cserkeszőlői állomásán a társaság vetőgépújdonságai kerültek a középpontba, így olyan különlegességeket is megtekinthettek a gazdálkodók munka közben, mint a KUHN TT 6500-as moduláris vetőgép, Maxima RXL 12 szemenkénti vetőegységgel felszerelve.

Az újonnan megvásárolt TT-vetőgépkapcsolatot a Tiszakürti Szövetkezet mutatta be napraforgóvetés közben a saját szántóterületén.

gép

A Tiszakürti Szövetkezet volt a KUHN gépbemutató házigazdája Cserkeszőlőn – fotó: Agroinform.hu

Az I. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva az ország legnagyobb szántóföldi szakmai rendezvénye lesz, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével közösen szervez, 39 hektáros területen, a Fejér megyei Mezőfalván, 2017. május 31. és június 1. között.

kép

Számos gépbemutató és a legújabb növénynemesítési eredmények is várják a látogatókat – fotó: NAK

A techforradalom már zajlik, olyan nagy változásokat fogunk megélni, amilyeneket az előző generációknak nem kellett. A „forradalom” az élet minden területén zajlik. A mezőgazdaság sem marad ki belőle, annak ellenére, hogy ezen gazdasági ágazat folyamatai többnyire nem mesterséges terekben bonyolódnak, így nehéz kizárni a környezeti faktorokat.

Számtalan ember rengeteg felhalmozott tapasztalata működteti ezt a hatalmas rendszert jelenleg. Beszélgetés Lajos Mihállyal, az Agrofil SZMI Kft. ügyvezetőjével.

gép

Az emberi intuíció helyét egyre inkább átveszi a mesterséges intelligencia – fotó: Agrofil SZMI Kft.

Helmut Claast, aki már hosszú évek óta a CLAAS Csoport vezetőségi tagja, pénteken a Német Találmányi Intézet (Deutsches Institut für Erfindungswesen) a „Legeredményesebb innovációs teljesítmény“ kategóriában „Diesel“-éremmel tüntette ki.

kép

Az ünnepélyes átadó után Münchenben, a Német Múzeumban – fotó: Claas

A B1-15. Bábolna terményszárítókból a '80-as évek végéig kisebb módosításokkal több mint ezer darab készült. Számos régi típusú B1-15. Bábolna és Sirokkó gabonaszárítót korszerűsítettek, jelentős energiamegtakarítást és környezetszennyezés-csökkenést elérve. Az így felújított szárítók élettartama további 20 évet is elérhet, és a bekerülési költsége is lényegesen kevesebb, mint egy új szárító építésének, valamint nem igényel engedélyezési eljárásokat.

kép

Az Agro-Sükösd Kft. sükösdi telepén B1-15. Bábolna torony elbontása után új B3-15 Bábolna szárítótorony beépítése – fotó: Vill-Traverz Kft.

A Mezőgazdasági Gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjében a tanulóknak az elméleti és a gyakorlati tudásukat is össze kellett mérniük. A Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett kétfordulós tanulmányi verseny döntőjében 9 iskola 15 diákja mérhette össze tudását.

A tanulóknak a megmérettetés során elméleti és gyakorlati kérdésekben is bizonyítaniuk kellett a mezőgazdasági gépészet területén szerzett tudásukat.

kép

Nemrég a mezőgépgyártás fejlesztéséről döntöttek – fotó: Shutterstock

Idén tavasztól érhető el a dán KONGSKILDE Vibro Master-3000 magágykészítő család új, 5,5 méteres munkaszélességű változata. Eddig csak 8,3; 7,5 és 6,5 méteres változat szerepelt a Vibro Master széria kínálatában, de a kisebb gazdaságok igényeinek kielégítésére az idei tavaszi szezonra bővítették a választékot az új, 5,5 méteres, 3055-ös típussal.

kép

A Vibro Master 3055 a párizsi SIMA-kiállításon mutatkozott be – fotó: landbrugsavisen.dk

Traktoralkatrészárak összehasonlítása, búzatételek DON-toxin-tartalmának csökkentése, fagyvédelem gépi szalmabála-tüzeléssel, Fendt Vario-jubileum és előretekintés – néhány téma a Mezőgazdasági Technika aktuális számából.

kép

fotó: Agroinform.hu