A brüni Mendel Egyetem kora tavasszal, szabályozott légkörű üvegházakba ültetett paradicsom és paprika termesztésével végez kísérleteket, amelyekben már a kikelés után azonnal megjelennek a rovarkártevők – olvashatjuk a hortidaily.com hírportálon. Ezért az Egyetem kutatói – más kutatóhelyekkel együttműködve és többek között mesterséges intelligenciát alkalmazva – egy  olyan robotot konstruáltak, amely a zöldségsorok között sétálva felismeri a kártékony rovarokat, kiválasztja a megfelelő rovarölő szert, és azt rájuk fújva, elpusztítja azokat.

A robotnak egy mozgatható karja van, amelynek a törzséből kinyúlik egy kamera, a hátán pedig rovarölő permetező tartályokat helyzeték el.

A védelmi rendszer kialakításához a biokémiai és technikai szakértőkből álló csapat széles körű adatbázist használt fel a növények és a rovarok fejlődéséről. Liber Menza, a kutatócsoport tagja elmondta, hogy a robot valamennyi mérgező szerből kizárólag annyit használ, amennyi a célzott rovar megöléséhez elegendő. Ez annyit jelent, hogy a mesterséges intelligenciát használó robot nemcsak egyszerűen automatizálja a rovarirtás műveletét, hanem a mérgező rovarölő szerek használatát is lényegesen visszafogja.