Meglepetések

2021 februárjában a Horsch gépgyártó meglepte a piacot az autonóm RO 1 vontatójármű koncepciójával, és nemrég bemutatták a 2-es típusú vontatóegységet is, amit még kettő követ majd. Az RO 1 a Horsch német mezőgazdasági gépgyártó első koncepciója vagy inkább víziója az autonóm szántóföldi munkáról és műveletekről. Tavaly decemberben elnyerte a FIRA nemzetközi mezőgazdasági robotrendezvény és a Future Farming magazin nemzetközi szakértői zsűrije által a legjobb szántóföldi robotkoncepció díját többcélú kategóriában.

A Future Farming magazinban megszólaltak néhányan akiknek tavaly ősszel lehetőségük volt az RO 1-el dolgozni, aminek során egy módosított, 12 méter széles Serto 12 SC vetőgépre szerelt vontatóegységgel őszi búzát vetettek. A cégnek már volt hasonló terméke, 20 évvel ezelőtt, a Horsch Terra-Trac önjáró vetőgép formájában és az új masina egyfajta modernizált és továbbfejlesztett reinkarnációnak is tekinthető.

Kompakt, mégis nagy teljesítményű

Első pillantásra nehéz megbecsülni az RO 1 valódi méretét és teljesítményét, mert hiányzik a fülke és így igazán kompaktnak tűnik.

"Ha közelebbről megnézzük, észrevehetjük, hogy a vontató zömök felépítésű, köszönhetően a hiányzó felesleges alkatrészeknek, mint például a fülke, a felfüggesztett első tengely és más, a vezető kényelmét növelő alkatrészek."

Ezekre egyszerűen már nincs szükség az autonóm működés miatt. A kompakt megjelenés bár megtévesztő lehet, de az RO 1-ben egy 350 lóerős motor dohog, melynek 450 vagy akár 500 lóerős változatai is készülnek hamarosan. További érdekesség, hogy a tervezőknek és mérnököknek nem kell figyelembe venniük a látóvonalakat és az áttekinthetőséget, mert nincs olyan vezető, akinek ezekre szüksége lenne. A tervezők mindazonáltal csinosították a gép kaszniját egy Horsch önjáró permetezőgép motorháztetőjének ráépítésével, a szebb megjelenés érdekében.

Gépméretek, elképzelések

A kombináció választott mérete (és súlya), valamint a vontatóegység teljesítménye egyértelműen mutatja a Horsch autonóm vetéssel kapcsolatos elképzeléseit. Míg más gyártók kis méretű, egy-, vagy akár többsoros vetőgépeket mutatnak be, a Horsch a nagy teljesítményű, nagyméretű autonóm technológiára támaszkodik.

Rajzás

"Nem csatlakozunk a rajképzők rajzásához. Az optimális vetéshez bizonyos leszorítóerőre van szükség. A kis méretű rajrobotok egyszerűen nem tudnak ilyen leszorítóerőt kifejteni. Ezért az RO 1-re csatlakoztatott vetőgép nagyrészt megfelel a 12 m széles Serto 12 SC vetőgépünknek, de könnyen helyettesíthető a 24 vagy 36 soros Maestro vetőgépeinkkel is" - mondta el Michael Horsch.

A filozófiához tartozik az is, hogy a Serto vetőgépet egy szabványos traktorra is rá lehet akasztani anélkül, hogy a vontatószerkezetet túlságosan megváltoztatnák. Az RO1 robotvontatóval húzott vetőgépen a vetőgépnek nincs is vonórúdja. Ehelyett egy függőleges forgókarika segítségével csatlakozik, a jövőben pedig egy hidraulikus gyorscsatlakozóval kerül ez megoldásra. Ez biztosítja a terephez való oldalirányú alkalmazkodást is.

Horsch vetőgép

Míg más gyártók kis méretű, egy-, vagy akár többsoros vetőgépeket mutatnak be, a Horsch a nagy teljesítményű, nagyméretű autonóm technológiára támaszkodik. Kép: Horsch

Műszaki adatok

A vontatóegység két Claas lánctalppal van felszerelve, amelyek az Axion Terra Trac traktorokon is láthatók. Ezek 1,35 méter hosszúak és 89 centiméter szélesek, és együttesen 2,4 m2 érintkezési felületet biztosítanak. Mivel az egység többé-kevésbé mereven kapcsolódik a vetőgéphez, a rövid lánctalpak vonóerejének elegendőnek kell lennie.

Az RO 1 jelenleg hidrosztatikus hajtáslánccal rendelkezik és a Horsch a jövőben egy saját fejlesztésű CVT sebességváltó beépítését tervezi. Michael Horsch erről a törekvésről a következőket mondta:

"A gépet tisztán terepi munkára tervezték, ami más, kevesebb követelményt támaszt a terepi és szállítási munkákhoz képest. Nem hajtunk 20 km/h-nál gyorsabban, és a vezető kényelme sem szempont."

"Emiatt döntöttünk úgy, hogy saját, dedikált CVT sebességváltót fejlesztünk ki hozzá." Az RO 1 már említett 350 lóerős MTU motorját a Horsch a jövőben 450 vagy akár 500 lóerősre is szeretné felizmosítani. Manőverezni távirányítóval lehet, hasonlóan egyes építőipari gépek és terepjáró kaszálórobotok működtetéséhez. A távirányítós működtetés azonban elsősorban az indításhoz, valamint karbantartási és szervizelési célokra szolgál.

Kint a földeken

Ha a gép már a szántóföldön van, a későbbiekben működése teljesen autonómmá válik majd, jelenleg a vetés az, ami automatizált. Egy következő fázisban a gépkocsivezető ellenőrző és felügyelő szerepét is a technológia váltja majd fel. Mindkettő egyértelműen növelni fogja a kombináció hatékonyságát és kapacitását, és ezért az olyan funkciókat, mint a szakaszvezérlés és a vetőcső eltömődését figyelő technológia már a mai vetőgépekbe is beépítik.

Horsch gép

Egy következő fázisban a gépkocsivezető ellenőrző és felügyelő szerepét is a technológia váltja majd fel. Kép: Horsch

Túl az Az automatizáláson

Jelenleg a csatlakoztatott Serto 12 SC vetőgép még mindig egy szabványos Isobus-vezérlésű gép, ahol a (hiba)üzenetek megjelennek a gép terminálján és a fejlesztő partner Trimble online "connected farm" portálján. A gép jelenleg nem áll le, ha a vetőcső eltömődik. A távvezérlési kísérletek során kiderült az is, hogy a kompakt RO 1 - Serto 12 kombinációnak sokkal kevesebb hely kell a manőverezéshez és a forduláshoz, mint egy hasonló traktor - vetőgép kombinációnak.

Ezek a részletek arra mutatnak rá, hogy az autonóm működés az egyes funkciók automatizálásán messze túlmutató dolog. A kötelező kamerák, LiDAR- és radarérzékelők mellett az útvonaltervezés döntő és meghatározó szerepet játszik, ahogy az más szántóföldi robotok és autonóm traktorok esetében is így van. A műveleteket előre, aprólékosan meg kell tervezni, beleértve a kanyarodások irányát és módját is. Ehhez feltétlenül szükségesek a részletes terepi és GPS-adatok.

"A fentiekből kiindulva egyelőre minden bizonnyal lesznek olyan mezők, amelyek nem lesznek alkalmasak az autonóm műveletekre."

"Úgy látjuk, hogy az autonómia iránt érdeklődő gazdálkodók és vállalkozók többsége a GPS és az autosteer korai alkalmazója volt, tehát a tapasztalt felhasználókról van szó. Másrészt ennek ellenére biztosan lesznek olyan földek, amelyek alkalmatlanok és ezért érdektelenek lesznek az autonóm műveletekre" - magyarázta Michael Horsch.

Horsch RO 1

Az RO 1 egyértelműen nem arra készült, hogy közutakon közlekedjen az egyik szántóföldről a másikra. Kép: Horsch

Egy okos logisztikai koncepció

Gondosan és aprólékosan meg kell tervezni az autonóm üzemeltetéssel járó logisztikát is. Ebben az esetben ez az üzemanyag-, vetőmag-, és műtrágyaellátást jelenti. A Horsch ezeket a szempontokat is beépítette az útvonaltervezésbe, mivel a pontos utántöltési pozíciókat is részletesen ismerni kell. A Horsch szerint ez nagy lehetőséget kínál a teljes vetési művelet kapacitásának és hatékonyságának további optimalizálására. Az RO 1 egyértelműen nem arra készült, hogy közutakon közlekedjen az egyik szántóföldről a másikra. Erre a célra teherautós szállítórendszert kell használni, és a teherautó nem csak utánfutóként húzza az RO 1 - Serto 12 kombinációt, hanem egy levehető tartállyal is fel van szerelve a folyékony műtrágya utánpótlásához. A teherautó vezetője felügyeli és ellenőrzi az RO 1 működését és a vetés minőségét is.

A szállításhoz a robot kihúzható vonórúddal rendelkezik, és mind a robot, mind a vetőgép pneumatikus fékkel van felszerelve. A kombináció eleve kompakt méretei a szállítási méreteket is a kompakt tartományban tartják. A Horsch célja az, hogy két éven belül integrált autonóm szántóföldi műveleteket végezzenek a cseh Agrovation farmon. Ez nem csak az RO1-et, hanem további három másik autonóm koncepciót is magában foglal.

A gép műszaki specifikációi:

  • Motor: MTU, 350 LE

  • Sebességváltó: hidrosztatikus,

  • Maximális sebesség: 20 km/h

  • Biztonság: kamerák, geofence, LiDAR, radar

  • Munkaszélesség: 12 m, 72 tárcsa, 16,7 cm sortávolság

  • Leszorítóerő: legfeljebb 150 kg

  • Tartály mérete: 6.000 l

  • Dízeltartály: 650 l

  • Méretek (hossz x szélesség): 10,33 m × 3,0 m

  • Üres tömeg RO 1: 12 tonna

  • Üres tömeg kombináció: 23,2 tonna

További Horsch autonóm tervek

Philipp Horsch egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy hamarosan további autonóm koncepciók következnek. Ezek egyike a nemrégiben bemutatott RO 24G portáldarus hordozó, ami egy 24 m széles vetőgépet hordoz az első és a hátsó kerekek között. A további elképzelések között szerepel az oldalsó kitámasztók hozzáadása, amelyekkel a munkaszélesség 36 méterre lesz növelhető.

Szintén idén várható még a cégtől egy kis méretű, napenergiával működő, 3 méter munkaszélességű elektromos növényápoló robot. A mérnökök egy autonóm önjáró permetezőgépet is fejlesztenek a meglévő PT-modell alapján, amely a jövő évben debütálhat.

Eközben a vállalat azon is dolgozik, hogy az RO 1-et sekély talajművelésre is használhassák, olyan munkagépekkel kombinálva, mint a Finer kultivátor és a Joker rövidtárcsa, valamint az autonóm vetőtartály.

Horsch

"Előbb-utóbb az összes traktor tovább automatizálódik, és az RTK GPS mellett LiDAR és/vagy radar rendszer is lesz a fedélzetükön." Kép: Horsch

A robot nem veszi el a munkádat

Michael Horsch szerint a vállalatnak már több mint 20 évvel ezelőtt, a GPS autosteer megjelenésekor megvoltak az első elképzelései az autonóm szántóföldi műveletekről, és ezek közül az egyik fontos elem már akkor is a lánctalpas futóművel ellátott vontatóegység volt. A vezető szerint a költségek szempontjából nincs különbség, hogy a biztonsági méréseket, a technológiát és a vezérlőszoftvert egy kis tereprobothoz használjuk-e, vagy egy nagy, 18 vagy 24 méteres munkaszélességű autonóm eszközhordozóhoz. Horsch a traktorokról szólva azt is elmondta: "Előbb-utóbb az összes traktor tovább automatizálódik, és az RTK GPS mellett LiDAR és/vagy radar rendszer is lesz a fedélzetükön. Akkor már nem lesz szükség további olyan új járművek kifejlesztésére, mint a mi RO 1-ünk."

"A robotizáció nem az alkalmazottak helyettesítéséről szól, hanem arról, hogy új feladatot és új felelősséget adunk nekik."

"Van egy nagyon világos követelményünk is: a végén az egésznek lényegesen olcsóbbnak kell lennie, mint egy 400-500 lóerős traktor és egy gép kombinációja" - mondta el Horsch.

(Forrás: FutureFarming)