A Magyar Örökség-díjas program szervezői, a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) a Nemzeti Összetartozás Évében különösen fontosnak tartja az aratókoszorú elkészültét.

aratókoszorú

Az aratókoszorú napi 8 órás fonással, 3 hét alatt készült el.

A mérete mellett népművészetileg is egyedi alkotásnak minősülő, míves búzafüzér ugyanis a magyar közösség összetartását szimbolizálja: sok száz éves hagyományokat követve, a zöld búzakalászokból alkották meg Hajdúnánás hagyományőrző asszonyai. A koszorú körkörösen szélesedő elemei jelképezik Magyarországot, illetve a Kárpát-medence és a világ szorosan hozzátartozó magyarságát.

A Kárpát-medence Aratókoszorúját 4 gazdasszony, napi 8 órás fonással, 3 hét alatt készítette el. Fonásmintája tradicionális népművészeti elemeket ötvöz: az áttört mintás „lyukas” csipke mellett megjelenik a „rece” illetve a „finom keskeny hetes” minta, illetve az esőcsiga-és harangmotívum.

aratókoszorú negáldása

Az adományokból készült liszt évente több tízezer gyermek ellátását biztosítja.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program szervezőinek képviseletében Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, illetve Szólláth Tibor a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke, Hajdúnánás polgármestere adta át a népművészeti alkotást a Szent István Bazilikában. Snell György püspök, a Szent Jobb őre a koszorú átvételét követően megáldotta az alkotást, a magyar gazdákat és kezük munkáját, amelynek köszönhetően kenyér kerülhet a nélkülözők és minden magyar ember asztalára.

Az évente több ezer nagylelkű adományozót megmozgató Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a határon inneni és túli magyar gazdatársadalom segítő szándékú összefogása, amelynek keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarlakta településeiről ajánlanak fel elsősorban búzát a magyar gyermekeket, családokat segítő szervezetek javára. A megyénként, régiónként összegyűjtött búzaadományokat közeli malmok őrlik meg, majd az így előállított liszt a kedvezményezett intézményeken, gyermekotthonokon keresztül évente több tízezer gyermek ellátását biztosítja.