Megnyitotta a HABI Kft. 25. szaküzletét Baktalórántházán – azonban az új beruházást bejárva azonnal szembe tűnik a  látogatóknak, hogy ez az önkiszolgáló áruház merőben új stílust- és dizájnt közvetít a vásárlók számára.

Harkai Dávid ügyvezető-helyettessel beszélgettünk a megnyitó pillanatai után, aki röviden ismertette vállalatuk történetét – és a HABI Kft. jövő-terveibe is beavatott minket.

"Édesapánk, Harkai Péter alapította a HABI Kft.-t 1992-ben, amely azóta is 100 %-ban magyar tulajdonú vállalkozásként működik. Az elmúlt 28 esztendőben jelentős sikereket értünk el – és

nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a HABI Kft. MTZ alkatrész áruházból országos márkafüggetlen alkatrész kis- és nagykereskedelmi hálózattá, valamint gépkereskedelmi céggé fejlődött.

Elértük, hogy a gazdák megbízható partnerként tekintenek ránk – és ezt olyan kitüntetett figyelemmel bizonyítják, amelynek köszönhetően immár 25 városban állunk rendelkezésükre nap-mint-nap szakembereinkkel, termékeinkkel, szolgáltatásainkkal.

alkatrész

Mindig a partner az első számunkra. Ezért az elmúlt 28 év alatt vásárlóink, üzletfeleink igényeit figyeltük és ennek megfelelve alakítottuk üzletpolitikánkat.

Úgy döntöttünk, hogy a 25. áruházunk megnyitásakor új élménnyel ajándékozzuk meg partnereinket és ezért önkiszolgáló rendszerű áruházat terveztünk – a korábbi termékkínálat sokszorosát tárva a vásárlók elé.

A baktalórántházi önkiszolgáló áruházunk forgalma rövid idő alatt beigazolta, hogy jó döntés volt a stílusváltás és az új áruház vadonatúj arculata. Reménykedünk benne, hogy a világjárvány elvonulása után még többen látogatnak majd el hozzánk személyesen.

A járvány idején még népszerűbb lett a webshopunk, amelyben több ezer – szám szerint több mint 25.000 – termékünk raktárkészletről rendelhető.

A digitalizáció fejlődésével mi is lépést tartunk, ezért a jövő terveink között elsők között szerepel üzleteink fejlesztése mellett online webáruházunk folyamatos bővítése, fejlesztése.

Rendkívül fontosnak tartjuk a fiatal gépész szakemberek képzését – és a mezőgazdasági ágazatokban dolgozó szakemberek utánpótlását, ami sajnos igen nagy problémát jelent szerte a világon.

gazdabolt

Kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk megszerettetni a mezőgazdasági gépészet szépségeit a fiatalokkal, ezért a helyi mezőgazdasági szakközépiskolával együttműködve gyakorlati helyszínt biztosítunk a fiatalok és az oktatók számára.

A legkisebb gazdákról sem feledkezünk meg, hiszen ők jelentik a jövőt!

Folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon nyereményjátékokat is hirdetünk, amelyben ajándékokkal kedveskedünk a rajongóinknak!"

Szívesen körülnéznél még egyszer a HABI Kft. 25. alkatrész szaküzletében Baktalórántházán? Tarts velünk, mielőtt személyesen is ellátogatnál hozzájuk!