Bátor Árpád ismertette, hogy januárban és februárban még kedvező húsvéti árakkal számoltak a termelők, és azzal, hogy a pánikvásárlások miatt nő a mennyiség és az ár is, de a mostani árak 150-200 forinttal alacsonyabbak, mint az év elején, és 0,4-0,5 euróval alacsonyabbak a tavaly húsvétinál – tették hozzá.

Tavaly 440 ezer bárányt exportált Magyarország az olasz piacra, mintegy 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – mondta az elnökhelyettes, aki idén is a mennyiség csökkenésére számít. A kereslet a nagyobb, 24 kilogramm feletti pecsenyebárányok iránt van, azonban a hazai bárányok súlya ettől jelenleg még elmarad, ez is rontja a magyar termelők pozícióját.

Az elnökhelyettes szerint egyelőre nehéz tisztán látni, hogy Olaszországban a koronavírus-járvány miatti korlátozások milyen mértékben nehezítik az áru beszállítását, feldolgozását, értékesítését. Tíz nap maradt a húsvéti szállításig, a termelők remélik, hogy a megfelelő súlyt elérő bárányokat, különösen a kos bárányokat sikerül értékesíteniük és legalább a tavalyi húsvéti árakat elérik.