A PNAS tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint kínai kutatók egy olyan új típusú sertésinfluenzát azonosítottak, amely véleményük szerint képes lehet széles körben elterjedni és legrosszabb esetben egy világjárványt okozni. A kutatók szerint a G4 vírus abból a H1N1 törzsből származik, amely 2009-ben már okozott egy világjárványt –  írja az Index.

járvány

179 esetben sikerült a sertésinfluenza-vírust izolálni – fotó: Shutterstock

A Kínai Járványügyi és betegségmegelőzési Központ, valamint számos kínai egyetem kutatói hétfőn tették közzé a tanulmányukat, melyben azt állítják

a vírus képes a nagymértékű alkalmazkodásra, ami lehetővé teszi, hogy embereket is megfertőzzön.

2011 és 2018 között 30 ezer sertés orrából vettek mintát a kínai kutatók az ország 10 tartományának vágóhídjain és egy állatkórházban. 179 esetben sikerült a sertésinfluenza-vírust izolálni. Az estek többségében az új típusú vírust mutatták ki, amely már 2016 óta lehet domináns az állományban.

sertés

A vágóhidakon tízből egy dolgozó már átesett a betegségen – fotó: Shutterstock

Ezek után az emberekhez hasonló tüneteket produkáló vadászgörényeken kezdtek vizsgálatokat a kutatók. A kísérletek szerint a G4 rendkívül fertőző, replikálódik a sejtekben és a görényeknél súlyosabb tüneteket okozott, mint más vírusok.

Ezt követően a vágóhídon dolgozó embereket tesztelték, majd az antitest vizsgálatokból kiderült, hogy tízből egy dolgozó már átesett a betegségen. További vizsgálatokra alapozva a kutatók úgy vélik, a lakosság 4,4 százaléka is túl van már a betegségen.

Tehát az kiderült, a vírus átterjed állatról emberre, arra azonban nincs bizonyíték, hogy emberről emberre is terjedne, de a szakemberek attól félnek, ez is bekövetkezhet előbb-utóbb.

Ezért a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy sürgősen be kell vezetni olyan intézkedéseket a vágóhidakon, amelyek ezt meggátolhatják.