A SkillsHungary verseny első helyezettje és most már a Worldskills 2019 Kazan versenyre készülő Apagyi Bence már a finish-ben van, aki a nehézgépszerelő szakmában fogja képviselni hazánkat 2019. augusztus 22-27-ig. A MEGFOSZ tagok közül az Axiál Kft. vállalta a versenyre való felkészítését, ahol nagyon intenzív és gyakorlatorientált tréningen vehetett részt a nyár folyamán.

Ezen kívül részt vett az MKIK által szervezett csapattréningeken, amelyek az összes magyar versenyzőt mentálisan, csapatszinten készítik a világversenyre. Karagity István – Bence felkészítője – segítségével az eddigi felkészülés során fejlesztette általános szerelési és diagnosztikai készségeit, ezzel együtt fejlődött logikája és gondolkodása is. Az általános készülés mellett a Kazan-i versenyt szponzoráló Volvo és Cummins magyarországi képviseleteknél is volt lehetősége elsajátítani az adott márkák tudnivalóit és diagnosztikáját.

Karagy István segítségével készül Bence a megmérettetésre – fotó: AXIÁL Kft.

Bence a felkészülés utolsó hetét az Axiál Kft-nél tölti. A héten még a központi műhelyben és a motorfelújító műhelyben készül, valamint a GPS technológia és angol nyelv gyakorlásával tölti el az utazása előtti napokat.

Bence a felkészítés alatt nagyon lelkes volt és nagyon sokat tanult. És, hogy mit vár el a versenytől?

A.B: A versenytől elsősorban tapasztalatokat várok és minél jobb helyezést. Az esélyeimet jónak látom, hiszen mindent átnéztünk, amiről úgy gondoljuk, hogy a versenyen feladat lehet.

Ezúton is köszönjük az Axiál Kft-nek, Karagity Istvánnak, az Ascendum Építőgépek Hungária Kft-nek, valamint a C-Diesel Partner Kft-nek, hogy szaktudásukkal patronálták Bencét!

Bence a felkészülés utolsó hetét az Axiál Kft-nél tölti – fotó: AXIÁL Kft.