Takács Dániellel, az Infracont Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Magyar fejlesztésű, magyar szabadalom alapján működő készülékek

Cégünk gabonafélék, olajos magvak és lisztek gyors minősítésére szolgáló infravörös elemző műszereket, infravörös spektrofotométereket gyárt. Ezek nagyjából egy perc alatt meg tudják mérni a különböző kalászosok, a kukorica vagy az olajos magvak beltartalmi paramétereit, illetve egyik modellünk a hektolitersúlyt is bizonyos termények esetén. A készülékek teljes egészében magyar fejlesztésűek, magyar szabadalom alapján gyártjuk őket.

Takács Dániel: a pályázati források érzékelhetően befolyásolják a műszereink iránti keresletet – fotó: Prág Ferenc/Agroinform.hu

Milyen volt a tavalyi évük? Jó évet zártunk, bár a hazai árbevételünk valamivel kisebb lett az előző esztendeinél. A pályázatok leállása kicsit minket is visszavetett, de a kiesést jórészt pótolni tudtuk az exportárbevételünk növekedéséből, és így nagyjából hoztuk a tervet. A környező országok mellett Nyugat-Európába és Törökországba is szállítunk, de Dél-Afrikában is számos műszerünk üzemel már.

A hazai piac ennyire pályázatfüggő? Azt tapasztaltuk, hogy tavaly erősen befolyásolta a keresletet. A „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című, VP2-4.1.2-16 kódszámú pályázatba például, amelyet augusztus elejétől lehetett beadni, sok ügyfelünk a mi készülékeinket is beletette, de – tudomásom szerint – még mindig nem történt meg az elbírálás. Ezek az ügyfeleink tavaly értelemszerűen elhalasztották a beszerzést, amíg el nem dől a pályázatuk sorsa, hiszen az ilyen nagyobb értékű berendezéseknél különösen nem mindegy, hogy kapnak-e rá támogatást, vagy sem. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a pályázatok segítségével olyanok is meg tudják vásárolni a készülékeket, akik ezen forrás nélkül nem lennének rá képesek.

Kik használják a mérőműszereiket? Többségében nagyobb termelők – pár száz hektártól már viszonylag hamar megtérül a beruházás –, kereskedők, terményfelvásárlók, szárítótelepek és malmok a vásárlóink.

Hogyan látja a magyar piacot, mennyire elterjedt az ilyen készülékek használata? Elég sok helyen használnak már ilyen műszereket, nehéz megmondani, hogy mikor telítődik a piac, de azt gondolom, jócskán van még potenciál a hazaiban is. Csak az általunk gyártott műszerekből 400-450 darab üzemel, ami viszonylag jelentős szám, jó a pozíciónk a magyar piacon. Természetesen vannak más szállítók is, de az első kettőben biztosan benne vagyunk. Ez a pozíció egyrészt a saját fejlesztésnek és gyártásnak köszönhető, továbbá annak, hogy erős szervizhátteret is nyújtunk az ügyfeleinknek. Ez azt jelenti, hogy – gyártóként – nálunk helyben rendelkezésre áll a teljes alkatrészbázis és a szaktudás, vagyis gyorsan és hatékonyan tudjuk megoldani a felmerülő problémákat, ami aratás idején mindennél többet ér. De a legfontosabb, hogy jó visszajelzéseink vannak műszereink mérési pontosságáról és minőségéről is.

A pontos nedvességtartalom meghatározásával a szárítást is olcsóbbá teszi

A termelőknek mivel ajánlaná, miért jó, ha rendelkeznek egy ilyen mérőműszerrel? Több szempontból is hasznot hajt a műszer használata. Egyrészt az aratás során szét tudja válogatni a különböző minőségű tételeket, így a jobb minőségűeket magasabb áron tudja értékesíteni, vagyis többlet-árbevételt generál. Biztonságot is ad számára, ha pontosan tudja, milyen minőséget termelt, hogy mit ad el, hiszen akkor nem tudják becsapni, mert sajnos ez benne van a pakliban, előfordulnak ilyen esetek. A másik oldalon felvásárlóként szintén elengedhetetlen a megvásárolt tételek minőségi ellenőrzése. Szárítás esetén pedig jelentős költségmegtakarítás érhető el, ha pontosan meghatározható a nedvességtartalom, hiszen nagyon nem mindegy, hogy csak fél százalékkal kell-e tovább szárítani adott esetben több ezer tonnát – a különbség több millió forint lehet.

Mit lehet tudni az Infracont Kft. fejlesztő gárdájáról? Tízfős kis cég vagyunk, munkatársaink nagy része fejlesztő. A gyártás nagyrészt ki van szervezve, nálunk a műszerek összeszerelése, tesztelése, beállítása folyik, az alkatrészeket vásároljuk és beszállítókkal gyártatjuk. Három munkatársunk a kalibráció fejlesztésével, két kolléga a gépészeti tervezéssel, illetve az elektronikai fejlesztéssel foglalkozik, és van egy szoftverfejlesztőnk is.

Ezek szerint a kutatás-fejlesztés a fő erősségük? Igen, a műszereink teljes mértékben saját fejlesztésűek, mi nem egy külföldi gyártó hazai forgalmazói vagyunk. Nálunk a műszerekkel kapcsolatos minden szükséges szaktudás rendelkezésre áll, ezért sikerült ezt a piaci pozíciót elérnünk.

A terményárak alakulása kevéssé befolyásolja a műszervásárlási kedvet

Mit vár 2017-től? Bár sokan vásárolnak nyertes pályázatok nélkül is, lökést adna az idei évnek, ha megtörténne végre a korábban említett pályázat elbírálása. Sok nyitott ajánlatunk van ugyanis, és az esetek jelentős részében attól függően lesz belőlük megrendelés, hogy sikerül-e rá pályázati forrást kapniuk az ügyfeleknek. Emellett azért sokan vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy ha most nincs rá pályázati forrás, akkor is megveszem, mert szükségem van rá. Majd meglátjuk, hogyan alakul. Egyébként azt vettük észre, hogy a terményárak kevéssé befolyásolják az eladásainkat – amikor magasabbak voltak az árak, akkor is kielégítő volt a hazai kereslet, de most sincs okunk a panaszra, amikor lejjebb vannak az árak.

„Tízfős kis cég vagyunk, munkatársaink nagy része fejlesztő. Nálunk a műszerek összeszerelése, tesztelése, beállítása folyik, az alkatrészeket beszállítókkal gyártatjuk” – fotó: Prág Ferenc/Agroinform.hu

Akkor mégis mi befolyásolja? A jelenlegi  támogatási rendszer nagyon fontos a mezőgazdaságnak, hiszen bajban lennénk, ha ez az évi 600-650 milliárd forint nem állna rendelkezésre. Szerencsére azonban rendelkezésre áll, így azt látom, hogy van pénz a gazdáknál a szükséges beruházások elvégzésére. Aki már eljut odáig, hogy érdekli egy ilyen műszer, az zömmel nem pár hektáros kisgazda. A nagyobb termelők üzleti alapon, a megtérülés szempontjából értékelik a beruházást, a kicsik pedig sokszor azért vásárolnak, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak a felvásárlóknak.

Beilleszthetők-e készülékeik valamilyen módon a precíziós gazdálkodás folyamatába? Nehéz kérdés, mert ez azt jelentené, hogy aratás közben folyamatosan mérni kellene a learatott termény minőségét (ami önmagában is csak egy online, kombájnba épített műszerrel lenne kivitelezhető), ezekhez a minőségi adatokhoz hozzá kellene tudni rendelni a táblán belüli GPS-pozíciót, hogy honnan származik az adott tétel, és a begyűjtött adatok alapján irányítani a betakarítást. De a betakarítással kapcsolatos gépesítés még nem tart ott, hogy ezt kezelni tudja: mennek a kombájnok végig a táblán, összekeverednek a táblán belüli különböző területekről származó szemek. Mire a tárolótelepre beér egy teherautó, nem tudják, hogy táblán belül pontosan honnan származik a rakomány. Viszont ha minden táblán belüli minőségváltásnál meg kéne állítani a betakarítást, kiüríteni a kombájn tartályát, és elszállítani a tételt (akár egyharmadig rakodva a teherautót), az a betakarítás hatékonyságát rendkívüli mértékben rontaná, és lelassítaná a folyamatot. Véleményem szerint ezt a veszteséget nem tudná kompenzálni a pontosabb minőségi szétválogatásból származó többlethaszon. Emellett a teljes infrastruktúra a legtöbb helyen jelenleg úgy van kiépítve, hogy a minőség-ellenőrzés a betárolás előtt történik, így az aratási fázisba nem tartom beilleszthetőnek a készülékeket.

Ez a jövő zenéje? Vagy nem is lesz lehetséges? Őszintén szólva nem vagyok növénytermesztési szakember és nem értek a precíziós gazdálkodáshoz sem, de úgy érzem, ha a termesztés korábbi fázisaiban a precíziós gazdálkodás segítségével a lehető legjobban kiegyenlítjük a táblán belüli tápanyag-ellátottsági, növényvédelmi és egyéb különbségeket, akkor a betakarításkor ezeknek a különbségeknek már kevéssé szabadna megjelennie a termények beltartalmi paramétereiben. Ennek ellenére vannak arra utaló jelek, hogy ez valós piaci igényként merül fel a jövőben (főleg egyébként Amerikában, ahol jóval nagyobbak a táblaméretek, mint nálunk), ezért gondolkodunk azon, hogy a fejlesztés alatt álló új hordozható modellünket már felkészítjük arra, hogy GPS-vevőt lehessen hozzá csatlakoztatni, és rögzíteni tudja a pozíciót is a mért adatokhoz – mondta el Takács Dániel, az Infracont Kft. ügyvezetője.