Az Agritechnica kiállításon történt tavalyi bemutatkozását követően, a vadonatúj MF IDEAL kombájn első szántóföldi próbája a napokban zajlik Csehországban. Ez a legelső alkalom arra, hogy a rotoros „fekete kombájn“ tudását a gyakorlatban is meg lehessen tapasztalni Közép-Európában.

Éppen ezekben a napokban zajlik a vadonatúj MF IDEAL gyakorlati bemutatója – fotó: AGCO

2018. június 12. és 14. között rendezték meg a DLG Feldtage kiállítást Németországban. A hangsúly a gyakorlati gépbemutatókon volt, a gazdák pontosan megfigyelhették a gépek hatékonyságát. A kiállításon a növénybemutató parcellák körül állították ki a gépeket, mintegy „kiegészítőként”. Négy helyen gyakorlati gépbemutató, ill. gépösszehasonlító teszt is volt. A neves gyártók mindössze néhány négyzetméteren állítottak ki és két-három gépet mutattak be. A gépes részleg esetében a hangsúly a teszteken volt.

A neves gyártók mindössze néhány négyzetméteren állítottak ki - fotó: AXIÁL Kft.

Július 5-én már hetedik alkalommal rendezte meg az ország egyik legnagyobb kertészeti gyakorlati gépbemutatóját az Agroker Holding Zrt., fehérgyarmati Regionális Központjában. Összesen több mint 100 gép és 25 gépkapcsolat  vonult fel a rendezvényen.

Elképesztő mennyiségű gép mutatta meg tudását – fotó: Agroinform.hu

A Framest gépek megadják mindazt, amit a gazdák jogosan elvárnak a modern talajművelő gépektől: takarékosan üzemeltethetők, és a legmostohább körülmények között is, mindenféle talajtípus esetén jól alkalmazhatók – vélekedik Kerchner Gergely hercegkúti gazdálkodó, akit a Fradisc tárcsás boronákkal szerzett eddigi tapasztalatairól kérdeztük.

Kerchner Gergely hercegkúti gazdálkodó – fotó: Agroinform.hu

2016. január elsején lépett életbe az az európai uniós rendelet, amelynek követelményei egységesítik a mezőgazdasági és erdőgazdasági járművekre vonatkozó típusjóváhagyást. Ennek részeként a fékberendezésekre vonatkozó előírásokat is szabványosították. A BPW az összes fékszerkezetét levizsgáztatta az új előírásoknak megfelelően. A BPW korszerű futóműveivel épített járművek ezzel az egységes típusjóváhagyással bármelyik európai uniós tagországban forgalomba helyezhetők.

A BPW az összes fékszerkezetét levizsgáztatta az új előírásoknak megfelelően - fotó: BPW

A Berthoud 1895 óta gyárt permetezőgépeket, erre specializálódott. Ez alatt a több mint 120 év alatt rengeteg szabadalom és új megoldás köthető a nevéhez. 1910-ben mutatták be az első lóvontatású, talajkerék hajtású permetezőt, a Tobogant. 1964-ig nyúlik vissza a pneumatikus cseppképzési technológia, 1982-ben piacra került az elektronikus szabályzású gépük. A tisztán mechanikus, adaptív csillapítású Actiflex hídrugózás jelenleg egyedi a piacon, a nyomásalapú lémennyiség-szabályozás is Berthoud unikum.

A Berthoud 1895 óta gyárt permetezőgépeket - fotó: Berthoud

A John Deere egy könnyű, 4500 literes tartálytérfogatú önjáró permetezőt kínál azoknak a gazdáknak, akik értékelik a magas szintű termelékenységet és a pontosságot a termés és a talaj lehető legkisebb károsítása mellett. Az új R4044-es permetező illeszkedik a vállalat 4-es önjáró permetező családjához, kitöltve a könnyűsúlyú, magas műszaki színvonalú és nagykapacitású gépek alkotta rést. Az új modell hamarabb kijut a munkaterületre és képes folyamatosan, hosszabb ideig dolgozni.

Az R4044 önjáró permetező – gyári fotó

A CLAAS a Liebherrel való együttműködés eredményes kezdete után további kerekes rakodó modelleket vesz fel az 5,6 és 9-tonnás kategóriában termékprogramjába. A három új TORION SINUS egyedülálló kormányzási koncepciójukkal a kitűnő fordulékonyságot kombinálják a nagy hasznos terheléssel.

Az egyszerű törzscsuklós kormányzással összehasonlítva a fordulékonyság jelentősen megnőtt – fotó: CLAAS