Ezzel a művelettel többek között a talaj vízkészletének megóvását, a talaj mihamarabbi beéredését – így a következő kultúra eredményességét – segíthetjük elő. Az aratás után visszamaradó szár- és gyökérmaradványok komoly tápanyag-utánpótlást jelenthetnek a talajnak, jelentős mennyiségben tartalmaznak ugyanis kötött állapotban lévő nitrogént, foszfort és káliumot is. Mindezt egyszerűen, hatékonyan és költséghatékonyan a magunk javára fordíthatjuk a Natur Agro Hungária szárbontó baktériumkészítményeinek alkalmazásával.

Előző évi szár- és gyökérmaradványok

Fotó: Natur Agro

Az intenzív növénytermesztési gyakorlat miatt termőföldjeinkben jelentősen csökkent a mikroorganizmusok száma és diverzitása, ezért különösen fontos, hogy a szár- és gyökérmaradványokban található tápanyagokat felhasználva hozzájáruljunk a megfelelő talajélet helyreállításához. A szármaradványok olyan jelentős felvehető tápelemtartalommal rendelkeznek, hogy azzal a következő növény NPK-igényének a harmada vagy akár fele is biztosítható, a lebomló tarló szerves anyagai pedig segítik a humuszképződést, egyszersmind csökkentik a felhasználandó műtrágya mennyiségét.

Hogy működik?

A Natur Agro Hungária tömény összetételű, magas csíraszámú talajoltói több, a talaj mikroflórájában természetes módon is előforduló mikroorganizmus- és gombafajt tartalmaznak, amelyek cellulóz- és ligninbontó képességüknél fogva hatékonyan bontják el a betakarítás után visszamaradt szár- és gyökérmaradványokat.

Koncentrált talajoltó

Fotó: Natur Agro

Használatuk által egyrészt olyan mikrobákat juttatunk a talajba, amelyek nagy mennyiségű cellulóz- és lignocellulóz-lebontó enzimet termelnek, másrészt nitrogénfixáló baktériumokkal biztosítjuk a cellulózbontás nitrogénigényét is.

Ezen tarlóbontó hatások nem csak látványosak, hanem mérhetők is, amit tenyészedényes kísérletünk is igazol.

Keszthely, terméseredmény és vatta tömegének mérése

tesztnövény státusz ismétlések kódjai Vattacsomó kezdősúly (g) súlyállandóságig szárítva Vattacsomó súlya kiszedés után (g) súlyállandóságig szárítva súlyveszteség (g)
árpa kontroll H-Á-O-I. 9,903 7,5155 2,3875
H-Á-O-II. 9,848 2,3873 7,4607
H-Á-O-III. 9,865 3,0681 6,7969
H-Á-O-IV. 10,002 6,0078 3,9942
kezelt H-Á-K-I. 9,7747 7,0175 2,7572
H-Á-K-II. 9,815 6,428 3,387
H-Á-K-III. 9,8815 7,1716 2,7099
H-Á-K-IV. 9,7849 3,288 6,4969
napraforgó kontroll H-N-O-I. 9,838 3,898 5,94
H-N-O-II. 9,848 2,5895 7,2585
H-N-O-III. 9,8545 7,101 2,7535
H-N-O-IV. 9,893 7,265 2,628
kezelt H-N-K-I. 9,863 7,636 2,227
H-N-K-II. 9,9045 5,2507 4,6538
H-N-K-III. 9,899 7,8515 2,0475
H-N-K-IV. 10,0035 7,7175 2,286

A vizsgálat végén a vattacsomók súlyveszteségét (azaz a cellulózbontási képességet) nézve azt láthatjuk, hogy az árpa tesztnövények alól kiszedett, indikátoranyagként használt vattacsomó 25,62%-os, a napraforgó esetén 39,64%-os súlycsökkenést mutatott négy ismétlés átlagában, ami jól jellemzi a baktériumkészítmény bontóhatását.

Biokontroll hatás

A készítmények segítenek a fuzárium elleni védekezésben is, az ugyanis szármaradványokon marad fenn, amelyek elbontásával megvédjük a növényt a fertőzéstől. A kezelés a szklerotítnia kitartóképleteit is gyéríti, pusztítja, így segítve a megelőzést. A termékek emellett Trichoderma hiperparazita gombatörzseket tartalmaznak, amelyek a szárbontás elősegítése mellett a káros gombákat kiszorítva erősítik a növény természetes immunrendszerét.

Gombatelepek maradványokon

Fotó: Natur Agro

A kezelés kedvező hatással van a terméseredményekre is: 2019-ben Hegyfaluban az őszi búza vetése előtti kijuttatással elvégzett talajkezelési kísérletünk eredményeként 4,56%-os terméstöbbletet tudtunk realizálni, rekordközeli termésvolumen mellett.

A kísérletről készült videónkat itt tekintheti meg:

Készítményeinkről, összetételükről, hatásaikról itt olvashat részletesen.

Keresse tanácsadóinkat!