Beültünk a fülkébe, és úgy éreztük, hogy "most már minden lehetséges"!

Minden korosztály szívét megdobogtatta a T8 GENESIS® széria bemutatkozása az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon 2020 januárjában. Ez az erőgép a világpremierről érkezett Magyarországra bemutató céllal – fotó: Agroinform.hu / Igric Dominika

A KITE Zrt. nemrég jelentette be, hogy létrehozta a Precíziós Gazdálkodási Rendszert. Erről, a géppiac változásairól és a vállalat terveiről is kérdeztük Szabó Leventét, a KITE Zrt. vezérigazgatóját.

A John Deere 8RX, a KITE egyik büszkesége – fotó: Agroinform.hu

A továbbfejlesztett, RGB kamerával felszerelt elektronikus osztályozógéppel szinte tökéletes tisztaság érhető el, a feldolgozottság növelése pedig többletjövedelmet jelent.

A hazai Cimbria képviselet gyorsan tud alkatrészt szállítani, szervizelni vagy gépet beállítani – fotó:  Cimbria

Bugyin látogattuk meg Csizmadi Imre partnerünket, ahol nemrég kezdtek el használni Trimble-rendszert – ennek apropójából készítettünk interjút. Imre és Tamás kollégánk bepattantak az 516-os Fendt traktorba, és miközben bemutatásra került a technológia, Tamás mindenről kifaggatta Imrét, amire kíváncsi voltam.

A robotkormányzás nyílegyenes soron vezet – fotó: Axiál

Az SDF Group, a tavalyi AGRITECHNICA-n mutatta be a kelet-ázsiai és dél amerikai országok piacára kifejlesztett új Deutz-Fahr 6W Profi Powershift traktorszériát.

A Stage IIIA emissziós besorolású, Common Rail befecskendezésű, hat hengeres, Deutz motor - fotó: deutz-fahr.com

A Pessl Instruments az Agroinform.hu portálhoz eljuttatott közleményben hívja fel a figyelmet a hazai bővítést célzó terveire.

A közlemény szerint azok számára kínálják fel ezt a befektetési és disztribúciós lehetőséget Magyarországon, akik hisznek az IoT ágazat mezőgazdasági sikereiben és kiemelkedő tapasztalatuk van a mezőgazdasági értékesítésben – fotó: Pessl Instruments

A DataHouse adatai alapján 2019-ben ugyan kis mértékben nőtt a traktorpiac forgalma az egy évvel korábbihoz képest, de meg sem közelíti a tavaly előttit.

A New Holland legnépszerűbb traktorszériája itthon tavaly  fotó: Agroinform.hu

A FIELD MANAGER alkalmazás, amelyet már világszerte 17 000 gazdálkodó használ összesen több mint kétmillió hektár művelt területen, most új tápanyag- és pufferzóna-menedzsment funkciókkal bővül.

2020-ban a xarvio™ FIELD MANAGER további funkciókkal bővül. Az új növény optimalizálásifunkcióval a tavalyi sikerekre alapozva még magasabb megtérülést érhet el szántóföldjein fotó: BASF Hungária Kft.

A CNH csoport felvásárolta az ATI Inc. vállalatot, a nagy teljesítményű traktorok és kombájnok gumihevederes járószerkezeteinek gyártóját.

Eddig az ATI Inc. járószerkezetei csak a T9 traktorokhoz voltak elérhetők – fotó: CNH