Vádat emeltek egy 58 éves csorvási férfi ellen, aki vetőgéppel való tolatás közben halálra gázolta az egyik segítőjét. A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy az elhunyt a baleset időpontjában ittas volt és erről a vádlott is tudott. – számolt be az esetről cikkében az Index.

A későbbi tragédiák megelőzése szempontjából fontosnak tartjuk, hogy felidézzük a szerencsétlenség körülményeit:

Tavalyi aratási szezon után, egy novemberi reggelen a vádlott egy traktorból és egy tárcsás vetőgépből álló gépkapcsolatot vezetett Csorvás lakott területén kívül, egy mezőgazdasági területen. A vádlottnak a mezőgazdasági munkában két férfi segített, akik közül az egyik – a későbbi elhunyt – ittas állapotban volt.

A vádlott a szerelvény mögött merőlegesen álló pótkocsihoz tolatott, hogy feltöltsék a rakterén elhelyezett zsákos vetőmaggal a gépet. Nem megfelelő figyelemmel és körültekintéssel tolatott, így emiatt a vetőgéppel a pótkocsi oldalának nyomta a sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozással vádolja; 1 évtől 5 évig terjedő börtönt kaphat érte. A járási ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottat közúti járművezetéstől. A nyomozás során felmerült több, mint 650 000 forintos bűnügyi költség is a baleset okozóját sújtja majd. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik. – közölte a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség.

Szörnyű balesetek előzhetők meg kellő óvatossággal és körültekintéssel... – fotó: Shutterstock

Mit tehetünk a saját gazdaságunkban, hogy az ehhez hasonló eseteket meg tudjuk előzni?

  • Mezőgazdasági munkavégzés közben is be kell tartanunk a KRESZ-t.

Például a fenti baleset esetében: "Hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza; ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja a hátramenethez a járművezetőnek gondoskodnia kell arra alkalmas irányító személy közreműködéséről."

  • Győződjünk meg legalább egyszer a reggeli munkavégzés megkezdése előtt, hogy munkatársaink vagy alkalmazottaink nem állnak-e alkoholos befolyás alatt.

Ha szabad szemmel nem tudunk meggyőződni erről, akkor ajánlott ezt alkoholszondával ellenőrizni. A digitális alkoholszondát csak egyszer kell pár ezer forintért megvásárolni, ám napi használata mellett a kellő munkafegyelem és munkavédelem kialakításán kívül életeket is menthetünk vele.