Továbbra is hatályosak azon intézkedések, miszerint azon munkavállalóik, akiknek kötelező a KITE Zrt. területére történő belépés A és B hetes bontásokban, akik pedig távolról is el tudják végezni a feladataikat, home office-ban dolgoznak. Emellett, a központ és az alközpontok területeinek zónákra bontása is fennáll, ahova továbbra is kontrollált a belépés. Partnereik 2020. május 25-ét követően a KITE Zrt. alközpontjainak, telephelyeinek eladóterébe – a már ismert, általános védekezési szabályok mentén - az alábbiakban meghatározottak szerint léphetnek be.

A partnerek és a munkavállalók között legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani.

Az alközpontok, telephelyek eladótereiben egyszerre legfeljebb 2 partner tartózkodhat, akiknek belépése kizárólag a szájat és az orrot eltakaró eszköz (pl. orvosi maszk, sál, kendő) viselése mellett engedélyezett. A vásárlók egészségének védelme érdekében a maszk viselését a partnerekkel egy légtérben tartózkodó munkavállalók számára is kötelezővé tették. A partnerek és a munkavállalók között legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Engedélyezett a bankkártyával és a készpénzzel történő fizetés is.

A KITE Zrt. géptelepeire, illetve az alközponti szabad területre egyszerre annyi partner léphet be védőfelszerelésben, ahány partner számára a géptelep vagy az alközpont önálló kísérőt tud biztosítani. Az enyhítések mellett továbbra is az e-mailen és telefonon leadott megrendelés, valamint az előre utalás és az árukiszállítás a preferált kiszolgálási forma.

Az üzleti tárgyalások a KITE Zrt. épületeiben továbbra sem engedélyezettek, de külső helyszíneken – a zónaszabályok betartásával – megvalósíthatók.

A KITE Zrt. köszönetét fejezi ki Partnerei részére az elmúlt időszakban tanúsított türelmükért és megértő hozzáállásukért. A cég vezetése bízik benne, hogy az intézkedéseik továbbra is a munkavállalóik és üzleti partnereik egészségének megőrzését szolgálják, és hogy hamarosan egy mindenki számára kényelmesebb és elfogadhatóbb rendben folytathatják tovább a közös munkát.