A kiállításon a növénybemutató parcellák körül állították ki a gépeket, mintegy „kiegészítőként”. Négy helyen gyakorlati gépbemutató, ill. gépösszehasonlító teszt is volt. A neves gyártók mindössze néhány négyzetméteren állítottak ki és két-három gépet mutattak be. A gépes részleg esetében a hangsúly a teszteken volt.

fendt

A hangsúly a teszteken volt

1. Műtrágyaszóró bemutató

Az egyik ilyen gépbemutató során a műtrágyaszórók keresztirányú szóráskép-egyenlőségét és a táblaszélen való túlszórását (szórás pontosságát) mutatták be, ezen 10 különböző műtrágyaszóró típus teljesítményét vehették górcső alá. A mért eredményeket a gépek elhaladását követően LED-falon vetítették ki a megjelent gazdák számára, így a termelők azonnal láthatták, melyik műtrágyaszóró, milyen pontossággal (minőségben) képes dolgozni.

Öt gépkapcsolat esetében bemutatták a nitrogén-szenzorokat is. A traktor tetején egy kivetítő mutatta az éppen mért aktuális értéket (Index), ami alapján lehetőség van (ISOBUS-on keresztül) a tápanyagkijuttatás szabályozására. Eközben egy professzor magyarázta, milyen elvek szerint működnek a különböző gyártók éppen bemutatott eszközei.

Annaburger

Az Annaburger gépeit is megtekinthették a kiállításon

2. Robotbemutató és -verseny

Több beszállító, többek között a Fendt, a CLAAS, a Horsch és az Agrifac is támogatta a versenyt, a különböző csapatokat. A kutatások célja autonóm robotok fejlesztése, melyek szenzorok segítségével képesek a szántóföldön dolgozni. A projektek összességében a mezőgazdasági munkavégzés megkönnyítését, rugalmassabbá tételét szeretnék elérni különböző módokon: a talajtaposás csökkentésével, célirányos gyomirtással, egyedi növényvédelemmel és tápanyagellátással.

robot

Önműködő szántóföldi robotok versenyeztek

Számos egyetem csapata mutatta be, mire képes az általuk fejlesztett és épített robot. Érkeztek Németországból, Dániából, Hollandiából, Romániából és Mexikóból is. A robotoknak alapvetően a következő feladatokat kellett végrehajtaniuk a kukorica sorban:

• Önálló haladás oda-vissza három sorban.
• Sor végén történő megfordulás szintén önállóan.
• A sorokban elhelyezett piros és kék színű tárgyak felismerése, meghatározni, hogy melyikből van több, ennek megfelelő hang- vagy fényjelzés leadása.
• A sorokban elhelyezett kék-piros tárgyak felszedése, az kapott pontot, amelyik robot több elemet szedett fel.

A bemutatott robotok teljesítménye, tudása, műszaki megbízhatósága rendkívül széles spektrumon mozgott. Némelyik robot nem volt képes áthaladni a rajtvonalon, némelyik taposta vagy kiszedte a kukoricát, némelyik viszont a felügyelet beavatkozása nélkül képes volt három kukorica soron oda-vissza önállóan végigmenni, felismerni a tárgyakat, és azok színe alapján vissza is jelezni a kezelőnek.

A német egyetemi csapatból kiöregedő diákok összeállnak és a jövőben is folytatni kívánják a robotfejlesztő munkát. Egy ilyen robotot 5-10.000 € értékű alkatrészekből állítanak össze. A befektetett munkaidő az egyik résztvevő elmondása alapján, „rendkívül sok”.

gép

A neves gyártók mindössze néhány négyzetméteren állítottak ki

3. Kultivátor-bemutató

A sorközművelés jelentősége nő, mivel a kémiai szerek iránt nő a rezisztencia, ill. azok kijuttatása egyre szigorúbb követelmények között lehetséges. A modern kultivátorok egyre inkább elektronizáltak és egyre nagyobb jelentőséget kapnak az automatikus sorvezetők, azaz a soron tartó berendezések, amelyek nem csak tehermentesítik a gépkezelőt, hanem gyorsabb haladást is lehetővé tesznek pontosabb munkavégzés mellett. A sorokban és a sorok között dolgozni is képes kapák még csak elvétve találhatók meg a gyártók kínálatában.

Több, a traktor és a munkagép közé épített, a kultivátort keresztirányban mozgató rendszert is bemutattak, melyek ultrahangos sorfelismerést használtak. Az egyik cég nemcsak a keresztirányú munkagép-mozgatást oldotta meg, hanem a kultivátorszakaszolást (egy-egy tag automatikus felemelését) is.

A kiállítás egyik színfoltja volt a különböző, kultivátor-gerendelyre szerelhető munkaeszközök egymás melletti bemutatása. Külön információs tábla írta le, hogy melyik művelőeszköz milyen talajra, milyen munkára alkalmas.

4. Permetezőgép-bemutató

A permetezőgépek vásárlásakor a hatékonyság (sebesség és munkaszélesség) mellett azok pontossága és a fúvókánkénti szakaszolása egyre nagyobb fontosságot kap. A szórókeret keresztirányú lengéseinek kiküszöbölése alapkövetelmény a precíz permetezéshez. Tekintettel az időjárásra, egyre inkább fontossá válik a naplemente, illetve az éjszakai permetezés is.

permetező

A kiállításon 12 permetezőgépet mutattak be

A permetezőgép-gyártók a permetezők futóművének, kormányzási rendszerének, szórókeret felfüggesztésének továbbfejlesztésén dolgoznak. A cél egyértelműen a minél kisebb mennyiségű permetlé-felhasználás, a pontos kijuttatás az egyedi (egyenkénti) fúvókafelügyelet, a fúvóka-megvilágítás és a teljesen automatizált permetező kormányzás.

A kiállításon 12 permetezőgépet (önjáró és vontatott) mutattak be munka közben és hasonlítottak össze. A gyakorlati bemutató során 6-8 km/h, ill. 12km/h sebesség mellett különböző akadályokat kellett megkerülni, ill. azokon áthaladni. A teszt során a gazdák láthatták, hogy az egyes permetezőgépek keretfelfüggesztései és futóművei mennyire képesek a talajegyenlőtlenségeket, illetve talajkontúrokat követni.

permetező

A gyakorlati bemutató során akadályokat kellett megkerülni vagy áthaladni rajtuk

A kiállításon bemutattak egy növényvédőszer maradékot lebontó eljárást is, mely során a permetezőgépben maradt növényvédő szert biológiailag, baktériumok segítségével bontják le. A rendszer „területigénye” kb. 50 négyzetméter. Az elképzelések szerint e rendszer környezetre gyakorolt pozitív hatása miatt a jövőben akár kötelezővé is válhat.

5. Érdekességek

Talajszenzorok: A talaj vezető-, fényvisszaverő képességének és a pH-értékének mérésével lehetőség van a talaj összetételének, a szervesanyag-tartalmának meghatározására és a kémhatásának dokumentálására. Mindezt nem helyi mintavételezéssel, hanem a tábla teljes területének bejárásával (munkavégzés közben) szinte folyamatosan.

Rovarfelismerő és rovarszámláló szoftver/készülék, illetve méhek vitalitását mérő- és előrejelző eszközt is megnézhettek az érdeklődők.

Traktorra szerelhető kamera is az érdekességek között volt, amely segítségével a traktor automatikusan felismeri a munkagépet (bármilyen elektromos kapcsolat nélkül), mindössze annak vizuális képe alapján, majd teljesen automatikusan (emberi beavatkozás nélkül), elvégzi annak a traktorra történő felakasztását, elkerüli a baleseteket (pl. a besétáló ember előtt megállítja a gépet) és asszisztál a gépkapcsolattal történő tolatás során.

A rendezvényen számos drónt is kiállítottak az általuk végzett szolgáltatásokra specializálódott vállalkozások. Különböző légi felvételek alapján térképeken mutatták be, mire is lehet alkalmazni a légi felvételeket és mire nem.

Légi felvételek használhatósága 80-140 km/h sebesség mellett, 1 cm-es képfelbontás 10 hektárig, 50 hektárig 3 cm-es felbontás mellett:
• környezet-, kárfelmérés,
• tavak és folyók szervesanyag-tartalmának felmérése,
• erdők állapotának felmérése,
• vegetációs index és térképkészítés
• növény egyedszám, magasság, lefedettség és hiány meghatározása,
• virágzás idejének, várható termésmennyiségének becslése,
• öntözés tervezése,
• állatállomány menedzsment,
• talajhőmérsékletek, taposási károk meghatározása, elemzése,
• vírusok, betegségek elterjedése a táblán belül,
• elővetemények hatása a növényállapotra

Fontos megjegyezni, hogy egyre hangsúlyosabb azon vállalatok jelenléte, akik a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódóan kínálnak termékeket és szolgáltatásokat számos területen, pl. talajmintavétel, területfelmérés, öntözőrendszer-vezérlés, automatikus kormányzás, inputanyag kijuttatási térképek, flottamenedzsment, munkamenedzsment és dokumentáció, termés- és kárbecslés, gyom beazonosítás, időjárás állomások, talajnedvesség- és sótartalom mérés.

Szöveg és kép: Kresz Gábor, Fendt referens