Ahogy az elmúlt év forgalombaállítási statisztikáin is látszik, egyre kevesebb új mezőgazdasági és közúti pótkocsi áll munkába a hazai gazdaságokban, a gépberuházási kedv csökkenésével ezen eszközök cseréje is lelassult.

Inkább a régebbi szállítóeszközöket újítják fel, tartják szinten a felhasználók, hogy azt a kevés, szezonban töltött hetet átvészeljék a pótkocsikkal.

gép

Ma már ezen járművek döntő része lassú járműként vesz részt a forgalomban – fotó: Agroinform.hu

Ma már ezen járművek döntő része lassú járműként vesz részt a forgalomban, hiszen így egy csomó bürokráciától mentesül a fenntartó, a különféle adókról és illetékekről nem is beszélve, elég csak a gépjárműadót vagy az egyre emelkedő műszakivizsga-díjat említeni.

Az új pótkocsik zömét így néhány kivételtől eltekintve már csak Y kezdetű piros rendszámokkal veszik nyilvántartásba, de műszaki vizsgákon a korábban még tehergépjárműként regisztrált pótkocsikat is leminősítik, amennyiben nem tehergépkocsi vontatja őket.

gép

A mai pótkocsik zöme már 40-50 km/h vagy még nagyobb menetsebességre is képes – fotó: Agroinform.hu

A '70-es és '80-as években még a hazai gyártásban megkülönböztettünk traktorvontatású mezőgazdasági (MBP) és közúti (KBP) billenőplatós pótkocsikat, így fékrendszerük, futóművük, illetve annak felfüggesztése ennek megfelelően volt kialakítva.

Ezek közül az MBP-6,5 és az MBP-9, illetve az AGROBIL-04 típusok még mind a mai napig, több mint 30-40 év után is gyártásban vannak, szinte változatlan formában és konstrukcióban.

gép

Az egyik legnépszerűbb és legrégibb gyártású, ma is elérhető hazai pótkocsi az MBP-9 – fotó: nyiragromasin.hu

A mai pótkocsik zöme viszont már alkalmas nagyobb, 40-50 km/h vagy még magasabb menetsebességre is. Napjaink korszerű, kéttengelyes, forgózsámolyos kormányzású pótkocsijai már eleve úgy vannak fejlesztve, hogy közúton a nagy sebességű traktorokkal is biztonságosan vontathatók legyenek. Ezek a járművek általában laprugós futómű-felfüggesztésűek, létravázas kialakításúak.

Szinte mindegyik típusnál lehetőség van járműszerelvényben való alkalmazásra, hiszen mind felszerelhető vonófejjel, pneumatikus, hidraulikus, illetve elektromos hátsó csatlakozással.

gép

Az automata oldalfalnyitás először 1967-ben, a HW pótkocsiknál jelent meg a kéttengelyes kategóriában – fotó: IFA automobilwerke

A két oldalra billentő rakfelületű változatok általában kettő emelő munkahengerrel, míg a három irányba billentők egy középre szerelt hidraulikus emelő munkahengerrel szereltek. Az automata oldalfalnyitás immár több mint négy évtizede alkalmazható technika ezeknél a járműveknél. Anno először itthon a HW pótkocsiknál jelent meg ez a megoldás a kéttengelyes kategóriában.

Az egytengelyes, alsó Hitch-Kuplung vonószerkezetről vontatható, három irányba billenthető mezőgazdasági pótkocsi-kategóriát évtizedeken keresztül a hazai 7-8 tonna teherbírású (EB-7-70 és 8-82) modellek testesítették meg, a 4 tonna terhelhetőségű emelve billenős EB-4 típussal karöltve.

gép

A legendás EB-7/70 pótkocsi – fotó: Agroinform.hu

Egyszerűségük, jó manőverezhetőségük, igénytelenségük miatt ezek a szállító eszközök még mind a mai napig jelentős darabszámban alkalmazásban vannak, és gyártásuk is folyamatos volt a közelmúltig, sőt az évek alatt ugyancsak hazai gyártásból vetőgépfeltöltő adapterrel is kiegészíthetőek voltak.

Az emelve billenő EB-4 mindent túlélt és ma is gyártásban lévő modell, hiszen hozzá hasonló, emelve billentve átrakodó pótkocsi szinte egyáltalán nem vagy csak sok-sok millióért importból érhető el.

gép

A legendás EB-4 mind a mai napig gyártásban van – fotó: tandttechnik.hu

Míg másfél évtizede a szemes termények és a szecskázott anyagok szállítására döntő részben kéttengelyes forgózsámolyos, illetve egytengelyes kettő, illetve három oldalra billenthető pótkocsikat használtak, az azóta eltelt időszakban már részben megváltozott a mezőgazdasági szállítójármű-állomány, és határozottabb mértékben megnőtt a gazdáknál a hátra billenthető felépítményű és lehordó szerkezetes, illetve letoló rendszerű, tandem vagy tridem futóműves mezőgazdasági pótkocsik száma.

gép

Egyre több áll munkába a tandem, illetve tridem tengelyes, hátrabillenő teknős pótkocsikból itthon is – fotó: Agroinform.hu

Ezek a szállító eszközök nehezebben járható terepen is jól vontathatóak, alacsony nyomású abroncsaik kisebb talajtömörödést okoznak. Robusztus vázszerkezetük a nehéz terepviszony között is jól bírja a nagy terheléseket.

Ezeknél az eszközöknél már olyan kiegészítők növelik a menetbiztonságot, a kényelmet és a stabilitást, mint a kormányzott, illetve rugózott vonórúd, a többféle megoldású – pneumatikus, laprugós vagy hidraulikus lengéscsillapítású – futómű-felfüggesztés, a kormányzott keréktengely, a LED közúti világítás vagy az aláfutásgátló.

Ma már nagyon sok gyártó kínál cserefelépítményes rendszerű pótkocsikat, amelyek ugyanazon alvázzal, többféle rendeltetésű felépítménnyel különféle speciális szállítási feladatokat tudnak ellátni. Ennek a cserefelépítményes megoldásnak két válfaja is létezik.

Az egyik a letalpalható felépítménycsere, amelynél alátolat a felépítménynek a vontatott pótkocsialvázzal az erőgép, és kézi átszerelést követően tudja "átköltöztetni" a különböző felépítményeket. Az utóbbi évtizedben már egyre több ilyen rendszerű pótkocsi állt munkába a nagyobb hazai gazdaságokban is.

A horogemelős alvázzal szerelt kocsik, vagy ahogyan sokan ismerik, a HakenLift-es pótkocsik lényegében régi konstrukciók, amelyek korábban leginkább az építőipari szállításoknál teherjárművek gyors felépítménycseréjeként voltak elterjedtek, de mint ahogy sok más hasznos fejlesztést, ezt is átadaptálták mezőgazdasági célokra. Sajnos itthon még igen kevés ilyen rendszerű szállító eszköz üzemel a gazdaságokban, pedig hosszú távon megtérül alkalmazása.

A többféle felhasználásnál járva meg kell említeni azokat a megoldásokat, ahol a mezőgazdasági pótkocsi nyerges félpótkocsis vontatási rendszerrel van felszerelve, és a traktorok úgynevezett Dollyval vontatják, de ezenkívül összkerékhajtású, nagy teljesítményű nyerges vontatóval is üzemeltethetők.

Ez sem az új kor találmánya, hiszen a hazai mezőgépipar, azon belül is az egykori HÓDGÉP dobott piacra ilyen rendszerű, 14 tonna teherbírású pótkocsit TOLDI-14 néven.

Ma már olyan kiegészítők érhetők el a mezőgazdasági pótkocsikhoz, mint a hidraulikus mozgatású felépítménymagasítás vagy a raktér ugyancsak hidraulikus vagy mechanikus működtetésű lefedése ponyvával vagy tetővel, a hidraulikusan, illetve elektromosan hajtott kerekek pedig igen nehéz terepviszonyok között segítenek.

Szinte mindegyik típus – legyen szó egytengelyes, forgózsámolyos kéttengelyes vagy tandem, tridem billenős típusról – fel van szerelve hátsó gabonaleeresztő ablakkal, amelyhez vetőmagfeltöltő csiga is csatlakoztatható.

gépFortschritt / HÓDGÉP T088 univerzális, lehordószerkezetes pótkocsi – fotó: Fortschritt-prospektus

A lehordószerkezetes mezőgazdasági pótkocsik ma már külön kategóriát képviselnek. Régen ennek szinte kizárólagos képviselője volt a hazai nagyüzemekben az NDK-fejlesztésű, hazai gyártású T-088 típus, amely cserélhető adaptereivel a szállításban és a tápanyag-visszapótlásban is rész tudott venni, de még napjainkban is több ezer dolgozik belőlük a gazdaságokban.

Viszont lassanként a láncos-kaparóléces lehordórendszer kezd kimenni a divatból, és szinte már csak a speciális rendeltetésű pótkocsiknál, mint pl. szervestrágya-szóróknál, silószállítóknál alkalmazzák.

Napjainkra ennek a megoldásnak a helyét átveszi a mezőgazdasági pótkocsiknál a letoló rendszerű és a hevederes-szalagos lehordó szerkezet. Ezek egyszerűbbek és sokkal gyorsabbak, mint a láncos kaparóléces megoldás, és ömlesztett, illetve nagy térfogatú anyagok, de még a gumós termények is sérülésmentesen üríthetők velük a rakfelületről.

A letoló rendszerrel szerelt pótkocsik felépítményének végére számos adapter szervestrágya-szóró, univerzális szóró, átrakó szalag, átrakó csiga csatlakoztatható, így az eszköz szinte a teljes egész évben jól alkalmazható, gyors megtérülést biztosítva ezzel.

Az Agroinform.hu apróhirdetéseit böngészve rengeteg új pótkocsit kínálnak a kereskedők eladásra, számos hirdetésnél árral és részletes specifikációval. Ezek között böngészve a kéttengelyes forgózsámolyos, 10-12 tonna terhelhetőségű típusokat gyűjtöttük egy csokorba, természetesen azokat, amelyeknél tájékoztató árat is mellékelt a hirdető.

Típus

Terhelhetőség (t)

Nettó ár forintban

Pronar T672/1

10

3 200 000.-

Metal-Fach T711/3

12

3 300 000.-

Agrogép  AP 2011

11,3

4 250 000.-

Zaslaw D-737-12A

12

4 250 400.-

Fliegl DK 110

10

3 100 000.-

Bicchi 2B130

10

2 965 000.-

SIPMA PR 1000 EKO

10

3 992 040.-

Lesko 12

12

3 786 250.-

Természetesen csak önmagában az árakból kiindulni nem szabad és nem is érdemes, hiszen minden típushoz és minden tájékoztató árhoz különböző felszereltség tartozik. Van, ahol benne van az alapfelszereltségben és az árban például a takaróponyva és a pótkerék, van, ahol pedig ezért már külön fizetni kell, ezért érdemes a típusra rákattintva a konkrét hirdetésből tájékozódni.

Amennyiben pótkocsikkal kapcsolatos felhasználói tapasztalatokat akar megosztani vagy ilyenről érdeklődni, az Agroinform.hu fórumában 26 különböző márkához vagy típushoz kapcsolódó topicban tud eszmecserét folytatni.