A kötött magas agyag tartalmú talajok víz – levegő és hő gazdálkodását összehasonlítva egy mélyrétegű mezőségi vályogtalajjal, igen sok eltérést találunk. Ritka évjárat az, amikor a kedvező időjárás következtében a befektetett költségek megtérülnek, netán még nyereség is képződik. Ezen talajtulajdonságok a talaj fejlődésében keresendők. Magas, áramló talajvizű területeken levegőtlen körülmények között magas agyagtartalommal alakultak ki, jellemzően savanyú füves, sásos növénytársulások alatt, amelyek beltartalmi értékei a mezőségi vályogtalajok növényi formációinak csak mintegy 40-50%-a. Ennek következtében a réti talajokban a humusz anyagok stabilitási koefficiense a csernozjom talajokhoz viszonyítva annak csak századrésze. Ezek tehát javarészt még ma is nyers szerves anyagok, melyek az agyagkolloidokkal kevésbé képeznek szerves egységet azokba csak stabilitásuknak megfelelően épülnek be, ezért és a kevésbé intenzív mikrobiológiai tevékenység miatt a tartós morzsaképződés kevésbé jellemző, mint a csernozjom talajokon. Az agyagkolloidok nagy tömege és a kolloidok felületén kialakuló szolvát réteg miatt víz jelenlétében erősen duzzadnak illetve hiányában zsugorodnak. A nagy tömegű „nyers” szerves anyag jelentősebb mennyiségű csapadék hatására ragacsossá válik, mely nagymértékben befolyásolja a művelhetőséget.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a tömeg takarmányt fogyasztó állatállomány az utóbbi 10-15 évbeni nagymértékű csökkenése következtében a vetés szerkezetben az évelő pillangós növények aránya, valamint a szerves trágyázás is töredékére csökkent. Az évelő pillangósok csökkenése azért is fájdalmas dolog mert az altalaj talajszerkezetének romlását is maga után vonja víz és levegő gazdálkodás szempontjából.

Vizsgáltam a víztartalom alakulását Hajdú – Bihar megye három tájegységében különböző, de réti jellegű talaj típusokon hagyományos művelés (szántás) és az általam kifejlesztett ikerszárnyas altalaj lazító után.