A terméseredmények növelése érdekében az '50-es évektől egyre nagyobb részarányt képviseltek a szervetlen tápanyagok, vagyis a műtrágyák a szervestrágyákkal szemben. Természetesen az is közre játszott, hogy a műtrágyák kezelése egyszerű, kijuttatásuk során nagy területteljesítmény érhető el. A terméshozamok és a minőség folyamatosan emelkedésének igénye mellett ma már elképzelhetetlen a korszerű tápanyag-visszapótlási technológia, és annak műszaki háttérének alkalmazása.

Sebészi pontossággal, minden egyes szem a megfelelő helyre kerül – fotó: Szegána Kft.

A Szegána Kft. meglátásai alapján az elmúlt 4-5 évben műtrágyaszórók tekintetében az automata szakaszolás, a hozamtérkép arányos kijuttatás lett a közepes és nagyobb gazdaságok kedvelt opciója, míg a kisebb és közepes gazdaságok is egyre inkább keresik a súlymérős, automata kalibrációs gépeket, sok esetben GPS-es táblavégi nyitással-zárással, mely nagyban könnyíti a kezelő munkáját, és

csökkenti az emberi hiba lehetőségét.

Ha egy berendezés beszerzési ára feltűnően olcsó, biztosak lehetünk benne, hogy hosszú távon jóval drágább lesz a felmerülő plusz költségek miatt. Műtrágyaszóró vásárlásakor nagyon sokan félnek az elektronikától, hiszen egyfajta hibalehetőségként tekintenek rá, pedig az elektronika a kezelőt segíti, hogy a munkafolyamatok optimalizálásával növelni tudja a termelékenységet.

Az automata szakaszolás megoldható Teejet Matrix Pro sorvezetővel – fotó: Szegána Kft.

Kisebb gazdaságoknak a Bogballe L sorozatait ajánlom, melyek 700-2050 literes tartállyal rendelkeznek. Az alapfelszereltség része a táblaszél szórás funkció, illetve már az alapgép is hidraulikus nyitással rendelkezik, mely a fülkéből vezérelhető, a kalibrálás pedig az s-indicator kalibráló zsákkal történik, mindösszesen 1 perc alatt. A közepes és nagyobb gazdaságok számára a Bogballe M sorozatát ajánlom 1.250-5.550 literes tartállyal, mellyel a Bogballe M6W a világ legnagyobb sorozatgyártású függesztett műtrágyaszórója. Ebben a méretkategóriában szinte már alap a számítógépes szabályzás, de manapság az automata kalibrációs súlymérős rendszereket keresik az előrelátó gazdák. – nyilatkozta Nagy Márk a Szegána Kft. termékmenedzsere.

A Bogballe műtrágyaszórók legnagyobb előnye a kivételesen egyenletes szóráskép, és a rendkívül egyszerű beállítás. Előbbi fontos a haszonnövény egységes fejlődése érdekében, utóbbi pedig, hogy a meghatározott tápanyagmennyiség jusson ki a földekre – tette hozzá.

Bonyolultnak tűnik, de kezelhetősége gyerekjáték – fotó: APV - Technische Produkte GmbH

Az elmúlt években nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül a műtrágyaszórók, így az egyébként is bő választék még tovább szélesedett – tudtuk meg az APV - Technische Produkte GmbH-tól. Vásárláskor alapvető szempont a gazdaságunk mérete, illetve arra is figyelni kell, hogy milyen munkaszélességű munkagép után használjuk majd a berendezést, és persze az elején tisztázni kell azt is, hogy elektronikus vagy pneumatikus működésű műtrágyaszórót szeretnénk.

Pneumatikus vetőgépek esetén lehetőség van a tömlő kieresztőnyílásain kijuttatni a kívánt mikrogranulátumot. Ez a változat akkor ideális, ha a soroktól függetlenül kívánunk dolgozni, pl. 6-8-12-16 vetőcsoroszlyánál közvetlenül szeretnénk műtrágyát adagolni, sőt ez a rendszer növeli a vetőmag keresztelosztásának pontosságát nagy munkaszélességek esetében is.

Közelről egy nagyon átgondolt, jól működő gépkapcsolat – fotó: APV - Technische Produkte GmbH

Az APV gépek alkalmasak a tavasztól őszig tartó használatra, kezdve a műtrágyakiszórástól, a csigairtó kijuttatásán át, a zöldítésig, sőt akár az őszi búza vetésére is. Ezért is fontos, hogy ha valaki szeretne műtrágyaszórót vásárolni, érdemes a téli pihenőidőben körültekintően tájékozódnia, hiszen egy jól választott gépet egész évben tud majd használni.

Berendezéseink kifejezetten jó minőségű, hosszú élettartamra tervezett gépek, persze ezeknek is minden más típusnak szükségük van a megfelelő karbantartásra. Sajnos elég gyakori hiba, hogy a kezelő egyszerűen benne felejti a műtrágyát a tartályban, ami komoly károkat is okozhat. Személy szerint az univerzális használatra alkalmas „D” (fertilizer edition) jellel ellátott gépeket ajánlom, ezek közül is a PS 300 D és PS 500 D típusúakat – mondta Dobos Róbert APV - Technische Produkte GmbH, értékesítési igazgatója.

Hidraulikus meghajtású AXIS 50.2 munka közben – fotó: Valkon Kft.

A Valkon Kft. tapasztalatai alapján, ha a műtrágyaszóró gépek meghajtási módját vesszük alapul, elmondható, hogy az értékesített műtrágyaszórók túlnyomó többsége továbbra is mechanikus (kardántengelyes) meghajtású, de egyre népszerűbb a hidraulikus hajtás is. Ezeknél nem csak a gépcsatlakoztatás kényelmesebb, hanem jelentős üzemanyag-megtakarítás is elérhető. További előnye, hogy lehetővé teszi a tányérok független, stabil fordulatszámon történő meghajtását, ami tovább növeli a gép pontosságát, valamint a határszóró berendezés is mellőzhető.

Szórásszélesség tekintetében még elég óvatosak a magyar gazdák.

Sok esetben a gép lehetővé tenné a 36 méteres vagy annál nagyobb szórásszélességet is, de az esetleges pontatlanságtól való alaptalan félelem miatt csak jóval szűkebben, pl. 18 méteren szórnak. Pedig érdemes kihasználni a gép képességeit, s a legnagyobb illeszkedő szélességgel szórni.

Mechanikus EMC szórótányér meghajtás – fotó: Valkon Kft.

Nem kérdés, hogy az elmúlt években leginkább az elektronikai fejlesztések domináltak, és nagy valószínűséggel a jövőt is ezek határozzák meg. Sajnos sokan idegenkednek még ezektől az első ránézésre ijesztően bonyolultnak tűnő és „nehezen megtanulható” rendszerektől. A hatékony üzemeltetéshez valóban elengedhetetlen, hogy megtanuljuk a gép kezelését, de ez semmivel sem nehezebb, mint bármilyen másik gép működtetésének elsajátítása.

A cégünk által legnagyobb darabszámban értékesített típus a függesztett AXIS, mely maximális tartálytérfogata 4200 liter lehet. Ma már szinte alapnak tekinthető a sebességarányos kijuttatás, sokan döntenek a mérleggel felszerelt változatok mellett, és egyre többen a még ennél is precízebb kijuttatást lehetővé tevő EMC gépeket választják. A közelmúlt másik jellemző fejlesztési területe a helyspecifikus szórás tökéletesítése volt, így ma már szinte természetes, hogy a műtrágyaszóró a kezelő beavatkozása nélkül képes a fordulókban az ideális időpontban nyitni és zárni a szórást, vagy több fokozatban, illetve akár teljesen fokozatmentesen is szakaszolni – nyilatkozta az Agroinform.hu-nak Dobos Péter, a Valkon 2007 Kft. munkagépkereskedelmi vezetője.

Ha a jövőben műtrágyaszóró berendezést vásárolna, tekintse meg az Agroinform.hu oldalán található Apróhirdetéseket, illetve szemezgessen nemzetközi Géppiac-ajánlataink között.