Krone Group éves üzleti jelentés

Viszonylag jónak mondható üzleti évkezdést követően kezdett erősebben érezhetővé válni a Covid-19 pandémia negatív hatásai minden üzletágban, már 2020 év elejétől. (A Krone Group üzleti évei 2019. augusztus 1-től 2020. július 31-ig tartanak.) A helyzeten csak tovább rontottak az akkor még teljesen bizonytalan kimenetelű Brexit piaci hatásai, főleg a vámtételek tekintetében.

A fenti kihívások ellenére a mezőgazdasági-gépgyártó ágazat folyamatos növekedést tudott elérni – ám a közúti szegmensben számottevő visszaesés mutatkozott, amely cégcsoport-szintű eredményekre is hatással lett.

Krone mezőgazdasági gépsor

A Krone Global mezőgazdasági ágazata folyamatos növekedést tudott elérni a pandémia idején is – fotó: www.krone-group.de

A számok tükrében

A Krone Group cégcsoport szinten 1,9 milliárd eurós árbevételre tett szert, a tavalyi közel 2,2 milliárd euróval szemben. Ennek 32,9 százalékát a mezőgazdasági gépek, míg 66,8 százalékát a közúti szegmens (pótkocsik és cserefelépítmények) adták. A német belföldi piacon csak minimális csökkenés volt eladásokban (30,9 helyett nem egészen 29,3 százalék), az exportpiacok növekedése szinte ellensúlyozott (69,1 százalékról 70,7 százalékra). Az értékesítési volumenben csupán 0,3% a különbség.

A teljes dolgozó létszám is növekedett, 5292 főről 5375 főre – több mint 15 országban – ebben benne vannak a szakképzésben lévő fiatalok is (270 helyett 293 fő).

A cégcsoport mérlege a 2019/2020 üzleti évre 1.333.600 euro, az előző 1.305.500 euróval szemben. A beruházások teljes értéke ellenben csak 60,2 millió euró, a korábbi 92,9 millióhoz képest, amit 37,2 millió eurós amortizációval ellensúlyoztak. Ez a növekedés főleg a különböző gyártási beruházásnak volt köszönhető.

A likviditás 69,9 millió euróval, 205 millióra növekedett, amelyben szerepe volt a leszállított árukból és szerviz szolgáltatásokból származó kintlévőségek behajtásnak és az alkatrészkészletek csökkentésének. Az egyenleg így 585,1 millióról 588,7 millió euróra nőtt.

A közép- és hosszú távú tőkerész 424,4 millióról, 426,4 millió euróra növekedett a 2019/2020-as üzleti évben. A cégcsoport közép- és hosszú távú tőkeértéke 1015,5 millió euró lett, az előző 1,010 millió euróhoz képest. Ez lefedi a teljes álló eszköz állományt és a részvényeket, valamint kintlévőségeket egyaránt.

Beruházások a jövőbeni növekedéshez

A továbbiakban mind a gyártási minőséget, mind a termelési kapacitást növelni kívánja a Krone, de a digitalizáció, az automatizálás, a kommunikáció és a telematika terén szintén komoly fejlesztéseket tervez.

2020 nyarán egy új központot adtak át Lingenben. A „jövő laborja” egy tesztközpont, ahol a legkorszerűbb fejlesztéseket vetik próba alá, élettartam, minőség és funkció szempontjából, de az új kezelőszerveket, panelokat szintét itt fogják vizsgálni. Továbbá, egy 1200 méter hosszú tesztpálya is rendelkezésre áll az önvezető gépek fejlesztéséhez.

Bernard Krone, a Krone Holding felügyelő bizottságának elnöke foglalta össze a cégcsoport hatékony mivoltát:

„A padémiás helyzet rávilágított a mezőgazdaság és a fuvarozás fontosságára."

"Visszatekintve a 2019/2020-as üzleti évre, látható, hogy a Krone képes volt mindkét piaci részarányát növelni. Ezt a mezőgazdasági gépprofil 732 millió eurós növekedése és a haszonjármű-üzletág 1,16 milliárd eurós forgalma egyaránt alátámasztja, együttesen közel 1,9 milliárd euróval. Bár jelen hatások cseppet sem kedvezőek – a járványügyi helyzet, klímaválság, politikai és gazdasági tényezők – egy nehéz utat jelölnek ki a jövőbe, amelyen legalább az idei vagy a korábbi eredményeket kell elérni. Hosszú távon a Krone Group-nak mindenképpen két fő tényezőre kell koncentrálni: a Föld népessége várhatóan 2050-re eléri a 10 milliárdot, el kell őket látni élelemmel, amelyhez mindenképpen magas minőségű mezőgazdasági gépekre van szükség és professzionális logisztikára. Ezek adnak optimizmust és erőt számunkra.”

Krone BigX

A mezőgazdasági ágazat versenyképessége érdekében jelentős fejlesztéseket fog végrehajtani a Krone Group a rugalmas és költséghatékony gyártás érdekében – fotó: www.krone-group.de

További tények a haszonjármű-üzletágról és a mezőgazdasági gépszektorról

Éppen csak elindult a 202-as év, máris megroppantotta a globális Covid-19 járványhelyzet. Bár a Krone tovább tudta vinni erős piaci pozícióját Európában, az értékesítések csaknem 24,2 százalékkal estek vissza, ami közel 1,1 milliárd eurós csökkenést eredményezett (korábbi üzleti évben 1,5 milliárd euró volt).

Továbbra is a németországi piac maradt a legerősebb, 32 százalékos piaci részaránnyal és 372,7 millió eurós bevétellel (előző üzleti évben 495,1 millió euró). Az exportpiacok bevétele 793,6 millió euróra esett vissza, 1,04 milliárdról. A nyugat-európai piaci részesedés 43,9-ről 43,3 százalékra, míg a kelet-európai piacok aránya 17,7-ről 18,9 százalékra változott.

A modernizáció és automatizáció minden gyártóüzemet érinteni fog. Különösen igaz ez a herzlake-i üzemre, ahol a szárazárus DryLiner félpótkocsik-, cserefelépítmények és pótkocsijaik készülnek. Az új robottechnológiás gyártósor a cserefelépítmények esetében majdnem teljes. A kétfejes dörzshegesztő gépek tovább növelik a kapacitást, a dinklangi üzemben több mint 100 ezer tengely legyártása a cél éves szinten.

Krone – mezőgazdaság

A 2019/2020-as üzleti évben, a takarmány-betakarító gépek értékesített darabszáma közel 3 százalékkal csökkent globálisan. Ennek ellenére, a Krone Group képes volt átlagon felüli növekedést produkálni, minden más agrár termékcsoportban és növelni piaci részesedését. Az előző időszak 697,7 milliós értékesítésével szemben most 731,9 millió euró volt, ez +4,9%-os növekedés.

A német belföldi piacon 28 százalékról 25,1 százalékra csökkent az értékesítés, ellenben Nyugat-Európában 35,6-ról 36,2 százalékra nőtt, de Kelet-Európában 8.9-ről 8,4 százalékra változott. Az Észak-Amerikai értékesítés 15,9-ről 15,2 százalékra csökkent, de a globális piac fennmaradó részén 11,7-ről 15,1 százalékra nőttek az eladások.

A mezőgazdasági ágazat versenyképessége érdekében szintén jelentős fejlesztéseket kell végrehajtani a rugalmas és költséghatékony gyártás érdekében. Ez a spellei üzemet érinti. Az új technológia mellé az üzemen belüli logisztikát és a gyártósor kiszolgálását is korszerűsítik, de a digitalizáció sem maradhat ki.

A végeredményből a gazdák is profitálni fognak, optimalizált paraméterű és hatékony gépekhez jutnak. Végül, de nem utolsó sorban az agrárportfólió bővítése is napirenden van: például kimondottan hegyvidéki gazdálkodáshoz alkalmas gépekkel, valamint körbálázó és nagyméretű kockabálázó gépek teljesen új generációjával.

forrás: www.krone-group.de

Szerző: Kiss Bertalan