Az FMC-Agro Hungary Kft. bebizonyította partnerei számára, hogy lehet Magyarországon több száz gazdálkodó számára is két órás online konferenciát tartani úgy, hogy a nézők száma állandó – a chatszoba pedig izzik az aktuális kérdésektől.

Kovács Gyula, az FMC-Agro Hungary Kft. ügyvezető igazgatója így nyilatkozott a vállalat hagyományos-, ugyanakkor új stílusú, online évnyitó konferenciájáról:

– Az elmúlt évek során előkelő helyet vívott ki magának a konferenciánk a szakemberek körében. A pandémia idején komolyan el kellett gondolkodnunk azon, hogy mi legyen a sorsa a következő rendezvényünknek: Várjunk addig, amíg megrendezhetjük a hagyományos konferenciánkat, vagy evezzünk új vizekre és készüljünk egy online eseményre...?

Kiváló döntést hoztunk, amikor az online rendezvény megtartása mellett tettük le a voksunkat – és szerencsésen sikerült megtalálnunk a konferencia lebonyolításában profi partnerünket, így nekünk "csak" a szakmai tartalomra kellett koncentrálnunk.

A szigorú szakmai tartalmakat sikerült olyan jól fogyasztható formában prezentálnunk, aminek köszönhetően több száz partnerünk hallgatta és nézte végig az előadásainkat – mindeközben pedig az élő chat-szoba kérdései arról árulkodtak, hogy két órán keresztül is folyamatos volt az érdeklődés. – fűzte hozzá Kovács Gyula ügyvezető.

Az Agroinform.hu portál következő kérdésére Fazekas Károly, az FMC-Agro Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója válaszolt.

– Kérjük, hogy foglalja össze nekünk az elmúlt év tanulságait és tekintsünk ki az előttünk álló gazdálkodási évre is.

– 2020-ban megtapasztalhattuk egyszerre a korai kitavaszodást és az induló világjárvány hatásait. Ezekből a tapasztalatokból és tanulságokból merítve idén különösen előrelátóak vagyunk és még nagyobb gonddal készülünk arra, hogy partnereinket maximálisan ki tudjuk szolgálni.

Az online konferenciánk közben élőben kérdezhettek partnereink – így olyan érdeklődést is kaptunk, amely a Brexit hatásaira vonatkozott.

Ez a kérdés bizonyára sok mezőgazdasági termelőt foglalkoztat, ezért szeretném kiemelni a válaszunkat ezzel kapcsolatban:

Nagy-Britanniából származó termékeink közel száz százalékban beérkeztek már a magyarországi raktárainkba 2020 decemberében, így elérhetőek lesznek a gazdálkodók számára.

Már látjuk azt a tendenciát, hogy a kukorica – és a kapás növények – vetésterülete idén növekedhet a korábbi évekhez képest.

kukorica vetés

2021-ben a kapás kultúrákat többen vetik majd, mint a korábbi években – fotó: Papp Anita / FMC-Agro

Ezekhez a kultúrákhoz kapcsolódó készítményeink raktározásáról is időben gondoskodtunk. Gondolok itt olyan kedvelt termékekre, mint például az Express-toleráns napraforgó állománykezelésére használt Expressvagy Evorelle® Express kétszikű gyomirtó szerek.

De ide soroljuk a Diniro® Gold kukoricagyomirtó-csomagot is, amely rendkívül jól bevált és a gazdálkodók által keresett termékké vált az elmúlt években.

A kapás növények növekedésének indítását segítő Radistart Gold biológiai hatású startertrágyánk is legyártásra- és betárolásra került előző év végén, így ebből is rendelkezésre áll a szükséges mennyiség.

A Radistart Gold termékünkre elővásárlási akciót is meghirdettünk, így január 15. és március 15. között a szezonbeli árhoz képest 15%-os kedvezményt biztosítunk vásárlóink számára.

– fűzte hozzá Fazekas Károly, kereskedelmi igazgató.

Összegzésképpen újra Kovács Gyula ügyvezetőhöz fordultunk:

– Hogyan tovább az online kapcsolattartás terén? Lesz folytatása a sikeres konferenciának, vagy inkább megvárják, hogy minden visszaálljon a hagyományos kerékvágásba és a személyes találkozási lehetőségek mellett maradnak?

– Minden partnerünk és kollégánk nagyra értékelte az online konferenciánkat, ezért úgy gondolom, hogy bebizonyítottuk, hogy lehet ezt is hatékonyan és jól csinálni.

Már a konferencia alatt felmerült az igény a folytatásra, ezért ezen elgondolkodunk és szerintem, ha nem is két órás előadássorozattal, de rövidebb tudásátadással hamarosan újra találkozunk az online térben!