Egyre nagyobb veszély fenyeget bennünket

Sajnos egyre enyhébbek a telek, aminek persze bőven akad előnye, azonban jóval több hátránnyal kell szembenéznünk, ha klímaváltozás ilyen gyors ütemben következik be. Ezáltal ugyanis a rovarok, a bogarak, a kártevők, betegségek nem pusztulnak el, így a kullancsszezon is kitolódik.

Persze ez nem jelenti azt, hogy eddig ne lettek volna velünk január-február környékén, azonban most jóval nagyobb arányban találkozhatunk velük a természetben ezekben a hónapokban is. Nem beszélve a Hyalomma fajtáról, amely a krími-kongói vérzéses lázat terjeszti. A klímaváltozás hatására fennáll a veszélye annak, hogy ez a típus idővel hazánkban is megvesse a lábát - erre Prof. Farkas Róbert egyetemi tanár hívta fel a figyelmet korábban, akivel a Pénzcentrum beszélgetett a kullancsokról.

Mivel enyhe a tél, így a túraszezon is jóval hosszabb, szinte egész évben kényelmesen járhatjuk az erdőket és a mezőket. Ezáltal egyre több esetben találkozhatunk kullancsokkal, nemcsak a saját, hanem az állataink testén is.

Mivel az utóbbi időszakban négy évszakból legalább egy eltűnt, a telek szokatlanul melegek. A kullancsok ilyenkor általában nyugalmi fázisban vannak, csak tavasszal élednek fel és vadásznak az áldozataik után. A klasszikus kullancsidőszakban nagyon gyakori a csípés, napjainkban tulajdonképpen egész évben oda kell figyelnünk.

Felkészültnek kell lennünk

Itt az ideje tehát szembenézni azzal, hogy az időjárás változásával Magyarországon olyan eddig kevésbé látott és veszedelmesnek tartott kullancsok jelenhetnek meg, amelyekkel korábban csak a mediterrán országokban találkozhattunk.

Míg korábban négy évszak volt, tartós mínuszokkal és hóval, addig mára ez szinte teljesen eltűnt - mondta el Farkas Róbert a Pénzcentrumnak. Ilyenkor a kullancs és számos egyéb ízeltlábú elpusztul, esetleg rejtekhelyet keres, hogy hibernált állapotban várja az első tavaszi napsugarakat. Tíz éve viszont alig van ősz vagy tél, ezáltal a kullancsok szinte egész évben veszélyt jelentenek az emberek és az állatok számára.

A kullancsoknak 70-80 százalékos páratartalomra és minimum 10-15 fokra van szükségük, hogy aktívak maradjanak. Mivel például idén januárban is többször fordult elő 8-10 fok, így gondolhatjuk, hogy alig volt kullancs, aki ne várt volna arra, hogy lecsaphasson.

Nem kell ahhoz messzire menni, hogy megtaláljanak bennünket, hiszen az udvarban és a kertben ugyanúgy ott vannak, mint az erdőkben és a mezőkön. Tehát nemcsak a terepen dolgozók, mezőgazdászok, vadászok számíthatnak arra, hogy kullanccsal térnek haza, hanem mindenki másnak érdemes körültekintőnek lennie.

Az enyhébb teleken egyre jobban elszaporodnak a kullancsok, bár persze nem olyan nagy arányban vannak jelen, mint a nyári időszakban. A szakember azonban hozzátette, hogy bár a klímaváltozás hatással van az aktivitásukra, tömeges számról nem beszélhetünk télen sem.

Mit kell tudni a rettegett Hyalomma kullancsokról?

2022-ben a WHO listáján Magyarország is szerepelt. Ezen a listán azok az országok kaptak helyet, ahol a közegészségügyi szempontból legfontosabb nyolc kórokozó közül az egyik, nevezetesen a veszélyes krími-kongói vérzéses lázat okozó Hyalomma kullancs jelen volt. Sajnos már hazánkban is megtalálható a parazita, amely amúgy a száraz és a meleg helyeket kedveli. Európában legnagyobb arányban Görögország, Macedónia, valamint Albánia egyes területén fordulnak elő.

Magyarországon 20-30 őshonos kullancsfaj él - fotó: pexels.com

A kétgazdás kullancsfaj általában a talajon fészkelő madarakra és a sünökre kapaszkodnak fel, nagy távolságra csak a vándormadarakkal tudnak eljutni. Mivel azonban itthon is bőven akad olyan szárnyas, amely költözik, így nem csoda, hogy többször találtak már Hyalomma kullancsot. Tartósan megtelepedni azonban egyelőre nem tudtak, szaporodni pedig az éghajlat miatt képtelenek. A klímaváltozás hatására viszont előfordulhat, hogy a behurcolt kullancsok hamarosan képesek lesznek hosszabb távon megmaradni itthon.

Kullancsok Magyarországon

Hazánkban jelenleg 20-30 kullancsfaj számít őshonosnak. Ezek közül azonban csak a Ixodes ricinus számít veszélyesnek, hiszen ez felelős a Lyme-kórért és a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladésért egyaránt. Utóbbi ellen azonban már van védőoltás, a Lyme-kór kapcsán viszont egyelőre nincsen semmilyen megelőző módszer. A betegség elkerülése érdekében tehát mindenképpen figyelmesnek kell lenni, szükség esetén vérvételre menni, ahol megállapítják a Lyme-kór jelenlétét a szervezetünkben.

A legrosszabb, hogy a szakemberek továbbra sem tudják megmondani, hogy a populáció mekkora része hordozza ezeket a betegségeket. Egyes területeken több, máshol kevesebb a veszélyes kullancs, azonban az sem teljesen tiszta, hogy hol és mennyi kullancs van egy adott helyen. A legnagyobb eséllyel a magas páratartalmú helyeken, főleg erdőkben és csapásokon találkozhatunk velük.