MONOSEM NX M (Monoshox) 6 soros vontatott vetőgép
„A Monosem vetőgépek sikere a mai napig a nagyszerű és az egyszerű kapcsolatán múlik.” – Lisz Péter, Monosem termékmenedzser
Hallani lehet a legújabb elektromos vetőelem fejlesztésekről, valamint a nyomottlevegő-technológiáról a maglehelyezésben stb. Ezzel lassan oda jutunk, hogy gyorsabban halad a traktor a szántóföldön, mint az autó az országúton. Kérdés, hogy ennek hol a vége.
Amikor ez a MONOSEM-vetőgép a tervezőasztalra került, akkor a hatékonyság növelése volt az elsődleges szempont, főként azokban a gazdaságokban, ahol 100 LE-s erőgépekkel dolgoznak a vetésben.
A váz 3 méteres szállítási szélességű, a műtrágyatartály 1000 literes, a mikrogranulátum-szórótartályok pedig ezzel összhangban lettek méretezve.
Monosem
Monosem NX M
A vetőelem nagyon robusztus, akár 250 kg feletti csoroszlyanyomás is elérhető, illetve benne van az a Monoshox-nak nevezett lengéscsillapító, amellyel észszerű határok között megnövelt sebesség mellett is ugyanaz a munkaminőség tapasztalható, amelyet korábban csak 8-9 km/h mellett tudott a gép, így nyugodtan dolgozhatunk 11-12 km/h-val, akkor is pontos lesz mind a tőszám, mind a vetési mélység.
Termékfilm:
SULKY X40+ WPB ECONOV mérleges szakaszvezérlős műtrágyaszóró
Közép- és hosszútávon a műtrágyagyártók emelkedő műtrágyaárakkal számolnak. Emiatt elengedhetetlen az agronómiai előírásoknak megfelelő mennyiség kijuttatása, ugyanis a nem körültekintő munkához is ugyanaz a bérköltség, üzemanyagköltség, gépkopás tartozik, mint az anyagtakarékos munkához.
Alaptrágyázáskor és fejtrágyázáskor különös figyelmet kell szentelnünk a szegélyterületek és forgók túl-, illetve aluladagolására. A szórásszélesség növekedéséből adódóan ez a hibafaktor is egyre inkább nő, mivel a kezelő szemmértékre egyre nehezebben tudja megítélni, hogy mikor kell zárni, illetve nyitni a tolózárakat.
Sulky
Sulky X40+ WPB ECONOV
A SULKY által kifejlesztett ECONOV-rendszer hivatott ezeket a hibákat minimalizálni. A dolog lényege nagyon egyszerű: a GPS-koordináták alapján tudja a rendszer, hol szórtunk már a géppel, így az elektromotorok segítségével akkor és ott nyitja a tolózárakat a rendszer, ahol arra szüksége van.
„A SULKY levédette a szórás valóságos képét, amely minden esetben íves formájú, és ezt használta fel a szórásszélesség-szabályozás fejlesztésekor is, ezzel a piacon egyedülálló módon képes a műtrágya-felhasználást csökkenteni.” – Lisz Péter, Sulky termékmenedzser

Tekintse meg a Sulky X40-es típust az AgrárgépShow-n, a HUNGEXPO D pavilonjában!

SULKY X40+ WPB ECONOV mérleges szakaszvezérlős műtrágyaszóró

Közép – és hosszútávon a műtrágya gyártók emelkedő műtrágya árakkal számolnak. Emiatt elengedhetetlen az agronómiai előírásoknak megfelelő mennyiség kijuttatása, ugyanis a nem körültekintő munkához is ugyanaz a bérköltség, üzemanyagköltség, gépkopás tartozik, mint az anyagtakarékos munkához.

Alaptrágyázáskor és fejtrágyázáskor különös figyelmet kell szentelnünk a szegélyterületek és forgók túl – illetve alul adagolására. A szórásszélesség növekedéséből adódóan ez a hibafaktor is egyre inkább nő, mivel a kezelő szemmértékre egyre nehezebben tudja megítélni, hogy mikor kell zárni, illetve nyitni a tolózárakat.

A SULKY által kifejlesztett ECONOV rendszer hivatott ezeket a hibákat minimalizálni. A dolog lényege nagyon egyszerű a GPS koordináták alapján tudja a rendszer hol szórtunk már a géppel, így az elektromotorok segítségével akkor és ott nyitja a tolózárakat a rendszer, ahol arra szüksége van.

„A SULKY levédette a szórás valóságos képét, amely minden esetben, íves formájú és ezt használta fel a szórásszélesség-szabályzás fejlesztésekor is, ezzel a piacon egyedülálló módon képes a műtrágya felhasználást csökkenteni.” – Lisz Péter, Sulky termékmenedzser

Tekintse meg a Sulky X40-es típust az AgrárgépShow-n, a HUNGEXPO D pavilonjában!

Termékfilm: