Bocsássuk előre: nem is hinnénk, hogy még több mint 70 évvel a második világháború lezárása után is mennyi bomba, gránát, fel nem robbant lövedék és lőszer kerül elő akár közmű-, akár ingatlanépítések, de mezőgazdasági munkavégzés során is. Erről tanúskodnak az Agroinform – a Menőgazdászok csoportja Facebook-közösség egyik bejegyzéséhez érkezett kommentek is. Kovács Druszi olvasónk osztotta meg az alábbi képet, ezzel a bejegyzéssel: „Kicsit most kapaszkodj, őrangyal”.
gránát

Egy laikus nem mindig tudja megállapítani, hogy az általa talált eszköz mennyire veszélyes, de azt sem, hogy pontosan mi is az.

Alatta sorjáznak a kommentek és a képek arról tanúskodva, hogy az eset nem egyedi, számos hasonlót tapasztalnak a gazdák szerte az országban.

Íme néhány a hozzászólások közül:

„Én a croskill henger meg a sárkaparó közül forgattam ki az aknavető gránátot! Én vittem el onnan, mert a rendőr nem merte.”

„Én kivittem a föld végére, utána szóltunk a tűzszerészeknek!”

„Én a güttler hengert húztam át rajta.”

„A szomszéd egyet lelt, az MTZ-ben levitte a földről, nehogy már ne tudjon dolgozni, míg a tűzszerészek hatástalanítják.”

„Előfordult már ilyen sokszor... Nem egyedi.”

S a legrosszabb, ami történhet:

„Nálunk jó pár éve hazavitte egy öreg. Otthon nekiállt babrálni vele, majd robbant! Meghalt a nagypapa, meg a 3 éves unokája! És „CSAK” ágyúlövedék volt – igaz, 100-ból 99 gyakorló vagy ködösítő lövedék, vagy már nincs gyújtószerkezete! Ők vagy a gyerek szülei lehet, nem azt mondanák, hogy vidd haza, aztán flexeld szét…”
traktor

Megfogni vagy arrébb vinni szigorúan tilos ezeket az eszközöket!

Lőszermentesítéssel és tűzszerész átvizsgálással foglalkozik a Műszeres Talajkutató és Szolgáltató Kft., mely oldalán is beszámol az elvégzett munkákról. A legutóbbi tájékoztatójában például ez olvasható:

„A német gyalogság elleni harcra használt 76 mm-es szovjet repeszgránát szinte a szántás mélysége alatt 20 cm-rel került elő. Csoda, hogy a mezőgazdasági munkák során ez nem okozott tragédiát.”

Szóval érdemes munka közben odafigyelni, és ha a háborúból visszamaradt bombára, aknára, gránátra vagy komolyabb lövedékre hasonlító dolgot fordít ki a munkagép, akkor a következők szerint járjunk el.

Haladéktalanul jelentsük be a rendőrségen vagy az önkormányzatnál, és jelöljük meg a helyet, ahol rátaláltunk az eszközre. A rendőrök a helyszínt átvizsgálva döntik el, kell-e értesíteni a Magyar Honvédség tűzszerészeit.

Megfogni vagy arrébb vinni szigorúan tilos ezeket az eszközöket!

Nagyon fontos, hogy egy laikus nem mindig tudja megállapítani, hogy az általa talált eszköz mennyire veszélyes, de azt sem, hogy pontosan mi is az. Nagy riadalmat okozott, amikor egy hongkongi chipsüzembe egy franciaországi burgonyaszállítmánnyal hétcentis, a burgonyagumóhoz hasonló német gránát érkezett. Egyébként hazánkban is többször kellett kimenniük szántóföldekre a tűzszerészeknek burgonyabetakarító és cukorrépaszedő gépek által összeszedett világháborús kézigránátok miatt.

Ebből látszik: az sem igaz, hogy ha valami kicsi, akkor nem okozhat komoly, súlyos sérüléseket, adott esetben halált is. Egy egészen kis eszköz is lehet nagyon veszélyes.

További érdekes hírekért keresd fel a Gazdaélet rovatot!