Nagy érdeklődés övezte a KITE Zrt. szeptember eleji, Nádudvaron megrendezett konferenciáját, amelyen a cirok termesztése került a középpontba. A tanácskozáson a házigazda vállalat szakemberei mellett az Euralis Kft. és a Tranzit-Ker Zrt. munkatársai is felszólaltak, akik a vetőmagok genetikai ismérveitől a felvásárlásig és feldolgozásig egyaránt felvázolták a fontos tudnivalókat. A KITE pedig bemutatta, hogy milyen technológiai elemeket javasol a termelők számára.

Balogh László, az Euralis termékmenedzsere elmondta, a cirok azért lehet megfelelő alternatíva ma Magyarországon, mert az időjárás egyre szélsőségesebb képet mutat. Ez a növény pedig a kukoricával szemben még ezen aszályos körülmények között is megállja a helyét, és jövedelmező tud lenni. A világban szemes cirkot 42 millió hektáron termelnek, Európa ebből 700 000 hektárnyi területtel részesül.

Alapvetően azért lehet érdekes egyre több termelő számára, mert

az átlaghoz képest sokkal nagyobb a stressztűrése,

köszönhetően az afrikai származásának. Az egységnyi szárazanyag előállításához 40-50 százalékkal kevesebb vizet használ fel, mint a kukorica.

cirok

Megfelelő alapanyag lehet a takarmányipar számára – fotó: Shutterstock

Felhasználása szempontjából megkülönböztetünk szemes cirkot, valamint silócirkot, utóbbi az állattenyésztés számára kiemelt jelentőségű. A harmadik pedig a biomassza készítésére használható silócirok. Az étkezési célokra szánt szemes cirok azért arathat sikert, mert a termék gluténmentes, így a tudatos fogyasztók és az intoleranciával küzdők számára egyaránt megfelelő alternatíva lehet.

Arra, hogy a takarmány előállításában mekkora fontosságú lehet a cirok használata, már a Tranzit-Ker Zrt. munkatársa, Újvári Sándor hívta fel a figyelmet. Előadása során kiemelte, hogy e termény magasabb nyersfehérje-értékű, mint a kukorica, ezért megfelelő alapanyag lehet a takarmányipar számára, ki lehet tölteni vele a szójatermesztés területeinek csökkentésével összefüggő fehérjehiányt.

Hadászi László, a KITE innovációs főigazgatója a ciroktermesztés technológiai hátterét mutatta be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia feszes betartása kulcsfontosságú kérdés, ugyanis, ha valamelyik sarkalatos ponton hibát vétünk, akkor azon a későbbiekben még nagyobb anyagi ráfordítás mellett sem tudunk javítani.