A Föld gyors ütemben szaporodó népességének élelmiszer-ellátása ugyanis megköveteli a növénytermesztés költségeinek a lehető legnagyobb mértékű leszorítását. Ennek egyik eszköze lehet az egyébként nagyrészt nem hasznosuló pollenből előállított, nano-méretű szénpor. Ebből literenként 30 gramm a hidropóniában termesztett saláták tápoldatába keverve, azok növekedését 50%-kal mozdította elő – írja sciencedaily.com.

A pollenből előállított nanoszénpor serkentőleg hat a növények növekedésére – fotó: Shutterstock

A kutatók az ezzel kapcsolatos eredményeiket az ACS Omega folyóiratban közölték. A szén alapú nanoanyagok általános problémája, hogy előállításuk drága, és többnyire nehézfém szennyezéssel jár együtt. A szénpor pollenből hevítés útján történő kísérleti előállítása viszont – meglepő módon – nagyon alacsony költséget mutatott, egy grammnyi anyag kitermelése 3 dollárcentbe került. A vizsgálatok egyébként azt mutatták, hogy a saláták cukor- és C-vitamin tartalma gyakorlatilag nem változott.

Fentiek alapján célszerűnek tűnik az újfajta, alacsony költséggel előállítható és a környezetet egyáltalán nem szennyező „műtrágya” üzemi előállításának kidolgozása.