Ez az eredmény mindenképpen meghaladja az elmúlt évi, mintegy 107 millió tonnás termést, sőt az ez évre vonatkozó korábbi becsléseket is – írja az agrarheute.com. Pontosabb becslést a vetések jelenlegi állapotában nem lehet elérni.

A kilátások valamennyi fontosabb gabonatermő régióban kedvezőek. A várható termés a kaukázusi körzetekben 45 millió, Közép-Oroszországban 30 millió tonnát, a Volga mentén pedig 25,5 millió tonnát tesz ki, mindhárom jóval meghaladja az egy évvel korábbi eredményt, amelyet egyedül csak Szibériában nem sikerül túlszárnyalni, itt a termés a 15 millió tonnás szinten marad.

búza

Búzából a korábbi becslésnél egymillió tonnával nagyobb termésre számítanak – fotó: Shutterstock

Búzából a korábbi becslésnél egymillió tonnával nagyobb, 79 millió tonnás termésre lehet számítani, de ez Dmitrij Patrusev agrárminiszter szerint akár a 80 millió tonnás – az összes gabonát tekintve pedig a 127,5 tonnás – történelmi rekordot is meghaladhatja.

Árpából és kukoricából az ez ez évi termés várhatóan a korábbi prognózisoknak megfelelően (19,2, illetve 12,2 millió tonna körül) alakul. A nagyobb termés nyilvánvalóan nagyobb orosz gabonaexportot von maga után, és ez közvetve, sajnos korlátozza a magyar gabonafelesleg nemzetközi piacokon való elhelyezésének lehetőségeit is.