A magyar agráriumot régóta súlytotta ennyi csapás egyszerre: az évszázados aszályt az inputanyagok, a műtrágya és növényvédőszerek árának emelkedése súlyosbította. A kalászosok aratására országszerte korábban volt szükség, ám a termésátlagban óriási területi megoszlás van.

Nem hiába várták az esőt

Hosszú hetek, hónapok szárazsága után mintegy 50–100 milliméternyi csapadék hullott a megyében június elején. Akkor a VAOL-nak nyilatkozó gazdák azt mondták, az utolsó utáni pillanatban érkezett a nagy mennyiségű eső, ami arra talán elég lesz, hogy a már meglévő szemek felteljenek. Bár a hőség miatt a betakarítás minden eddiginél korábban kezdődött, várakozásaik beigazolódni látszanak: búzából 6,7, őszi árpából pedig 6,4 tonnás termésátlagok születtek hektáronként – ez országos szinten is kiemelkedő. A Vas megyei hozam értékét mutatja az is, hogy az egyúttal a nyugat-dunántúli termésátlagot is jócskán meghaladja.

  • Fejér: 5,3
  • Veszprém: 4,6
  • Zala: 5,5;
  • Heves: 3,1
  • Jász-Nagykun-Szolnok: 2,3
  • Békés: 3,2

Dr. Pusztavámi Márton, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei elnöke szerint a körülmények tükrében még fantasztikusabb az egyébként is átlagon felüli eredmény. Hatalmas aszály pusztít az Alföldön, de Vas megyében is jóval kevesebb csapadék hullott az átlagosnál: Sárváron 250 milliméternyit regisztráltak összesen az évben. Ez a tavalyinak csaknem fele, pedig már az is negatív rekord volt. További szakmai magyarázattal is szolgált az elnök: a vetésétől a júniusi csapadék megérkezéséig nagyon kínlódott a búza, de amit tudtak, amit lehetett, mindent megadtak a növénynek.

A nyári betakarítás eredményei Vas megyében

A nyári betakarítás eredményei Vas megyében – forrás: VAOL/NAK

Terméspotenciál

Megfelelő tőszámmal és genetikájú búzával kezdték meg a tavaszi-nyári szezont. Mivel az ezermagtömeg a búza fejlődési fázisának utolsó heteiben dől el, amikor a megtermékenyült mag csak a növekedésre vár, éppen jó pillanatban érkezett a csapadék.

Dr. Pusztavámi Márton kiemelte: az utóbbi négy esztendőben folyamatosan rekordot dönt Vas megye a búzatermést illetően, ez talán azt is bizonyítja, jó szakmai úton járnak. Kiváló eredményt könyvelhetnek el az őszi és a tavaszi árpa, a rozs és a magborsó termésátlagát nézve is. Drámai a helyzet ugyanakkor a repcénél, pedig az időjárás iránti igénye hasonló a búzáéhoz.


"Az utóbbi hat-hét évben folyamatosan csökken a repce termésátlaga. Ennek oka a kártevők elleni szerek hiánya. Nem tudjuk megvédeni a kivetett repcét" – húzta alá az elnök, aki szerint hamarosan a cukorrépához hasonlóan néhány termesztő egzotikus kultúrája marad az őszi káposztarepce.

Van máshol is szép eredmény az országban

Az előző véleményt megcáfolni látszik az a Békésben a határ mentén termelő gazda, akinek a repcéje 3,8-4 tonna körüli termésátlagot szokott hozni, de idén – öntözés nélkül – 4 tonna feletti lett. Az egyébként is hatékonyan intenzíven termelhető növény fejlődését idén nagyon szorosan monitorozták, és nem sajnáltak semmilyen szükséges inputot.

Indexkép: Pixabay