Az idei évhez hasonló még sosem fordult elő a gyümölcstermesztés időszakában – jelentette ki az InfoRádióban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának elnöke. Mártonfi Béla elmondta, korábban is volt már, hogy az ültetvényeken a fagy kárt okozott egy-egy fajnál, de a többi faj esetében átlagos termés volt. Most viszont a március végétől, április elejétől 8-10 napon keresztül ismétlődő, illetve a május 13-ig vissza-visszatérő fagyok letarolták a gyümölcsösöket.

gyümölcstermés alma

Ahogy a növények egymás után virágoztak, folyamatosan mindegyiket érte fagy – fotó: Pixabay

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szinte az összes gyümölcsfajtát, a kajszitól a körtéig érte valamilyen fagykár. Ennek az következtében idén nagyon gyenge terméssel kell számolnunk, ami Mártonfi Béla szerint meg fog látszani a terményárakban is. Hozzátette, fajtánként komoly eltérések vannak, de összességében, ma a teljes gyümölcstermés mintegy 40 százaléka biztosan károsodott.

„Talán a friss ellátásra elég gyümölcsünk lesz, az ipari feldolgozásnál viszont lesznek gondok”

– jegyezte meg a szakember.

Mártonfi Béla az áremelés mértékével kapcsolatos becslésekbe nem kívánt bocsátkozni, mivel szabadáras termékeknél van szó, de megjegyezte, ha valamiből kevesebb van, akkor annak ára emelkedni szokott. Hozzátette ugyanakkor, hogy az árak a végtelenségig nem emelkedhetnek, mert a fogyasztók egy bizonyos árszint felett nem vennék a gyümölcsöket. Hangsúlyozta, véleménye szerint

az árak emelkedése nem fogja kompenzálni a termelők kieséseit, és gyenge bevételekre számíthatnak idén.