Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség PR-menedzsere nagyon egyértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban az InfoRádióban,  hogyan előzhető meg, hogy elfolyassunk több százezer forintot.

fagy

Még a nagy hideg beköszönte előtt gondoskodni kell a vízmérők téliesítéséről – fotó: pixabay.com

Még a mínuszok beállta előtt érdemes téliesíteni a vízmérőket, a vízvezetékeket és szerelvényeket

A Magyar Víziközmű Szövetség szakmai képviselője szerint az előrelátással tízezres, százezres károk kerülhetőek el, hiszen a szolgáltatási pont után keletkező vízelfolyás a felhasználó számláját terheli.

Arra kell figyelni különösen, hogy mielőtt beköszönt a nagy hideg, készítsük fel a vízmérőt és a vezetékeket is a télre, hasonlóan például a szervezetünkhöz. A szerelvényekre is gondolni kell. Már a közvetlenül 0 fok alatti hőmérsékletek esetén is érdemes készen állni

– mondta.


Mit jelent ez a gyakorlatban?

A teendők listája:

  • a télen nem lakott ingatlanoknál lényeges, hogy a vízhálózatot és a vízmérőket víztelenítsük, a  vízmérőaknát letakarjuk, szigeteljük. Emellett javasolt az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzése is, annak érdekében, hogy az esetleges károkat megelőzzük, vagy mihamarabb észleljük.
  • a télen is lakott ingatlanoknál szintén szigetelnünk kell a vízmérőaknát.  Ugyanakkor figyelemmel kell lennünk azokra a vezetékszakaszokra is, amelyek kevésbé védett helyeken ( a pincében, vagy a falon kívül) vannak, ezeket is célszerű szigetelőanyaggal védenünk.
  • vízteleníteni kell a kerti csapokat és a telepített öntözőberendezéseket is
  • amikor  a nagy hideg után az idő enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízmérő állapotát: ha azt látjuk, hogy a vízmérő csillagkereke akkor is forog, ha nem nyitjuk meg a csapot, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz, akkor valószínűleg csőtörés történt, amiről  értesíteni kell a szolgáltatót.
  • a vízdíjszámlán szereplő víziközmű szolgáltató hibabejelentő számán érdeklődhetünk a további feladatokról. A hatályos jogszabályok szerint minden olyan vízelfolyás, amely a szolgáltatási pont utáni hálózaton keletkezett, a mi  számlánkat fogja terhelni, mivel a mi tulajdonunkon lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget.  Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre a későbbi problémák elkerülése miatt.

kerti csap

Vízteleníteni kell a kerti csapokat és a telepített öntözőberendezéseket is – fotó: pixabay.com

Videó is készült a fagy elleni védekezés szemléltetésére

A téliesítés könnyebb kivitelezésének érdekében tavaly a Szövetség munkatársai a DMRV Zrt. kollégáival közreműködve készítettek egy kisfilmet, amelyben minden lépést megmutatnak a fagy elleni védekezés szemléltetésére.