A mai traktorok kényelmes fülkéihez, rugózott üléseihez és elektronikus rendszereihez szokott szemmel szinte hihetetlennek tűnik az SZTZ–15/30. A Sztálingrádi Traktorgyár első sorozatgyártású modellje egy háromtonnás acélszerkezet volt, amely vasból készült kerekeken dolgozott, benzinnel indult, majd kerozinnal üzemelt, és a szabad ég alatt hagyta dolgozni a gépkezelőt. A maga korában azonban a szovjet mezőgazdaság gépesítésének egyik fontos mérföldköve volt.
A kollektivizálás motorja lett volna
A Szovjetunióban az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai kérdéssé vált a mezőgazdaság gépesítése. A hatalmas termőterületek megművelése már nem volt megoldható kizárólag lovakkal és ökrökkel, ezért a vezetés nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekkel akarta növelni a kollektivizált gazdaságok termelését.
Ebben fontos szerepet szántak az 1930-ban létrehozott Sztálingrádi Traktorgyárnak (SZTZ), amelynek első nagy sorozatban gyártott típusa az SZTZ–15/30 lett.
A szovjet mezőgazdaság ekkoriban főként a Fordson-Putyilovec traktorra támaszkodott, amely az amerikai Fordson licenc alapján készült. Bár ez a gép jelentős előrelépést jelentett az állati vontatáshoz képest, a hatalmas kolhozok és szovhozok körülményei között hamar megmutatkoztak a korlátai. A traktorokat gyakran éjjel-nappal dolgoztatták, a nagy terhelés pedig gyakori meghibásodásokhoz vezetett.
A szovjet vezetés ezért egy erősebb, egyszerűbb és tartósabb konstrukciót keresett.
Amerikai alapokból szovjet vasmonstrum
A korszerű traktor önálló fejlesztésére a szovjet iparnak ekkor még nem volt elegendő tapasztalata, ezért az amerikai International Harvester McCormick-Deering 15-30 típusát választották alapul. A szükséges dokumentációt és gyártási technológiát megvásárolták, majd a konstrukciót a szovjet körülményekhez igazították.
Az SZTZ–15/30 gyártása 1930 júniusában indult meg Sztálingrádban, majd 1931-től a harkivi traktorgyárban is készítették HTZ–15/30 néven. A típus gyorsan a szovjet mezőgazdaság egyik legismertebb munkagépévé vált.
Acélkerekek és fülke nélküli munkagép
Mai szemmel az SZTZ–15/30 inkább hasonlított egy ipari acélszörnyre, mint modern mezőgazdasági gépre. A traktort teljes egészében robusztus fémszerkezet jellemezte, kerekei pedig nem gumiból, hanem vasból készültek.
A hátsó kerekekre vasbordákat hegesztettek, hogy javítsák a tapadást és növeljék a vonóerőt. A megoldás a szántóföldeken jól működött, a közutakon azonban komoly károkat okozott, ezért a traktor közúti használatát korlátozták.
A vezető komfortja gyakorlatilag nem számított.
A gépnek egyik változata sem rendelkezett fülkével, a traktoros egy egyszerű rugós acélülésen dolgozott. Nem volt szélvédő, fűtés vagy védelem az időjárás ellen: esőben, hóban, szélben és tűző napsütésben is a szabad ég alatt kellett irányítani a gépet.
A gépkezelők gyakran saját maguk próbálták kényelmesebbé tenni a munkát: pokrócot vagy különböző ruhadarabokat tettek az ülésre, hogy valamennyire enyhítsék a rázkódást.
Benzinnel indult, kerozinnal dolgozott
Az SZTZ–15/30 meghajtásáról egy 6,32 literes, négyütemű karburátoros motor gondoskodott, amely 30 lóerős teljesítményre volt képes. A típusjelzésben szereplő 15-ös szám a vontatási teljesítményre utalt.
A háromfokozatú sebességváltóval szerelt traktor végsebessége 7,4 km/óra körül alakult, tömege pedig megközelítette a három tonnát.
A motor különlegessége a kétféle üzemanyag használata volt. Indításkor benzinnel működött, üzemi hőmérsékleten azonban át lehetett kapcsolni olcsóbb kerozinra. Erre elsősorban gazdasági okokból volt szükség, hiszen a benzin akkoriban jóval drágább üzemanyagnak számított.
A beindítás külön művelet volt
Egy ilyen traktor életre keltése nem egyszerű gombnyomásos folyamat volt. A gépkezelőnek először fel kellett töltenie az üzemanyagtartályokat, majd a karburátort benzines üzemmódra kellett állítania.
Ezután következett a kézi indítás: a kurblival közvetlenül a főtengelyt forgatták meg. A motor néha néhány próbálkozás után beindult, máskor azonban akár hosszú percekig vagy órákig is küzdeni kellett vele.
A visszarúgó kurbli külön veszélyt jelentett, amely komoly sérüléseket is okozhatott a tapasztalatlan gépkezelőknek.
Miután a motor megfelelően felmelegedett, és a kipufogórendszer elérte a szükséges hőmérsékletet, át lehetett kapcsolni kerozinüzemre. A gondos traktorosok a munka végén ismét benzinnel járatták néhány percig a gépet, hogy a karburátorból kiürüljön a kerozin, és a következő indítás könnyebb legyen.
Nemcsak traktor, hanem erőgép is volt
Az SZTZ–15/30 nem csupán szántásra szolgált. Teljesítményleadó tengelyének és oldalsó hajtószíjtárcsájának köszönhetően álló erőgépként is használták. Meghajthatott cséplőgépeket, fűrészgépeket, malmokat és más mezőgazdasági berendezéseket.
Bár mai szemmel kezdetlegesnek és kényelmetlennek tűnik, a maga idejében fontos technológiai előrelépést jelentett. Az SZTZ–15/30 a szovjet mezőgazdaság gépesítésének egyik szimbóluma lett, amely egy olyan korszakot képviselt, amikor a hatalmas termőterületek megművelésében az emberi és állati erőt fokozatosan felváltották a gépek.
Forrás: Autószektor.hu
Indexkép: Chat GPT
