Sajnos nemcsak nálunk vannak közlekedési balesetek – főleg nyár elejétől késő őszig –, amikor az egyik fél valamilyen mezőgazdasági géppel közlekedik. A járműszerelvények ráadásul merőben másként viselkednek, ha egy- vagy kéttengelyes pótkocsit vontatnak vagy éppen függesztett szerelékkel haladnak.

A közismert német autóklub (ADAC) éppen ezért két tanpályáján – Gründau és Nohra – a Steyrrel karöltve dolgozott ki és indított el nagyszabású, vezetéstechnikai továbbképzési programot.

vezetéstechnikai tréning traktorral

Vészkikerülés vizes, műgyantás pályán

Az európai szinten is példamutató kezdeményezés keretében 2020 áprilisától október végéig mintegy 3900 résztvevő nevezett be a tanfolyamokra, amely keretében megtanulhatják szélsőséges helyzetekben biztonsággal kezelni a járműszerelvényeket.

vezetéstechnikai tréning traktorosoknak

2020 áprilisától október végéig mintegy 3900 résztvevő nevezett be

A tanfolyam díja 1 fő részére 229 € volt, amelyből 150 eurót átvállalt a mezőgazdasági, erdészeti és kertépítők társadalombiztosítási szövetsége. Ez szintén példamutató, hiszen jelentéktelen költség a balesetben megsérültek kórházi ellátásához vagy rehabilitációjához képest.

Mi is nagyon örülnénk hasonló magyar kezdeményezésnek!